Az emberiség elfeledett első kódja: 40000 éves jelek írhatják felül a történelemkönyveket

Amikor az írásbeliség eredetére gondolunk, legtöbbünknek a monumentális mezopotámiai agyagtáblák vagy az egyiptomi hieroglifák jutnak eszébe...

Amikor az írásbeliség eredetére gondolunk, legtöbbünknek a monumentális mezopotámiai agyagtáblák vagy az egyiptomi hieroglifák jutnak eszébe.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a bonyolult információátadás képessége a letelepedett, városiasodott társadalmak kiváltsága volt, amely alig ötezer évvel ezelőtt pattant ki az emberi elméből.

Egy friss kutatás azonban alapjaiban rendíti meg ezt a feltételezést, és a történelem előtti idők sötétjébe, több mint 40 000 évvel ezelőtti barlangok mélyére vezeti vissza az információs technológia gyökereit. Úgy tűnik, az európai jégkorszak vadászó-gyűjtögető közösségei már akkor egy strukturált, matematikai pontosságú jelrendszert használtak, amikor a földművelés gondolata még meg sem született. (1)

A Saar-vidéki Egyetem nyelvésze, Christian Bentz és a berlini Museum für Vor- und Frühgeschichte régésze, Ewa Dutkiewicz vezetésével zajló kutatás során több mint 3000 geometriai jelet vizsgáltak meg. Ezek a jelek mintegy 260 különféle tárgyon – mamutcsontból készült szobrocskákon, agyarakon és kőeszközökön – maradtak ránk.

A leletek többsége Dél-Németországból, különösen a Sváb-Alpok barlangjaiból került elő, és koruk 34 000-től 45 000 évig terjed. A kutatók nem a jelek jelentését próbálták megfejteni – ami évezredek távlatából szinte lehetetlen küldetés –, hanem a rendszer belső logikáját, szerkezetét és ismétlődési mintázatait elemezték statisztikai és számítástechnikai eszközökkel.

Az elemzéshez az úgynevezett entrópiát, az információ sűrűségének mérőszámát használták. Az eredmények pedig mindenkit megleptek: ezek a jégkorszaki jelrendszerek komplexitásukban meglepően hasonlítanak a proto-ékírásra, amely az emberiség egyik legkorábbi ismert írásrendszere volt Mezopotámiában, i. e. 3000 körül.

A kutatók eredetileg azt várták, hogy a "valódi" írás őse sokkal közelebb áll majd a modern szövegekhez, ám a számok mást mutattak. Mind a 40 000 éves jelek, mind a korai ékírás rendkívül nagy mértékben támaszkodtak az ismétlődésre – vonalak, pontok és keresztek egyszerű, de ritmikus sorozataira. Ez jelentősen eltér a mai írástól, amely közvetlenül a beszélt nyelvet kódolja le, és sokkal kisebb redundanciával, de nagyobb információ-sűrűséggel dolgozik.

Ez a felfedezés azt sugallja, hogy az emberi szimbolikus kommunikáció tízezer éveken keresztül szinte változatlan maradt. A valódi forradalom nem az információ rögzítésének képessége volt, hanem az a lépés, amikor ötezer évvel ezelőtt elkezdtük közvetlenül a hangzó beszédet rögzíteni. Addig azonban egy stabil, generációkon átívelő kódrendszer segítette az őseinket.

A Sváb-Alpokban talált leletek, mint például a Vogelherd-barlangból származó kis mamutfigura vagy a híres hohlenstein-stadeli Oroszlánember szobra, mind erről tanúskodnak. Ezeken az apró, kézbe illő tárgyakon gondosan elhelyezett rovátkák és pontsorok láthatók, amelyek hordozható adatbankként funkcionálhattak.

Bár még nem tudjuk pontosan, mit akartak üzenni ezekkel a jelekkel – lehettek azok naptárak, vadászati naplók vagy spirituális rituálék emlékeztetői –, létezésük bizonyítja, hogy az anatómiailag modern ember kognitív képességei már akkor is lenyűgözőek voltak. A túléléshez a jégkorszak zord körülményei között elengedhetetlen volt az információk tárolása és továbbadása a csoportok közötti koordinációhoz.

Christian Bentz szerint az írás csupán egyetlen fejezete egy sokkal hosszabb történetnek, amely ma a mesterséges intelligencia és a modern számítástechnika bináris kódjaiban folytatódik. Az alapokat nem az első városok építői, hanem az elefántcsontba életet és értelmet véső jégkorszaki művészek fektették le, bebizonyítva, hogy az információ hatalma ősidők óta kíséri utunkat. (2)

(1) - https://www.pnas.org/doi/10.1073/pnas.2520
(2) - https://www.uni-saarland.de/aktuell/steinzeit