Halálos érintés a vulkánok árnyékában: CT-vizsgálatok tárták fel az inka gyermekáldozatok borzalmas részleteit

Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt négy fiatal lány kapaszkodott fel a dél-amerikai Andok jeges csúcsaira, ahol az akkori világ egyik leghatalm...

Körülbelül ötszáz évvel ezelőtt négy fiatal lány kapaszkodott fel a dél-amerikai Andok jeges csúcsaira, ahol az akkori világ egyik leghatalmasabb birodalmának vallási rituáléja keretében brutális véget ért az életük.

A modern tudomány, konkrétan a CT-vizsgálatok legújabb eredményei most olyan részleteket tártak fel ezekről az utolsó pillanatokról, amelyek egyszerre cáfolják meg a korabeli krónikásokat és festenek sötét, de hiteles képet az Inka Birodalom egyik legjelentősebb szertartásáról, a capacocháról.

A Journal of Archaeological Science folyóiratban közzétett kutatás során a perui Ampato és Sara Sara vulkánokon talált mumifikálódott maradványokat elemezték, közvetlen bizonyítékot szolgáltatva a rituális gyilkosságok kegyetlen fizikai valóságára. (1)

Az Inka Birodalom, amely a 13. század végétől egészen 1572-ig dominálta a térséget, nemcsak mérnöki csodáiról, mint Machu Picchu, hanem komplex és olykor félelmetes hiedelemvilágáról is ismert volt. A capacocha nem csupán egy egyszerű áldozatbemutatás volt; ez a rituálé szorosan kötődött a császári udvarhoz, a természeti katasztrófák elhárításához, a szezonális ünnepekhez és a birodalmon belüli kényszerű népességáttelepítésekhez.

A kutatók, köztük Dagmara Socha, a Varsói Egyetem bioarcheológusa szerint ezek a gyermekek a közösségük követeiként szolgáltak az istenek előtt. Az áldozati szerep tehát egyszerre volt tragikus végzet és hatalmas vallási megtiszteltetés a családok számára.

A CT-vizsgálatok során vizsgált maradványok közül az Ampato #1 néven katalogizált lány, akit a köznyelv csak az "Ampato hölgyeként" (vagy Juanitaként) ismer, döbbenetes sérülésekről tanúskodik. A lány mindössze 14 éves volt, amikor a fagyos csúcson érte a halál. A felvételek feltárták, hogy koponyáját, medencéjét és mellkasát is súlyos ütések érték.

Különösen a fejre és a medencére mért csapások voltak olyan erejűek, amelyek azonnali vagy rendkívül gyors halált okoztak. A természetes módon, a vulkáni jég által mumifikált test mellett kukoricával teli zsákokat, kerámiatöredékeket és apró figurákat találtak, ami jelzi a szertartás szervezettségét és szakrális jellegét.

Ugyanakkor a kutatás egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb eredménye az Ampato #2 jelzésű áldozathoz köthető. Ez a kislány mindössze nyolcéves volt, amikor egy brutális fejütés végzett vele. A modern technológia azonban feltárt valami olyat, ami szöges ellentétben áll a spanyol krónikások feljegyzéseivel. A történelmi források ugyanis azt állították, hogy az áldozatnak szánt gyermekeknek fizikailag tökéletesnek, hibátlannak és a közösség "legszebb virágainak" kellett lenniük.

Ezzel szemben a CT-vizsgálat kimutatta, hogy a kislány krónikus egészségügyi problémákkal küzdött élete során. Dagmara Socha rámutatott, hogy a korabeli európai krónikások vagy nem értették meg teljesen, mit tartottak az inkák "ideálisnak", vagy egyszerűen csak idealizálták a valóságot. Ez rávilágít arra, hogy a birodalomban az általános életkörülmények még az áldozati szelekciónál is rányomták bélyegüket a gyermekek állapotára.

Még különösebb sors jutott az Ampato #4 jelzésű, nagyjából 10 éves kislánynak. Ő is egy fejét ért ütésbe halt bele, de a teste a halála után különös utat járt be. A kutatók szándékos módosítás nyomait fedezték fel: a hasüregében köveket és textildarabokat találtak, és néhány csontja is hiányzott. Ez az első eset a tudomány történetében, amikor egy capacocha áldozatnál szándékos mumifikálás jeleit azonosították.

Ez a felfedezés alátámasztja azokat a gyarmati korból származó leírásokat, melyek szerint az inkák nem engedték el halottaikat: a fontos személyek, uralkodók és – mint most kiderült – a feláldozott gyermekek múmiái továbbra is a közösség részét képezték. Pedro Pizarro konkvisztádor feljegyzései szerint az emberek tanácsért vagy házassági engedélyért járultak a múmiák elé. Ampato #4 esete bizonyítja, hogy a feláldozott gyermekek "élete" nem ért véget a halállal; fontos rituális tárgyakként vagy szellem-közvetítőkként vándoroltak közösségeikkel együtt az áttelepítések során.

A negyedik vizsgált alany, a Sara Sara vulkánról származó, szintén 14 éves lány esete kísértetiesen hasonlít az Ampato hölgyére. Koponyasérülései megerősítik, hogy ő is a capacocha áldozata volt, és nála is kimutathatók voltak azok a fejlődési és egészségügyi rendellenességek, amelyek árnyalják a "tökéletes áldozat" mítoszát.

Ezek a leletek együttesen rávilágítanak arra, hogy a történelemkönyvek gyakran torzítanak. A spanyol hódítók és a korai krónikások szűrőjén átjutott információk sokszor pontatlanok voltak, és csak a modern bioarcheológia képes lehántani a rétegeket a valóságról.

A kutatás rávilágít arra a rideg tényre, hogy az Inka Birodalom vallási gépezete nem ismert kegyelmet, ha az állam és az istenek közötti egyensúly fenntartásáról volt szó. A gyermekek, akiket ma áldozatként siratunk, koruk szemében talán hősök vagy isteni hírnökök voltak, ám a CT-felvételeken látható betört koponyák és deformált csontok a fizikai szenvedés letagadhatatlan bizonyítékai.

A tudomány ezen új vívmányai lehetővé teszik, hogy ötszáz év távlatából is "meghallgassuk" ezeket a néma tanúkat, és pontosabb képet alkossunk arról, hogyan fonódott össze a hatalom, a hit és a brutalitás az Andok csúcsai között. (2)

(1) - https://www.sciencedirect.com/science/
(2) - https://gizmodo.com/ct-scans-reveal