A láthatatlan kór, amely a végzetüket okozhatta: miért voltak veszélyesebbek a neandervölgyi terhességek?

Az emberiség történetének egyik legnagyobb rejtélye továbbra is az, hogy miért tűntek el a neandervölgyiek, miközben közvetlen rokonuk és ve...

Az emberiség történetének egyik legnagyobb rejtélye továbbra is az, hogy miért tűntek el a neandervölgyiek, miközben közvetlen rokonuk és vetélytársuk, a Homo sapiens nemcsak túlélte a jégkorszak viszontagságait, de világuralomra is tört.

Számos elmélet született már a klímaváltozástól kezdve a modern ember által behurcolt betegségeken át egészen az erőszakos konfliktusokig. Azonban a legújabb kutatások egy sokkal intimebb és tragikusabb okra mutatnak rá: a neandervölgyi nők szervezete talán egyszerűen nem volt felkészülve azokra a biológiai kihívásokra, amelyeket a terhesség támasztott velük szemben.

Egy friss tudományos hipotézis szerint a preeclampsia, vagyis a terhességi toxémia és annak súlyosabb formája, az eclampsia lehetett az a csendes gyilkos, amely végzetesen visszavetette a neandervölgyi populáció növekedését, és végül a kihalás szélére sodorta ezt a robusztus emberfajt.

A preeclampsia egy rendkívül összetett és veszélyes állapot, amely kizárólag az embernél fordul elő a világon létező több mint 4300 emlősfaj közül. A betegség lényege a méhlepény nem megfelelő beágyazódásában rejlik: ha a placenta nem rögzül elég mélyen a méh falában, a fejlődő magzat nem jut elegendő vérhez és tápanyaghoz, ami magzati növekedési korlátozáshoz vezet.

Az anya szervezete erre drasztikus vérnyomás-emeléssel reagál, hogy több vért pumpáljon a méhlepény felé, ám ez a folyamat gyakran kontrollálhatatlanná válik. Súlyos esetben a folyamat eclampsiába torkollik, amely rángógörcsökkel, eszméletvesztéssel és gyakran mind az anya, mind a baba halálával jár. Bár a modern orvostudomány ma már képes kezelni ezeket a tüneteket, a toxémia még mindig évente 70 000 anya és félmillió újszülött haláláért felelős világszerte.

A kutatók szerint a neandervölgyiek méhlepény-beágyazódási mechanizmusa kísértetiesen hasonlított a mienkhez, ami azt jelenti, hogy ők is ki voltak téve ennek a pusztító kórnak. Azonban van egy lényeges különbség: a modern ember az évezredek során kifejlesztett egyfajta evolúciós védőhálót. Megfigyelték, hogy nálunk a nem megfelelő beágyazódások 75 százaléka valamilyen okból mégsem torkollik életveszélyes toxémiába.

Ez a rejtélyes "biztonsági szelep" megvédi az anyát még akkor is, ha a terhesség nem zajlik optimálisan. A számítások szerint e védelem nélkül a preeclampsia előfordulási aránya a mai 2–8 százalékról akár 20 százalékra is ugorhatna, ami minden huszadik anya halálát jelentené az első szülésnél. Ez a veszteség messze felülmúlná a szülés utáni elvérzés kockázatát, amely ma a vezető halálok a kismamák körében.

A genetikai vizsgálatok azt sugallják, hogy a neandervölgyiek valószínűleg nem rendelkeztek ezzel a biológiai védőpajzzsal. Bizonyos neandervölgyi génvariánsok, mint például a H19 nevű gén egyik változata, fokozott hajlamot mutathattak a magas vérnyomásra, ami súlyosbíthatta a toxémia tüneteit.

Más, az anya és a magzat közötti immuninterakcióért felelős gének pedig arra utalnak, hogy náluk a sekélyes lepényi beágyazódás sokkal gyakoribb lehetett, mint a modern embernél. Ez egy olyan populációban, ahol a népsűrűség eleve alacsony volt, a termékenységi ráta pedig kritikus fontossággal bírt, végzetes demográfiai spirált indíthatott el.

A helyzet akkor válhatott igazán válságossá, amikor a neandervölgyiek és a modern emberek elkezdtek keveredni. A kutatók szerint a két faj közötti hibridizáció tovább rontotta a helyzetet. A modern embertől származó, a vörösvértestek oxigénellátását szabályozó gének és a neandervölgyi anyák szervezete között összeférhetetlenség alakulhatott ki.

Ez az immunológiai "háború" az anyai test és a hibrid magzat között drasztikusan megnövelhette a terhességi komplikációk számát. Nem véletlen, hogy a neandervölgyiek nem sokkal azután tűntek el, hogy intenzívebb kapcsolatba kerültek a Homo sapiens-szel. Az összeférhetetlen gének és a hiányzó evolúciós védőmechanizmusok együttesen olyan reprodukciós kudarcot okozhattak, amelyből a közösségeik már nem tudtak felállni.

Az evolúciós orvostudomány nézőpontjából a modern ember sikere talán nem a nagyobb agyméretben vagy a jobb fegyverekben, hanem ebben a láthatatlan biológiai védelemben rejlik. Míg a neandervölgyi nők minden egyes terhességgel az életüket kockáztatták egy olyan rendszerben, amely nem bocsátotta meg a hibákat, a mi őseink szervezete megtanulta kezelni a placenta tökéletlenségeit.

Ez a túlélési előny tette lehetővé, hogy a Homo sapiens népessége folyamatosan növekedjen, míg unokatestvéreink, a neandervölgyiek, lassan elvéreztek a természet könyörtelen szelekciója során. A Journal of Reproductive Immunology folyóiratban közzétett elmélet rávilágít, hogy a történelem menetét olykor nem a csatatereken vívott harcok, hanem a méhben zajló apró, genetikai folyamatok döntik el. (1)(2)

(1) - https://www.sciencedirect.com/science/article/
(2) - https://www.iflscience.com/neanderthal-preg