Szenzációs felfedezés vagy egy újabb kérdőjel? Egy 2000 éves szöveg rejtheti Jézus feltámadásának legősibb bizonyítékát

A Biblia szerint Jézust keresztre feszítették, majd a harmadik napon feltámadt a halálból, és megjelent követőinek.

A Biblia szerint Jézust keresztre feszítették, majd a harmadik napon feltámadt a halálból, és megjelent követőinek.

Ez a történet a keresztény hit abszolút alapköve, ám a történészek évszázadok óta keresik azokat a kortárs, nem keresztény forrásokat, amelyek igazolhatják vagy árnyalhatják az újszövetségi beszámolókat.

Most egy spanyol kutató, Jesús Fernández-Pedrera Correa olyan nyelvi nyomokat azonosított egy ókori szövegben, amelyek véleménye szerint egy közvetlenül az első századból származó, Jézus feltámadásáról szóló írásos beszámolót őrizhettek meg. Ha a feltételezése helyes, akkor a történelem egyik legvitatottabb iratának legkorábbi, hamisítatlan rétegéhez juthattunk közelebb. (1)

A vizsgálat középpontjában a híres Testimonium Flavianum áll, amely Iosephus Flavius első századi zsidó történész "A zsidók története" című, Krisztus után 93-94 körül íródott monumentális munkájában szerepel. Iosephus nem volt keresztény, művét az utókor mégis számtalan nyelvre lefordította, és másolók generációi örökítették tovább.

A spanyol független kutató arra vállalkozott, hogy összehasonlítsa a szöveg görög, latin, arab és szír változatait, hátha sikerül kihámoznia, milyen elemek származhatnak magától az eredeti szerzőtől, és mik a későbbi korok betoldásai.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem Iosephus saját kezű kézirata került elő, hanem a későbbi évszázadok másolatai és átdolgozásai állnak rendelkezésre: a latin verzió a negyedik század végéről, míg az arab és szír változatok a tizedik, illetve tizenkettedik századból származnak. Az eltérések elemzése azonban értékes nyomravezetőként szolgál az eredeti forma rekonstruálásához.

A legizgalmasabb közös pont, hogy a latin, az arab és a szír verziók egyaránt arról számolnak be, hogy Jézus a keresztre feszítés után élve jelent meg a követőinek. A fennmaradt görög változat szerint Jézus a harmadik napon támadt fel, és ezt az eseményt közvetlenül a bibliai próféciák beteljesülésével köti össze, míg a latin szöveg egyszerűbben fogalmaz: "a harmadik napon élve jelent meg nekik".

Az arab fordítás azonban egy kulcsfontosságú csavart tartogat, ugyanis ezt a jelenést kifejezetten úgy mutatja be, mint amit a tanítványok jelentettek, azaz mint az ő beszámolójukat. Fernández-Pedrera Correa szerint ez a megfogalmazás őrizhette meg Iosephus eredeti hangvételét: a történész valójában azt rögzítette, amit Jézus követői állítottak, nem pedig kész tényként kezelte a csodát.

Ez a megközelítés teljesen illeszkedne Iosephus történészi módszertanához. A szerző más műveiben is gyakran jegyezte le a különböző zsidó vallási csoportok hiedelmeit és beszámolóit anélkül, hogy azokat személyesen elfogadta volna. Könnyen elképzelhető, hogy a Jézus tanítványaitól származó történeteket is hasonlóan kezelte, és pusztán tárgyilagosan rögzítette a látomásaikat.

A későbbi évszázadok során a szöveget másoló keresztény barátok és írnokok aztán ezt a semleges tudósítást bővíthették ki olyan közvetlen kijelentésekké, amelyek már azt hirdették, hogy Jézus valóban feltámadt, és beteljesítette az isteni jövendöléseket.

A spanyol kutató ugyanakkor óvatosságra int, és elismeri, hogy ez a rekonstrukció egyelőre egy lehetséges hipotézis, nem pedig megdönthetetlen tény, hiszen a fennmaradt verziók alapján nem dönthető el teljes bizonyossággal, pontosan mennyit is írt le Iosephus a feltámadásból.

A tudósok már régóta gyanakvással kezelik a szöveg azon részeit, amelyek túlontúl keresztény hitvallásnak tűnnek. A legnyilvánvalóbb példa erre az a kijelentés, miszerint Jézus "volt a Krisztus". A különböző nyelvi változatok itt is árulkodó különbségeket mutatnak: a latin szerint Jézust a Messiásnak hitték, a szír verzió szerint úgy gondolták, hogy ő a Messiás, az arab változat pedig óvatosan úgy fogalmaz, hogy "talán" ő volt a Messiás.

A kutató érvként hozza fel Órigenészt, a korai keresztény írót is, aki explicit módon lejegyezte, hogy Iosephus nem fogadta el Jézust Messiásként. Mindezek a nyomok együttesen arra utalnak, hogy a határozott, hitvallásszerű kijelentés nem szerepelhetett az eredeti, első századi szövegben.

Egy másik vitatott mondat egyenesen azt kérdőjelezi meg, hogy Jézust egyáltalán embernek kellene-e nevezni, ami szintén isteni természetére utal. Ez a fordulat hiányzik az arab szövegből, de megvan a latinban és a szírben. Bár a kutató szerint az arab verziót jegyző Agapius egyszerűen lerövidíthette a szöveget, az eltérés így is a későbbi szerkesztések nyomait mutatja.

Ami viszont teljesen biztosnak tűnik, az a passzus záró gondolata, amely szerint Jézus követői még a történész saját korában is léteztek. Ez a mondatstílus és a téma tökéletesen illeszkedik Iosephus írói szokásaihoz, és a különböző nyelvi verziók között sincs ebben a pontban semmilyen lényeges ellentmondás.

Így, bár a teológiai betoldások vitathatatlanok, a modern szövegkritika segítségével egyre tisztábban látszik az az első századi mag, amely bizonyítja, hogy Jézus halála és feltámadásának hírnökei már a kortárs római-zsidó világban is komoly visszhangot kiváltó, feljegyzésre méltó eseménynek számítottak. (2)

(1) - https://zenodo.org/records/21945637
(2) - https://www.dailymail.com/sciencetech/