A mikroprocesszor atyja szerint a tudat teremti az univerzumot, és mi vagyunk a társteremtők

A modern tudomány évszázadok óta arra az alapfeltevésre épít, hogy a világ anyagi természetű, és minden komplex jelenség – beleértve az élet...

A modern tudomány évszázadok óta arra az alapfeltevésre épít, hogy a világ anyagi természetű, és minden komplex jelenség – beleértve az életet és az emberi öntudatot is – csupán az atomok és molekulák véletlenszerű, de törvényszerű interakcióinak eredménye.

Federico Faggin, akit a világ az első mikroprocesszora, az Intel 4004 atyjaként és az érintőképernyő-technológia úttörőjeként ismer, pályafutása csúcsán egy olyan felismerésre jutott, amely alapjaiban rengeti meg ezt a materialista világképet.

Faggin szerint a tudat nem a biológiai gépezet "mellékterméke", hanem az univerzum legősibb és legalapvetőbb építőköve. Elmélete szerint a téridő és az anyag nem a valóság alapja, hanem egyfajta dinamikus memória, amely egy önmagát megismerni vágyó, tudatos egység tapasztalatait rögzíti.

Ahhoz, hogy megértsük Faggin látásmódját, el kell távolodnunk a "szcientizmus" redukcionista megközelítésétől, amely mindent darabjaira szedve próbál megérteni. Faggin egy mély, személyes transzcendens élmény hatására kezdett el foglalkozni a tudat kutatásával.

Ahogy ő fogalmaz: "Hirtelen, minden előjel nélkül, energia áradt ki a mellkasomból. Ez a szeretet olyan formája volt, amilyet korábban soha nem éreztem. Ez a szeretet belőlem fakadt, mégis az egész mindenséget átölelte." Ez az élmény világított rá számára arra, hogy a belső megélés, a "kválé" – az érzetek szubjektív minősége – olyasvalami, amit semmilyen algoritmus vagy fizikai képlet nem képes leírni.

Faggin elméletének alapköve az "Egy" koncepciója. Ez az entitás nem egy vallásos értelemben vett istenség, hanem egy oszthatatlan, végtelen potenciállal rendelkező tudatos mező. Az Egy legfőbb vágya az önismeret, ám ahhoz, hogy önmagát megismerhesse, nézőpontokra van szüksége.

Az egységből így különböző "én-ek" vagy tudatmezők (úgynevezett seity-k) válnak ki, amelyek bár megőrzik kapcsolatukat az egésszel, egyedi perspektívából szemlélik a létezést. Faggin szerint mi magunk is ilyen tudatos mezők vagyunk. Nem a testünk hozza létre a tudatunkat, hanem fordítva: a tudatunk hoz létre egy interfészt – a fizikai testet –, hogy ezen keresztül interakcióba léphessen más egységekkel ebben a háromdimenziós realitásban.

Ezen a ponton válik az elmélet fizikai szempontból is izgalmassá. Faggin párhuzamot von a kvantummechanika és a tudat belső működése között. "A test klasszikus információ. Az elme kvantuminformáció. A szellem pedig a jelentés – a kvantuminformáció jelentése", – mondja Faggin.

Ez a hármas felosztás kulcsfontosságú. A klasszikus információ (mint a számítógépek bitjei) másolható, rögzíthető és determinisztikus. Ezzel szemben a kvantuminformáció oszthatatlan és nem másolható. Faggin szerint ez a tudat egyediségének fizikai megfelelője: ahogy egy kvantumállapotot nem lehet tökéletesen lemásolni, úgy egy egyéni belső élményt sem lehet átruházni vagy mesterségesen reprodukálni.

A tudat és az anyag kapcsolatában a téridő szerepe a legmeghökkentőbb. A legtöbb fizikus a téridőt egyfajta tartálynak tekinti, amelyben az események zajlanak. Faggin szerint azonban a téridő valójában az univerzum permanens memóriája. Minden alkalommal, amikor egy tudatos lény döntést hoz vagy tapasztalatot szerez, egy kvantumállapot "összeomlik", és rögzül a fizikai világban. Ez a rögzített múlt alkotja azt, amit mi anyagnak és térnek látunk.

"A világ, amit látunk, valójában egy közös kijelző, amely az önmegismerési folyamat emlékezetét tárolja" – magyarázza a tudós. Ebben az értelemben az anyag nem "holt" valami, hanem a tudat által már megélt és szimbolizált tartalom.

Faggin felveti, hogy a tudomány által keresett "sötét anyag" lehet az a közeg, ahol ez a mérhetetlen mennyiségű információ tárolódik. Mivel ez a memória nem lép közvetlen kölcsönhatásba a fényerővel vagy a hagyományos energiával, rejtve marad a műszereink előtt, mégis ez adja a kozmosz struktúráját. Az univerzum tágulása pedig nem más, mint a tudás gyarapodása: ahogy az Egy és annak részei (mi magunk) egyre többet tudnak meg magukról, a rendszernek egyre több "tárhelyre" van szüksége az új tapasztalatok rögzítéséhez. Az univerzum tehát nem azért tágul, mert egy ősrobbanás lökete viszi előre, hanem azért, mert folyamatosan tanul és fejlődik.

Ebben a világképben a szabad akarat nem illúzió, hanem a létezés motorja. Míg a materialista tudomány szerint minden döntésünk előre meghatározott kémiai reakciók eredménye, Faggin szerint a választás pillanata az a pont, ahol a szellem jelentést ad a kvantumlehetőségeknek. "A jövő nincs megírva", – hangsúlyozza. Minden szabad döntésünkkel valami olyat hozunk létre, ami korábban nem létezett. Ez a teremtő erő az, ami megkülönbözteti az élő tudatot a mesterséges intelligenciától.

A mesterséges intelligencia (MI) kérdése Faggin számára központi jelentőségű, hiszen ő fektette le a modern számítástechnika alapjait. Határozott véleménye, hogy a gépek soha nem lesznek tudatosak. "A számítógép csak szimbólumokat manipulál, de nem érti a jelentésüket. Az MI csak azt teszi, amit tanult: ismétel és kombinál. Az ember azonban képes a jelentés megélésére, a 'kválé' megtapasztalására."

Figyelmeztet arra, hogy ha elhisszük, hogy mi magunk is csak gépek vagyunk, akkor feladjuk azt a lényegi minőséget, ami emberré tesz minket. Szerinte az MI-re való túlzott támaszkodás elsorvasztja a belső megismerés iránti vágyat.

Faggin szerint a tudomány és a spiritualitás újraegyesítése elkerülhetetlen. A tudománynak el kell ismernie a szubjektív tapasztalat valóságát, a spiritualitásnak pedig értenie kell a fizikai világ törvényszerűségeit. A kettő közös nevezője a szeretet és a kooperáció. Faggin rámutat, hogy a darwini "túlélésért folytatott küzdelem" paradigmája hiányos. Bár a verseny létezik, az univerzum mélyebb szintjén az együttműködés uralkodik. "A kooperáció az, ami valójában szentesíti a versenyt. Ez ad értelmet annak, hogy miért kell küzdenünk: hogy együtt fejlődjünk."

Végül érdemes megemlíteni Faggin személyes üzenetét, amely mindenkihez szól, aki a létezés értelmét keresi. Azt tanácsolja, hogy ne külső forrásokban keressük az igazságot. "Mindenkinek magának kell rájönnie, hogy ki is ő valójában, egy belső élményen keresztül. Nem könyveket olvasva és ismételve... ez az, amit az MI csinál. Amint eldöntöd, hogy meg akarod tudni az igazságot, a világ megmutatja neked a következő lépést."

Federico Faggin látomása tehát egy olyan univerzumról szól, amely nem hideg, gépies és véletlenszerű, hanem él, érez és emlékezik. Ebben a rendszerben mi nem elszigetelt megfigyelők vagyunk, hanem aktív társteremtők. Minden gondolatunk, minden érzésünk és minden bátor döntésünk beíródik a téridő szövetébe, gazdagítva azt a végtelen önismereti folyamatot, amelyben az Egy próbálja megérteni saját határtalanságát.

A technológia zsenijéből lett misztikus fizikus arra emlékeztet minket: a legnagyobb felfedezés nem a mikrochipekben vagy az algoritmusokban rejlik, hanem abban a pillanatban, amikor a tudat ráébred saját isteni természetére.