Egy lebegő rejtély Amerika egyik legjobban őrzött katonai bázisa felett

2022. február 15-én, egy látszólag teljesen átlagos, tiszta, napsütéses napon öt amerikai katonatiszt olyasmit látott Colorado Springs közel...

2022. február 15-én, egy látszólag teljesen átlagos, tiszta, napsütéses napon öt amerikai katonatiszt olyasmit látott Colorado Springs közelében, ami alapjaiban kérdőjelezte meg mindazt, amit addig a modern haditechnikáról, a légvédelemről és a valóság határairól gondoltak.

A helyszín önmagában is rendkívüli volt: a Cheyenne Mountain Space Force Base, a hidegháború idején a NORAD legendás központja, az Egyesült Államok egyik legbiztonságosabb katonai létesítménye. A megfigyelés fő tanúja Caison Best volt, a hadsereg egykori hírszerző tisztje, aki ekkor a 10. különleges erők kötelékében szolgált.

Best és négy beosztottja éppen egy sürgős hírszerzési eligazításra tartott, alig egy héttel az orosz–ukrán háború kitörése előtt. A geopolitikai feszültség már a levegőben volt, az egységek fokozott készültségben dolgoztak. Amikor a csoport felért egy domb tetejére, természetes módon nyugatra, a Cheyenne-hegy irányába néztek – és ott volt az objektum. Egy hatalmas, ellipszis alakú tárgy, tökéletesen mozdulatlanul lebegve a hegy fölött, nagyjából 500 méterrel a csúcs felett.

A leírás szerint az objektum legalább 90 méter hosszú és mintegy 45 méter magas lehetett. Felületét szabálytalan, de egységes méretű, ötszögletű panelek borították, amelyek gyöngyházfehér, kerámiára emlékeztető színben csillogtak a napfényben. A legmegdöbbentőbb azonban nem is a méret volt, hanem a teljes mozdulatlanság. Nem sodródott, nem remegett, nem volt semmilyen látható meghajtása. Mintha egy fix pontban "rögzítették" volna a térben.

A tanúk szerint a tárgy felszínén finom hullámzásszerű mozgás volt megfigyelhető: a panelek mentén mintha energiajellegű áramlások futottak volna végig, miközben az objektum egésze változatlanul egy helyben maradt. Hangot nem adott ki, nem volt körülötte semmiféle légköri torzulás, füst vagy plazmaszerű jelenség. Egyértelműen szilárd, háromdimenziós testnek tűnt, árnyékokkal, térbeliséggel.

Öt tapasztalt katonáról beszélünk, köztük hírszerzési és geoinformatikai szakértőkről, akiknek a kiképzése része a légi objektumok azonosítása. Nem laikus megfigyelők voltak, hanem olyan szakemberek, akik harci környezetben is képesek gyors és pontos helyzetfelismerésre. Mégis, amit láttak, semmilyen ismert repülőeszközre, ballonra, drónra vagy léghajóra nem hasonlított.

Az objektum nagyjából fél percig volt látható, majd egyik pillanatról a másikra eltűnt. Nem gyorsult fel, nem távolodott, nem halványult el – egyszerűen nem volt ott többé. A tanúk reflexszerűen körbenéztek, hiszen a dombtetőről szinte 360 fokos kilátás nyílt a környékre, de az ég teljesen üres volt.

Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy ekkora, az USA egyik legvédettebb légterében lebegő objektum megjelenése nem váltott ki azonnali riasztást? Miért nem jelentette az esetet azonnal senki? Best őszintén beszél erről: egyrészt sokkoló élmény volt, másrészt automatikusan feltételezték, hogy ha bárhol, akkor itt biztosan "kézben van" a légtér. A NORAD és a Space Force feladata éppen az, hogy mindent lásson. Ha ők nem reagálnak, akkor valószínűleg tudják, mi történik – gondolták.

Másnap azonban Best mégis leült, és kollégáival együtt részletes feljegyzést készített az eseményről diagramokkal és leírásokkal. Ez a dokumentum sokáig egy fiókban maradt. A hadseregben ugyanis – minden hivatalos nyilatkozat ellenére – komoly stigma övezi az UAP-jelentéseket. Az ember nem akar "furcsa ügyekkel" kilógni, különösen nem egy feszült nemzetközi helyzetben.

Csak egy évvel később, a szolgálat elhagyása után fordult Best az Americans for Safe Aerospace (ASA) nevű szervezethez, amelyet Ryan Graves volt vadászpilóta vezet. Az ASA kifejezetten az ilyen, nem azonosított légi jelenségek jelentésére és elemzésére jött létre. Graves tanácsára Best az összes anyagot elküldte a Pentagon hivatalos UAP-irodájának, az AARO-nak.

A válasz azonban kiábrándító volt. Hónapokig semmi, majd egy rövid, helyesírási hibákkal teli e-mail, amely lényegében tudomásul vette a bejelentést. Később az AARO egy megfigyelő ballon képét küldte el Bestnek, azt sugallva, hogy talán ezt látták. Egy olyan ballonét, amely jóval kisebb, lassan mozog, és semmiben nem hasonlít a leírt objektumra.

Ezzel szemben az FBI – amely szintén jogosult nemzetbiztonsági létesítmények feletti légtérsértések vizsgálatára – sokkal komolyabban vette az ügyet. Hivatalos kihallgatások történek, rajzok készültek, és további tanúk meghallgatása követte a bejelentést. Bár az ügy végkimenetele nem nyilvános, a hozzáállás különbsége sokatmondó.

Best azóta az ASA-nál dolgozik, és több száz hasonló beszámolót látott katonai és civil pilótáktól, rendőröktől, radaros szakemberektől. Gömbszerű fények, elképesztő gyorsulások, órákig tartó lebegések, hang és meghajtás nélküli manőverek szerepelnek ezekben a jelentésekben. Nem egyetlen jelenségről van szó, hanem sokféle, egymástól eltérő, mégis közös jegyeket mutató megfigyelésről.

A történet talán legfontosabb tanulsága nem az, hogy "ufókat láttak", hanem az, hogy a jelenlegi hivatalos rendszerek láthatóan nem működnek megfelelően. Ha magasan képzett katonák és pilóták nem érzik úgy, hogy biztonságosan, következmények nélkül jelenthetnek egy megmagyarázhatatlan jelenséget, akkor az információ egyszerűen elveszik. Márpedig ha ezek az objektumok valóban léteznek – bármi is legyen az eredetük –, akkor az ismeretlenségük önmagában nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Ahogy Best fogalmaz: a hírszerzés alapelve nem az, hogy előre tudjuk a válaszokat, hanem az, hogy kérdéseket tegyünk fel, adatokat gyűjtsünk, és ne söpörjük félre azt, amit nem értünk. A Cheyenne-hegy felett megfigyelt jelenség továbbra is megválaszolatlan kérdés marad – ha nem is fizikailag, de gondolatban mindenképpen a modern világunkról alkotott képünk fölött lebeg.