Ritka lelet Jordániában: 116 méter hosszú ólomvezetékre bukkantak Petra mellett

A sivatag szívében, ahol a vörös homokkő sziklák az ég felé törnek, egykor egy olyan civilizáció virágzott, amely nemcsak a kereskedelemben,...

A sivatag szívében, ahol a vörös homokkő sziklák az ég felé törnek, egykor egy olyan civilizáció virágzott, amely nemcsak a kereskedelemben, hanem a hidrológiában is megelőzte korát. Petra, a nabateusok egykori fővárosa, ma leginkább monumentális sziklasírjairól ismert, ám a felszín alatt és a kanyonok falai mentén egy sokkal lenyűgözőbb hálózat húzódik: egy ősi vízi szupersztráda.

Niklas Jungmann, a berlini Humboldt Egyetem kutatójának legfrissebb felfedezései most rávilágítottak arra, hogy a nabateusok nem csupán passzív szemlélői voltak a római mérnöki tudásnak, hanem annak mesteri alkalmazói, sőt, bizonyos tekintetben újítói is voltak. (1)

A kutatás középpontjában az ’Ain Braq vízvezeték áll, amelyről sokáig azt hitték, hogy egyetlen egyszerű csatornán keresztül szállította az éltető vizet a városba. Jungmann és csapata azonban a Jabal al-Madhbah hegység lábánál végzett aprólékos terepmunka során valami olyat talált, ami alapjaiban írja felül eddigi ismereteinket.

Egy közel 116 méter hosszú ólomvezetéket azonosítottak, amely egy hagyományos terrakotta csatorna mellett futott. Ez a kettős rendszer arra utal, hogy Petra vízellátása sokkal összetettebb és hierarchizáltabb volt, mint azt korábban sejtettük. Az ólomcsövek használata ugyanis a korszakban a technológiai és gazdasági hatalom abszolút szimbólumának számított.

Míg a terrakotta csövek olcsók és könnyen előállíthatóak voltak, az ólomvezetékek telepítése hatalmas szakértelmet, jelentős mennyiségű tüzelőanyagot az öntéshez és komoly tőkét igényelt. Az ólom sima belső felülete és hegesztett illesztései lehetővé tették a nagy nyomású vízszállítást, ami elengedhetetlen volt az úgynevezett fordított szifonok működtetéséhez.

Ez a technológia tette lehetővé, hogy a vizet völgyeken keresztül, a közlekedőedények elve alapján vezessék át anélkül, hogy hatalmas völgyhidakat kellene építeniük. Ez a felfedezés azért is rendkívüli, mert a Levantéban és a Földközi-tenger keleti medencéjében az ilyen típusú vezetékek szinte kizárólag a legfontosabb középületekre korlátozódtak.

Érdekes módon a nabateusok nem csupán funkcionális eszközökként tekintettek a vízvezetékekre. A kutatás során feltártak egy különleges gátat is, amelynek formája eltér minden mástól, amit Petrában eddig láttak. A lépcsőzetes kialakítású építmény nemcsak a víznyomást kezelte hatékonyan a szélesedő alapzat révén, hanem esztétikai szerepet is betölthetett.

Elképzelhető, hogy a téli esőzések idején a víz látványos mesterséges vízesésként zúdult le a fokokon, mielőtt a gyűjtőmedencébe érkezett volna. Ez illeszkedik a nabateusok azon törekvéséhez, hogy a sivatagi környezetben a bőséges vizet a jólét és az isteni áldás reprezentációjaként mutassák be.

A leletek alapján a szakemberek úgy vélik, hogy ez a luxusberuházás IV. Aretas király uralkodása alatt (Kr. e. 9 – Kr. u. 40) valósulhatott meg. Ez volt Petra aranykora, amikor a város népessége elérhette a 20-30 ezer főt, és olyan monumentális épületek emelkedtek, mint a Nagy Templom vagy a híres kertek és medencekomplexumok.

A víz nem csupán az iváshoz kellett: Petra híres volt buja kertjeiről és nyilvános fürdőiről, amelyek egyfajta oázisként szolgáltak a fáradt karavánok számára. Ahhoz, hogy egy ilyen vízigényes infrastruktúrát fenntartsanak egy évi alig 150 mm csapadékkal rendelkező vidéken, zseniális mérnöki megoldásokra volt szükség.

A nabateusok tudása azonban nem merült ki az ólomcsövekben. Képesek voltak a sziklába vájt csatornákat olyan hajszálpontos, 1-2 százalékos lejtéssel kialakítani, ami megakadályozta a víz túlgyors áramlását és az ezzel járó eróziót, de elkerülte a pangó víz kialakulását is. Sőt, a rendszerükbe szűrőmedencéket is beiktattak, ahol a homok és a hordalék leülepedhetett, így a városba már tiszta víz érkezett.

A most felfedezett ólomvezeték egy ponton túl azonban ismét terrakottába vált át, ami rávilágít a fenntarthatóság kérdésére is: az ólomrendszer karbantartása és javítása idővel valószínűleg túl költségessé vált még a gazdag Petra számára is.

Ez a 116 méter hosszú fémcső tehát sokkal több, mint egy egyszerű régészeti lelet. Azt bizonyítja, hogy a nabateusok nemcsak átvették a görög-római világ technológiáját, hanem integrálták azt saját, sivatagi körülményekhez csiszolt tudásukkal. Petra bukását végül nem a technológia hiánya, hanem egy pusztító földrengés 363-ban, és a kereskedelmi útvonalak megváltozása okozta.

Ám a homok alatt rejtőző ólomcsövek még kétezer év után is azt üzenik: az emberi leleményesség képes virágzó paradicsomot teremteni még ott is, ahol a természet csak szenvedést és forróságot kínál. A jövő régészei számára a feladat most az, hogy feltérképezzék a hálózat maradékát, hiszen minden egyes feltárt szakasz újabb fejezetet nyit meg a sivatag mérnökeinek elfeledett történetében. (2)

(1) - https://www.tandfonline.com/doi/full/
(2) - https://greekreporter.com/2026/02/06/