Írók, akik előre látták a jövőt – véletlen egybeesés vagy rejtett emberi képesség?

Az emberiség története tele van próféciákkal, jóslatokkal és baljós látomásokkal. Ősidők óta léteznek sámánok, jósok és látnokok, akik trans...

Az emberiség története tele van próféciákkal, jóslatokkal és baljós látomásokkal. Ősidők óta léteznek sámánok, jósok és látnokok, akik transzállapotban, álmokon vagy szertartásokon keresztül állították, hogy bepillantást nyernek a jövőbe.

Kevésbé ismert azonban egy különös jelenség: azok az írók, akik mindenféle misztikus igény vagy önjelölt prófétai szerep nélkül, pusztán a képzeletük segítségével olyan eseményeket írtak le, amelyek évtizedekkel később szinte hátborzongató pontossággal valósultak meg. Ezeket az alkotókat sokan "író prófétáknak" nevezik, bár ők maguk többnyire hevesen tiltakoztak e cím ellen.

Az egyik legismertebb példa Voltaire, a felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, aki 1752-ben jelentette meg Micromegas című szatirikus-fantasztikus művét. A történetben egy Szíriusz csillagról érkező óriás látogatja meg a Földet, és miközben az emberiség jelentéktelenségén ironizál, a szerző megemlíti, hogy a Mars bolygónak két holdja van.

Ez a kijelentés önmagában talán nem tűnne különösnek, csakhogy a Mars két holdját, a Phobost és a Deimost csak több mint száz évvel később, 1877-ben fedezték fel. Ráadásul Voltaire előtt néhány évtizeddel Jonathan Swift is ugyanezt írta a Gulliver utazásai című regényében. Két különböző szerző, két eltérő stílus, mégis ugyanaz az állítás egy akkor még ismeretlen csillagászati tényről. Nem véletlen, hogy a Mars két legnagyobb kráterét később Swiftnek és Voltaire-nek nevezték el.

Hasonlóan zavarba ejtő az amerikai Ingersoll Lockwood esete, aki a 19. század végén több regényt is írt egy Baron Trump nevű fiúról. A név önmagában is figyelemre méltó, de a párhuzamok itt nem érnek véget. A regénybeli Trump család német gyökerekkel rendelkezik, akárcsak a későbbi amerikai elnök családja, a főhős személyisége pedig feltűnően emlékeztet a modern politikai figurára: öntelt, provokatív, és gyakran hangoztatja saját kivételes intelligenciáját.

Az egyik későbbi Lockwood-mű, Az utolsó elnök, egy populista jelölt megválasztásával kezdődik, amely zavargásokhoz vezet New Yorkban, éppen a Fifth Avenue környékén. Ez ma azért különösen hátborzongató, mert ott található a Trump Tower is. Bár a regény természetesen fikció, az egyezések sokak szerint túl pontosak ahhoz, hogy puszta véletlenek legyenek.

Az egyik legismertebb "jóslat" Morgan Robertson nevéhez fűződik, aki 1898-ban írta meg Futility, avagy a Titán pusztulása című regényét. A történet egy hatalmas, luxus óceánjáró elsüllyedését írja le, amelyet elsüllyeszthetetlennek tartanak, mégis egy jéghegynek ütközik az Atlanti-óceán északi részén, egy áprilisi éjszakán. A hajón nincs elegendő mentőcsónak, és az áldozatok száma hatalmas.

A hajó neve Titán, a kapitány vezetékneve Smith, a részletek pedig ijesztően emlékeztetnek a Titanic 1912-es tragédiájára, amely 14 évvel később történt meg. Robertson egész életében tagadta, hogy bármiféle természetfeletti képessége lett volna, és az egyezéseket hajózási ismereteivel magyarázta, ám sokak számára ez az érvelés nem volt meggyőző.

A modern korban sem szűntek meg az ilyen különös esetek. Sylvia Browne amerikai médium 2008-ban megjelent könyvében egy 2020 körül kitörő, tüdőt támadó világjárványról írt, amely ellenáll a kezeléseknek, majd éppoly gyorsan eltűnik, ahogy megjelent. Bár Browne nem írói fikcióként, hanem kifejezett jóslatként tette közzé gondolatait, sokan a COVID–19 járvány tükrében utólag prófétikusnak tekintik sorait, még akkor is, ha a leírás általános és többféleképpen értelmezhető.

A jövő előérzetének gondolata nemcsak az irodalomban, hanem az álmok világában is újra és újra felbukkan. Számos dokumentált eset szól olyan emberekről, akik álmukban láttak később bekövetkező tragédiákat vagy eseményeket.

A walesi Aberfan bányakatasztrófa előtt egy tízéves kislány arról álmodott, hogy iskoláját fekete anyag temeti be, és másnap valóban bekövetkezett a tragédia, amelyben ő maga is életét vesztette. Az ilyen történetek sokak számára bizonyítják, hogy az emberi tudat mélyebb rétegei érzékelhetnek olyan információkat, amelyek a hétköznapi észlelés számára elérhetetlenek.

Külön fejezetet érdemel Edgar Cayce, az úgynevezett "alvó próféta", aki transzállapotban orvosi diagnózisokat adott és jövőbeli eseményeket is megjósolt. Cayce többek között előre jelezte az 1929-es gazdasági világválságot és a második világháború kitörését, miközben hangsúlyozta, hogy képességeit nem saját érdemének, hanem egy magasabb tudatosságnak köszönheti. Bár jóslatai közül sok vitatható, hatása a modern ezoterikus gondolkodásra tagadhatatlan.

Felmerül a kérdés: valóban léteznek-e emberek, akik képesek előre látni a jövőt, vagy csupán utólag értelmezzük próféciaként azokat az állításokat, amelyek véletlenül egybeesnek a későbbi eseményekkel? A szkeptikusok szerint a nagy számok törvénye és az emberi mintakeresés mindent megmagyaráz. Mások azonban úgy vélik, hogy az intuíció, a tudatalatti és a kreatív képzelet olyan információkhoz is hozzáférhet, amelyek meghaladják a racionális gondolkodást.

Akárhogy is legyen, az írók és álmodók történetei arra emlékeztetnek bennünket, hogy a valóság és a képzelet határa sokkal elmosódottabb, mint hinnénk. Talán nem a jövőt látják előre, hanem olyan lehetőségeket érzékelnek, amelyek már ott rejlenek a jelenben. És talán éppen ez teszi ezeket a történeteket ennyire nyugtalanítóvá és ellenállhatatlanul izgalmassá.