A láthatatlan birodalom mérnöke: George Meek és a szellemvilág technológiája

A huszadik század technológiai robbanása közepette, amikor az emberiség a Holdra lépett és meghódította a rádióhullámokat, akadt egy ember, ...

A huszadik század technológiai robbanása közepette, amikor az emberiség a Holdra lépett és meghódította a rádióhullámokat, akadt egy ember, aki nem elégedett meg a fizikai világ határaival.

George W. Meek nem misztikusnak vagy látnoknak készült; sikeres iparos volt, aki az innovatív légkondicionáló berendezések és számos szabadalom révén alapozta meg vagyonát. Mégis, neve ma nem a gépészet, hanem a parapszichológia és az instrumentális transzkommunikáció (ITC) történetében cseng a legfényesebben.

Élete alkonyán Meek a mérnöki precizitást és tudományos kíváncsiságát arra használta, hogy áttörje a halál és az élet közötti falat, bebizonyítva, hogy a túlvilág nem egy távoli, elérhetetlen misztérium, hanem egy frekvencia, amelyet kellő technológiával be lehet fogni.

Meek útja a spirituális kutatások felé hatvanéves korában kezdődött, amikor visszavonult az üzleti élettől. Nem pihenni vágyott, hanem egy gyerekkori álmot kergetett: tudományos választ keresett az emberi szellem mibenlétére. Feleségével, Jeannette-tel bejárták a világot, Délkelet-Ázsia erdőitől Kína zsúfolt kórházaiig, hogy tanúi legyenek olyan jelenségeknek, amelyeket a nyugati orvoslás akkoriban még elutasított.

Megfigyelték a Fülöp-szigeteki gyógyítókat, akik puszta kézzel végeztek műtéteket, és kutatócsoportokat finanszíroztak, hogy dokumentálják az akupunktúra fájdalomcsillapító hatását. Meek egyik legmegdöbbentőbb élménye egy fénykép volt, amelyet Josefina Sisson gyógyítóról készített. Bár a jelenlévők szabad szemmel semmit nem láttak, az előhívott filmen vöröses-narancssárga energiakitörés látszott a gyógyító ujjhegyeiből. Ez az esemény megerősítette Meek hitét abban, hogy a fizikai érzékszerveink által felfogható valóság mögött egy bonyolult, láthatatlan energetikai hálózat húzódik.

A kutató nem érte be a puszta megfigyeléssel. A Metascience Alapítvány létrehozásával egy olyan tudományos bázist akart teremteni, ahol mérnökök, orvosok és látnokok együttműködve fejtik meg a lélek rejtélyeit. Észak-Karolinában, Franklin városában kialakított otthonának alagsora hamarosan egy futurisztikus laboratóriummá alakult. Itt Meek olyan kísérleteket végzett, amelyek a mai napig zavarba ejtik a szkeptikusokat.

Speciális fényszűrőkkel és nagy érzékenységű kamerákkal próbálta megörökíteni az emberi aura és a testen kívüli élmények (OBE) fizikai lenyomatát. Egy alkalommal, miközben ő maga egy sötét szobában ült meditálva, a kamera sorozatfelvételeket készített. A több száz sötét kocka között felbukkant néhány kép, amelyen Meek asztrálteste – egyfajta áttetsző másolat – volt látható, amint egy fénylő ezüstszállal kapcsolódik a fizikai testéhez. Ezek a fotók számára nem csupán érdekességek voltak, hanem bizonyítékok egy többdimenziós univerzum létezésére.

Meek zsenialitása abban rejlett, hogy a bonyolult spirituális fogalmakat a modern ember számára érthető analógiákkal magyarázta el. Úgy vélte, hogy a különböző szellemi univerzumok pontosan úgy osztoznak a térben, mint a rádiójelek egy szobában.

"Ebben a pillanatban is több száz rádióadás rezeg körülöttünk", – mondogatta látogatóinak. – "mégsem halljuk őket, és nem is zavarják egymást, mert mindegyik más frekvencián van. Ha van egy készülékünk, amivel ráhangolódunk a megfelelő frekvenciára, megszólal a zene. A szellemvilág ugyanez: itt van körülöttünk, csak éppen a mi technikai eszközeink és érzékszerveink többsége nem képes befogni azokat a finom rezgéseket, amelyeken az működik."

Ez a felismerés vezette el élete legnagyobb vállalkozásához, a Spiricom készülékhez. 1979-ben Bill O'Neil-lel, egy médiumi képességekkel rendelkező kutatóval közösen építették meg ezt a komplex, tizenhárom hanggenerátorból álló berendezést. A Spiricom egy állandó, zúgó, búgó alapzajt bocsátott ki, amely elméletileg hidat képezett a szellemi és a fizikai frekvenciák között.

A kísérlet sikerrel járt: egy korábban elhunyt tudós, Dr. George Jeffries Mueller hangja kezdett megszólalni a berendezésen keresztül. Mueller nem homályos jóslatokat vagy üzeneteket küldött, hanem konkrét technikai utasításokat adott a Spiricom fejlesztésére. Tanácsokat adott ellenállások és kondenzátorok cseréjére, hogy stabilizálják az összeköttetést. Meek és O'Neil több mint húszórányi párbeszédet rögzítettek egy olyan emberrel, aki már évekkel azelőtt meghalt.

Bár a Spiricom volt Meek leghíresebb projektje, kutatásai nem álltak meg itt. Figyelemmel kísérte az európai kutatók munkáját is, különösen a luxemburgi Maggy és Jules Harsch-Fischbach tevékenységét. 1988-ban tanúja volt egy hihetetlen kísérletnek, ahol egy régi, antennával sem rendelkező televízión keresztül sikerült képeket fogni az asztrális síkról. A képernyőn feltűnő tájak, hegyek és a "Timestream" néven ismert szellemi kutatócsoport tagjai bebizonyították Meek számára, hogy a technológiai fejlődés hamarosan lehetővé teszi a két világ közötti szabad átjárást.

A sors azonban egy személyes tragédián keresztül adta meg George Meeknek a legvégső bizonyítékot. 1990-ben elhunyt imádott felesége, Jeannette. George gyásza mély volt, de kutatói énje nem adta fel a reményt. Nem sokkal a halála után Jeannette "jelentkezett" – méghozzá modern módon: számítógépes üzeneteken keresztül.

A Harsch-Fischbach házaspár számítógépére érkező levelekben Jeannette részletesen leírta a túlvilági életét. Elmesélte, hogy találkozott kislányukkal, Nancy Carollal, aki csupán kéthetes korában hunyt el évtizedekkel korábban, és aki mostanra felnőtté vált a szellemvilágban. Jeannette beszámolt arról is, hogy egyfajta "segítőként" dolgozik, aki a háborúk áldozatait és a hirtelen elhunytakat segíti az átlépés utáni sokk feldolgozásában.

Később még egy fénykép is érkezett a digitális csatornákon keresztül, amelyen Jeannette és lányuk látható egy ragyogó, tiszta tájban. Ezek az üzenetek nem csupán érzelmi vigaszt nyújtottak, hanem megerősítették Meek elméletét: a tudat túléli a fizikai test pusztulását, és képes interakcióba lépni a mi világunkkal.

George Meek 1999-ben bekövetkezett haláláig fáradhatatlanul dolgozott. Két meghatározó könyve, a "Healers and the Healing Process" és az "After We Die, What Then?" alapművé vált a parapszichológiában. Nem kuruzslóként vagy vallási vezetőként közelített a témához, hanem úttörőként, aki hitt abban, hogy a tudomány és a spiritualitás végül ugyanahhoz a kapuhoz vezet.

Munkássága arra emlékeztet minket, hogy a világegyetem sokkal tágasabb, mint amit a szemünkkel látunk, és hogy a "halál" talán csak egy frekvenciaváltás, amely után egy újabb, ragyogóbb adás veszi kezdetét. Meek hagyatéka nem csupán a gépekben és fotókban él tovább, hanem abban a reményben, hogy szeretteink soha nincsenek igazán messze – csupán egy másik "csatornán" sugározzák tovább létük üzenetét. (1)

(1) - http://www.worlditc.org/h_07_meek_by_macy.htm