Első hallásra úgy hangzik, mintha egy sci-fi regény lapjai elevenednének meg: egy hatalmas "pók" terpeszkedik a Jupiter egyik hold...
Első hallásra úgy hangzik, mintha egy sci-fi regény lapjai elevenednének meg: egy hatalmas "pók" terpeszkedik a Jupiter egyik holdján. Pedig a jelenség nagyon is valós, még ha nem is élőlényről van szó.
A Jupiter Europa nevű jeges holdján, a Manannán-kráter közepén egy különös, sugarasan elágazó alakzatot figyeltek meg a kutatók, amely feltűnően emlékeztet egy pókszerű formára. Ez a furcsa képződmény nemcsak látványos, hanem tudományos szempontból is rendkívül izgalmas, mert fontos nyomokat hordozhat az Europa felszín alatti világáról, ahol a tudósok szerint hatalmas óceán rejtőzik a jégpáncél alatt.
A felfedezést és annak részletes elemzését a Planetary Science Institute, a University of Central Florida, a NASA Jet Propulsion Laboratory és több más intézmény kutatói végezték. Tanulmányuk szerint az alakzat nagy valószínűséggel sós vízből, úgynevezett brine-ból keletkezett, amely egy ősi becsapódás után tört a felszínre. Bár ez a "pók" természetesen nem él, mégis kulcsfontosságú információkat adhat arról, milyen körülmények uralkodhatnak az Europa vastag jégrétege alatt, és vajon létezhetnek-e ott folyékony víztározók, esetleg a felszínhez közeli tavak. (1)
A különös alakzat az ír "Damhán Alla" becenevet kapta, ami egyszerűen annyit jelent: pók. A Manannán-kráter, ahol található, az Europa egyik legnagyobb krátere, átmérője körülbelül 21–23 kilométer. Maga a kráter viszonylag sekély, ami arra utal, hogy a becsapódás idején a jégkéreg melegebb és puhább lehetett, mint ma. Ez a körülmény kedvezhetett annak, hogy az ütközés hatására a felszín alatti sós víz megolvadt, majd utat talált magának felfelé.
Korábbi űrszondás megfigyelések infravörös tartományban már kimutatták, hogy a kráter környékén jég és hidratált vízben gazdag ásványok koncentrálódnak. Ez is megerősíti azt az elképzelést, hogy a becsapódás során nemcsak mechanikai, hanem hőhatás is érte a felszínt, amely lehetővé tette a brine felszínre jutását. A pókszerű mintázat feltehetően akkor alakult ki, amikor ez a sós víz szétterült a porózus jégen, majd gyorsan megfagyott, hátrahagyva a jellegzetes sugaras elágazásokat.
Érdekes módon hasonló formák nem teljesen ismeretlenek a Naprendszerben. A Marson is találhatók úgynevezett "pókok," ám ezek kialakulásának mechanizmusa eltérő. A vörös bolygón a jelenség hátterében szén-dioxid gáz áll, amely a felszín alól tör fel a déli pólus környékén. Amikor a marsi tavasz során a hőmérséklet kissé emelkedik, a szárazjég elpárolog, a felszín alól feltörő gáz pedig erodálja a port és a homokot, pókszerű csatornákat vájva a talajba. Bár a végeredmény hasonló, a folyamat egészen más, mint az Europa esetében.
A Földön is találunk rokon jelenségeket, amelyeket "tócsillagoknak" neveznek. Ezek befagyott tavak felszínén alakulnak ki, amikor friss hó hullik a jégre. A hó súlya alatt a jég megreped, a víz feltör, majd a hóban szétterjedve sugárirányú mintázatot hoz létre. A kutatók szerint ezek a földi tócsillagok jó analógiát nyújtanak ahhoz, ami Europa felszínén történhetett, még ha a környezeti feltételek gyökeresen különböznek is.
A tanulmány szerzői nem elégedtek meg az elméletekkel. Megfigyeléseket végeztek Coloradóban, Breckenridge környékén található befagyott tavakon, majd laboratóriumi kísérletekben is újrateremtették a folyamatot. A NASA JPL egyik kriogén dobozában Europa-jéghez hasonló anyagokat hűtöttek le folyékony nitrogénnel, és különböző hőmérsékleteken engedték át rajtuk a vizet. Meglepő módon még extrém hidegben, mínusz 100 Celsius-fok körüli hőmérsékleten is kialakultak a csillagszerű mintázatok, ami erősen alátámasztja azt az elképzelést, hogy hasonló folyamatok valóban végbemehettek az Europa felszínén is.
A felfedezés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a "pók" nem közvetlen bizonyítéka ugyan a felszín alatti óceánnak, mégis értékes információkat nyújt az Europa jégkérgének belső szerkezetéről. Egyes modellek szerint a jégrétegen belül, az óceán fölött sós vizű tavak vagy zsebek létezhetnek. A Manannán-becsapódás során felszínre került brine akár egy ilyen tározóból is származhatott. Számítógépes modellezés alapján a kutatók arra jutottak, hogy a brine-forrás akár 6 kilométerrel a felszín alatt is lehetett, és a becsapódás után még több ezer évig fennállhatott.
Mindez különösen izgalmas a jövőbeli űrmissziók szempontjából. A NASA Europa Clipper küldetése, amely várhatóan 2030-ban érkezik meg a Jupiter rendszerébe, részletes méréseket végez majd az Europa felszínén és alatta. Ha sikerül közelebbről is megvizsgálni ezeket a pókszerű alakzatokat, a tudósok jobban megérthetik, hogyan áramlik a sós víz a jégben, és vajon alkalmas lehet-e ez a környezet mikrobiális élet számára.
A Manannán-kráter közepén ülő "pók" tehát sokkal több, mint egy különös felszíni minta. Egy olyan természetes jelzőfény, amely arra utal, hogy az Europa jeges burka alatt dinamikus, vízben gazdag világ rejtőzhet. És bár magától a pókszerű alakzattól nem kell félnünk, könnyen lehet, hogy egyszer még az élet nyomaihoz vezető úton kulcsfontosságúnak bizonyul. (2)
A Jupiter Europa nevű jeges holdján, a Manannán-kráter közepén egy különös, sugarasan elágazó alakzatot figyeltek meg a kutatók, amely feltűnően emlékeztet egy pókszerű formára. Ez a furcsa képződmény nemcsak látványos, hanem tudományos szempontból is rendkívül izgalmas, mert fontos nyomokat hordozhat az Europa felszín alatti világáról, ahol a tudósok szerint hatalmas óceán rejtőzik a jégpáncél alatt.
A felfedezést és annak részletes elemzését a Planetary Science Institute, a University of Central Florida, a NASA Jet Propulsion Laboratory és több más intézmény kutatói végezték. Tanulmányuk szerint az alakzat nagy valószínűséggel sós vízből, úgynevezett brine-ból keletkezett, amely egy ősi becsapódás után tört a felszínre. Bár ez a "pók" természetesen nem él, mégis kulcsfontosságú információkat adhat arról, milyen körülmények uralkodhatnak az Europa vastag jégrétege alatt, és vajon létezhetnek-e ott folyékony víztározók, esetleg a felszínhez közeli tavak. (1)
A különös alakzat az ír "Damhán Alla" becenevet kapta, ami egyszerűen annyit jelent: pók. A Manannán-kráter, ahol található, az Europa egyik legnagyobb krátere, átmérője körülbelül 21–23 kilométer. Maga a kráter viszonylag sekély, ami arra utal, hogy a becsapódás idején a jégkéreg melegebb és puhább lehetett, mint ma. Ez a körülmény kedvezhetett annak, hogy az ütközés hatására a felszín alatti sós víz megolvadt, majd utat talált magának felfelé.
Korábbi űrszondás megfigyelések infravörös tartományban már kimutatták, hogy a kráter környékén jég és hidratált vízben gazdag ásványok koncentrálódnak. Ez is megerősíti azt az elképzelést, hogy a becsapódás során nemcsak mechanikai, hanem hőhatás is érte a felszínt, amely lehetővé tette a brine felszínre jutását. A pókszerű mintázat feltehetően akkor alakult ki, amikor ez a sós víz szétterült a porózus jégen, majd gyorsan megfagyott, hátrahagyva a jellegzetes sugaras elágazásokat.
Érdekes módon hasonló formák nem teljesen ismeretlenek a Naprendszerben. A Marson is találhatók úgynevezett "pókok," ám ezek kialakulásának mechanizmusa eltérő. A vörös bolygón a jelenség hátterében szén-dioxid gáz áll, amely a felszín alól tör fel a déli pólus környékén. Amikor a marsi tavasz során a hőmérséklet kissé emelkedik, a szárazjég elpárolog, a felszín alól feltörő gáz pedig erodálja a port és a homokot, pókszerű csatornákat vájva a talajba. Bár a végeredmény hasonló, a folyamat egészen más, mint az Europa esetében.
A Földön is találunk rokon jelenségeket, amelyeket "tócsillagoknak" neveznek. Ezek befagyott tavak felszínén alakulnak ki, amikor friss hó hullik a jégre. A hó súlya alatt a jég megreped, a víz feltör, majd a hóban szétterjedve sugárirányú mintázatot hoz létre. A kutatók szerint ezek a földi tócsillagok jó analógiát nyújtanak ahhoz, ami Europa felszínén történhetett, még ha a környezeti feltételek gyökeresen különböznek is.
A tanulmány szerzői nem elégedtek meg az elméletekkel. Megfigyeléseket végeztek Coloradóban, Breckenridge környékén található befagyott tavakon, majd laboratóriumi kísérletekben is újrateremtették a folyamatot. A NASA JPL egyik kriogén dobozában Europa-jéghez hasonló anyagokat hűtöttek le folyékony nitrogénnel, és különböző hőmérsékleteken engedték át rajtuk a vizet. Meglepő módon még extrém hidegben, mínusz 100 Celsius-fok körüli hőmérsékleten is kialakultak a csillagszerű mintázatok, ami erősen alátámasztja azt az elképzelést, hogy hasonló folyamatok valóban végbemehettek az Europa felszínén is.
A felfedezés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a "pók" nem közvetlen bizonyítéka ugyan a felszín alatti óceánnak, mégis értékes információkat nyújt az Europa jégkérgének belső szerkezetéről. Egyes modellek szerint a jégrétegen belül, az óceán fölött sós vizű tavak vagy zsebek létezhetnek. A Manannán-becsapódás során felszínre került brine akár egy ilyen tározóból is származhatott. Számítógépes modellezés alapján a kutatók arra jutottak, hogy a brine-forrás akár 6 kilométerrel a felszín alatt is lehetett, és a becsapódás után még több ezer évig fennállhatott.
Mindez különösen izgalmas a jövőbeli űrmissziók szempontjából. A NASA Europa Clipper küldetése, amely várhatóan 2030-ban érkezik meg a Jupiter rendszerébe, részletes méréseket végez majd az Europa felszínén és alatta. Ha sikerül közelebbről is megvizsgálni ezeket a pókszerű alakzatokat, a tudósok jobban megérthetik, hogyan áramlik a sós víz a jégben, és vajon alkalmas lehet-e ez a környezet mikrobiális élet számára.
A Manannán-kráter közepén ülő "pók" tehát sokkal több, mint egy különös felszíni minta. Egy olyan természetes jelzőfény, amely arra utal, hogy az Europa jeges burka alatt dinamikus, vízben gazdag világ rejtőzhet. És bár magától a pókszerű alakzattól nem kell félnünk, könnyen lehet, hogy egyszer még az élet nyomaihoz vezető úton kulcsfontosságúnak bizonyul. (2)















