Több mint 2 méteres szőke humanoid jelent meg egy spanyol radarállomáson – A légierő évtizedekig titkolta az igazságot

1971 tavaszán, a Franco-korszak vége felé járó Spanyolországban, a Katalóniához közeli Roses-öböl fölé magasodó hegyek egyikén egy különös e...

1971 tavaszán, a Franco-korszak vége felé járó Spanyolországban, a Katalóniához közeli Roses-öböl fölé magasodó hegyek egyikén egy különös eseménysor indult el, amely évtizedekkel később is vitákat, találgatásokat és élénk érdeklődést vált ki.

A történet középpontjában Jesús Jofré Milà áll, a spanyol légierő egyik alacsonyabb rangú tisztje, aki szolgálatot teljesített az EVA–4 jelű radarállomáson. Az állomás stratégiai jelentőséggel bírt: a Pireneusok közelében, Franciaországhoz viszonylag közel figyelte a légi forgalmat, egy olyan időszakban, amikor a hidegháború árnyéka még mindig ott lebegett Európa felett .

Azon az éjszakán, 1971. március 25-én a megszokott katonai rutin látszólag zavartalanul zajlott. A katonák járőröztek, a radar figyelte az eget, a bázist pedig speciálisan kiképzett német juhászkutyák őrizték. Mégis, valami szokatlan volt a levegőben. A kutyák szinte megállás nélkül ugattak, nyugtalanul viselkedtek, mintha olyan inger érte volna őket, amelyet az emberek még nem érzékeltek. A katonák eleinte próbálták megnyugtatni az állatokat, de a feszültség nem csillapodott. Jofré és egyik társa végül úgy döntöttek, utánajárnak a dolognak, mert egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyszerű zajról vagy vadállatról van szó.

Amikor kiléptek az őrhely közeléből, egy másik katona az ég felé mutatott. Ott, a radarantennák fölött, egy különös fényű objektum jelent meg. A beszámolók szerint ovális alakú volt, két egymásra helyezett korongra emlékeztetett, és aranysárga fényt bocsátott ki, amely nem vakított, mégis élesen kirajzolta a szerkezet körvonalait. Az objektum lassan mozgott a horizont mentén, majd hirtelen, minden átmenet nélkül elképesztő sebességgel a tenger irányába lőtt ki, és eltűnt a szemük elől.

A katonák döbbenten figyelték a jelenséget. Becsléseik szerint az objektum meglepően közel volt hozzájuk, alig néhány méterre a radarberendezésektől. A mozgása nem hasonlított semmilyen ismert repülőeszközére. Nem hallatszott motorzaj, nem hagyott kondenzcsíkot, és nem jelent meg a radarernyőkön sem. Röviddel ezután egy másik furcsa esemény történt: az egyik őr, aki a tenger felé nézett, egy rendkívül erős fényvillanást látott, amely után súlyos szemirritációval küzdött. Szemei napokig vörösek és duzzadtak voltak, az orvosok pedig nem tudtak egyértelmű magyarázatot adni az állapotára.

Az igazi sokk azonban csak ezután következett. Jofré és társa fegyverrel, pórázon vezetett kutyával indultak el a bázis pereme felé, ahol zöldes fényt láttak derengeni a kerítés közelében. A levegő állítólag "elektromos" volt, a katonák bizsergést éreztek a nyelvükön, mintha statikus kisülés érte volna őket. Ekkor nehéz, gyors lépteket hallottak, mintha valami nagy testű lény közeledett volna feléjük. Felszólították, hogy álljon meg, de nem érkezett válasz.

A következő pillanatban egy rendkívül magas, vékony alak bontakozott ki a sötétből. A tanúk szerint a lény több mint két méter magas volt, hosszú, világos – szinte aranyszőke – haja a válláig ért, és szorosan testhez simuló, fémesen csillogó ruhát viselt. Derékövén különös jelképet láttak: egy lefelé mutató háromszögre emlékeztető emblémát. A katonák tüzet nyitottak, több lövést adtak le, de a lény látszólag sértetlen maradt, mintha a golyók hatástalanok lettek volna ellene. Egy rövid, furcsa pillanat következett, amelyet Jofré később úgy írt le, mintha "megállt volna az idő". Ezután az alak megfordult, és eltűnt a kerítés irányába.

Másnap reggel a katonák megdöbbentő felfedezést tettek. A belső kerítés egy jelentős szakaszon hiányzott, mintha egyszerűen elpárolgott volna. A fém szélei elszenesedettnek tűntek, de semmilyen törmelék nem maradt hátra. A külső kerítés viszont érintetlen maradt. Sem lábnyomokat, sem más fizikai nyomot nem találtak, amelyek magyarázatot adtak volna a történtekre. A bázisparancsnokság vizsgálatot indított, de a katonákat eleinte azzal vádolták, hogy talán alkohol hatása alatt álltak, vagy pánikba estek. Minden résztvevőnek külön jelentést kellett írnia az eseményekről, amelyek azonban később eltűntek az akták mélyén.

A következő napokban a jelenségek nem szűntek meg. Március 27-én az objektum ismét megjelent, ezúttal hosszú percekig lebegett a bázis felett, és állítólag közel hatvan katona látta egyszerre. Ez a tömeges észlelés némileg igazolta Jofréék korábbi beszámolóit, ám hivatalos magyarázat továbbra sem született. Néhány nappal később vadászgépek tűntek fel a térségben, amelyek az ismeretlen objektum irányába tartottak, majd mindannyian hirtelen eltűntek az éjszakai égbolton. A légierő hivatalosan tagadta, hogy bármilyen elfogó művelet zajlott volna.

Az ügybe később amerikai katonák is bekapcsolódtak. Jofré beszámolója szerint két amerikai tiszt érkezett a bázisra, akik kihallgatták a szemtanúkat, majd erős fényű vakuval lefotózták őket. A katonáknak azt mondták, felejtsék el az egészet, és ne beszéljenek róla senkinek. Az esetet a spanyol védelmi minisztérium titkosította, hivatalosan radar-karbantartásként könyvelve el a vizsgálatot.

Jesús Jofré azonban nem tudta elfelejteni, amit átélt. Leszerelése után aktívan bekapcsolódott a spanyol UFO-kutató mozgalomba, kapcsolatba lépett olyan ismert ufólogusokkal, mint Antonio Ribera vagy J. J. Benítez. Számára az 1971-es találkozás nem lezárt epizód volt, hanem egy hosszú, személyes út kezdete. Évekkel később arról számolt be, hogy különféle "kapcsolatfelvételekben" volt része, amelyek során egy Sharhim nevű, emberhez hasonló lény jelent meg előtte. Ezek az élmények már nem voltak félelmetesek, inkább spirituális, tanító jellegűek: Jofré szerint a lények az emberiség erkölcsi fejlődéséről, az együttműködésről és az úgynevezett "univerzális testvériségről" beszéltek neki.

Ezek a későbbi történetek természetesen még megosztóbbak, mint az eredeti radaros incidens. Sokan pszichológiai magyarázatokat keresnek rájuk, mások vallási vagy misztikus élményekkel vonnak párhuzamot, míg megint mások a klasszikus "északi típusú idegenek" ufómítoszába illesztik őket. Abban azonban a legtöbb kutató egyetért, hogy az 1971-es esemény különlegessége a tanúk száma, a katonai környezet és a következmények – például a megmagyarázhatatlan fizikai nyomok – miatt nehezen söpörhető félre egyszerű tévedésként vagy tömeges hallucinációként.

A Roses környéki lakosok körében a mai napig élnek a történetek a tenger fölött felbukkanó fényekről, az égen cikázó, szokatlan mozgású objektumokról. A hegy tetején álló radar kupolája ma is uralja a tájat, emlékeztetve arra, hogy a modern technológia és az ismeretlen iránti ősi kíváncsiság különös módon találkozik itt. Jesús Jofré története – függetlenül attól, ki mennyire tartja hitelesnek – jól példázza, hogy az ilyen élmények milyen mély nyomot hagyhatnak az ember életében, és hogyan válhat egyetlen éjszaka eseménye egy egész életen át tartó kutatás forrásává.

Végső soron a történet nem csupán az idegenekről vagy az UFO-król szól. Arról is, hogyan reagál egy zárt, hierarchikus rendszer az ismeretlenre, hogyan próbálja elhallgatni vagy racionalizálni azt, ami nem illik a megszokott keretek közé. És arról is, hogy az egyén – jelen esetben egy egyszerű katona – miként próbál értelmet találni egy olyan élményben, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a valóságról alkotott addigi képét.

Akár hiszünk Jofré beszámolójának minden részletében, akár szkeptikusan viszonyulunk hozzá, egy dolog biztos: a Roses fölötti hegyen történt események a 20. századi európai UFO-történetek egyik legösszetettebb és legérdekesebb fejezetét alkotják.