A titkos földönkívüli háború, amiről senki sem beszél

A modern ufológia egyik legmegfoghatatlanabb és egyben legfélelmetesebb története az Új-Mexikóban található Dulce kisváros és az Archuleta-f...

A modern ufológia egyik legmegfoghatatlanabb és egyben legfélelmetesebb története az Új-Mexikóban található Dulce kisváros és az Archuleta-fennsík alatt húzódó, állítólagos földalatti katonai bázis köré épül.

Bár a hivatalos szervek és a fősodratú média évtizedek óta összeesküvés-elméletként kezeli a témát, Anthony F. Sanchez ufókutató és az UFO Highway 2.0 című könyv szerzője egy egészen új, megrázó perspektívát tárt a nyilvánosság elé.

Sanchez kutatásai nem csupán az interneten keringő, jól ismert pletykákon alapulnak, hanem egy titokzatos, magas rangú katonai forráson: az Amerikai Légierő egy nyugalmazott ezredesén, aki 1979-ben személyesen vett részt a bázison zajló események utóhatásainak kezelésében. Ez a beszámoló egy olyan titkos megállapodásról, emberi kísérletekről és egy véres földalatti háborúról rántja le a leplet, amely örökre megváltoztathatja azt, amit a kormányok és a földönkívüli intelligenciák kapcsolatáról gondolunk.

A történet megértéséhez messzire kell visszatekinteni az időben, egészen 1940-ig, vagyis hét évvel a híres roswelli incidens elé. Az ezredes elmondása szerint az amerikai hadsereg egy speciális felderítő csapata a kaliforniai Maricopa katonai repülőtérről indult Új-Mexikó északi részére, hogy az atomenergia-kutatások és egy lehetséges atomfegyver kifejlesztése érdekében mérjék fel a terepet. Amit azonban az Archuleta-fennsík alatt találtak, arra senki sem készíthette fel őket: egy hatalmas, mesterségesen kialakított, hét szint mélységű földalatti létesítményre bukkantak.

A folyosók hihetetlen távolságokra nyúltak be a hegy gyomrába, a falak megmunkáltak voltak, a termekben pedig a negyvenes évek technológiájához képest elképzelhetetlenül fejlett berendezések, különös kábelek és hatalmas elektronikus kijelzők működtek. A katonák megdöbbenését csak fokozták a helyszínen talált emberi nyomok, szerszámok és fegyverek, amelyek korábbi erőszakos összecsapásokra utaltak. A maradványok között ráadásul apró, humanoid csontvázakat is találtak, amelyek hatalmas koponyájukkal és szokatlan szemgödreikkel egyértelműen nem embertől származtak.

Ahogy az expedíció mélyebbre merészkedett, a környezet megváltozott: a levegő párássá, melegebbé vált, és kellemetlen vegyszerszag terjengett a különös, lilás színű fénnyel megvilágított folyosókon. A katonák hamarosan arra lettek figyelmesek, hogy nincsenek egyedül; alakok tűntek fel a sarkokon, amelyek a távolból figyelték őket. A feszültség akkor ért a tetőpontjára, amikor két katona egy nagyobb kamrába lépve megpillantotta a kis termetű, nagyfejű humanoid lényeket – akiket az ufológia ma leginkább szürkéknek nevez.

A legnagyobb rémületet az keltette bennük, hogy a lények elektronikus kijelzőin a hadsereg felszíni táborának képei voltak láthatók. Ekkor tudatosult bennük, hogy miközben ők egy elhagyatottnak hitt bázist fedeztek fel, a lakók végig szemmel tartották őket. A visszavonulás során az egyik katona véletlenül leejtette a pisztolyát, a zaj pedig riadóztatta a lényeket. Az ezt követő káoszban az egyik katonát elragadták, társa pedig sokkos állapotban menekült vissza a felszínre.

A kibontakozó, három órán át tartó tűzharcban a lények izzó lövedékeket kibocsátó fegyvereket használtak, ám az egyik amerikai katonának puszta kézzel sikerült megszereznie az egyik idegen fegyvert. Pusztán a gondolataival vezérelve képes volt működésre bírni az eszközt, ami pusztító csapást mért a lényekre, lehetővé téve a katonák számára, hogy visszaszerezzék az irányítást a terület felett, összegyűjtsék a leleteket, a testeket, majd a veszteségek után visszatérjenek a felszínre.

Ez az 1940-es incidens alapozta meg azt a kényszerű szövetséget, amely a következő évtizedekben formálódott a hadsereg és az idegenek között. Az ezredes szerint a bázist a kormány és a katonaság átvehette, és egy hatalmas tudományos, mérnöki és védelmi komplexummá alakította át, amelynek működtetésében a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium és egy DSD-3 (Dulce Security Division 3) nevű, rendkívül befolyásos és baljós szervezet játszott kulcsszerepet.

Létrejött egy hallgatólagos, szigorú egyezmény: a bázis első három szintjét az emberi személyzet – katonák, mérnökök, alvállalkozók – birtokolta. Az 1. szinten repülőgép-hangárok és parancsnoki irodák kaptak helyet; a 2. szinten lakókörletek, étkezők és egy kiterjedt kommunikációs és adatkezelő központ működött; a 3. szint pedig a maglev-alapú belső közlekedési csomópontot és a hírhedt "Rémálom Folyosót" (Nightmare Hall) foglalta magában. A 4., 5., 6. és 7. szint azonban teljes mértékben a szürkék fennhatósága alatt maradt, és az egyezmény szerint emberi személyzet engedély nélkül nem léphetett oda, mivel a környezet az emberek számára szinte elviselhetetlen volt.

A törékeny béke 1979-ben ért véget. Sanchez forrása szerint a bázison dolgozó emberi alvállalkozók és tudósok között aggasztó információk kezdtek el terjedni a korlátozott hozzáférésű, alsóbb szinteken zajló kísérletekről. Sokan arra gyanakodtak, hogy a szürkék embereket használnak fel kísérleti alanyként – olyan kutatásokhoz, amelyeket maguk az emberi tudósok is tudtukon kívül támogattak. A feszültség odáig fokozódott, hogy egy 23 fős alvállalkozói csoport úgy döntött, átlépi a tiltott zóna határát, és lehatol a 4. szintre, hogy kiderítse az igazságot.

Ez a lépés egy azonnali, rendkívül erőszakos fegyveres konfliktust robbantott ki az idegenek és a bázis biztonsági erői között. Az ezredest, aki ekkor a McClellan légibázis pszichiátriai és viselkedéskutató orvosi részlegének őrnagya volt, 48 órával az összecsapás után vezényelték a helyszínre, hogy csapatával értékelje és kezelje a túlélőket.

Amikor Sanchez forrása megérkezett a Dulce-bázisra, a közvetlen harcok már véget értek, és a helyszín egy gigantikus logisztikai és traumatológiai krízisközpontra hasonlított. A túlélőket az 1. szintű hangár közelében hallgatták ki, miközben egy haditengerészeti parancsnok filmre és fényképekre rögzítette a folyamatot. A megfélemlített munkásokat végül Los Alamoson keresztül evakuálták, a halálos áldozatok holttesteit azonban – a titoktartás miatt – teherautókkal, a Kirtland légibázis felé szállították el, amely során a helyi apacs törzsi rendőrség és az új-mexikói állami rendőrség egységei biztosították az útvonalat.

Az ezredes később, 1983-as nyugdíjazása előtt titokban négy fekete-fehér fényképet is készített a bázis belsejében: ezeken egy szokatlan fegyver, egy biztonsági panel, egy korong alakú ufó-szerű jármű és a bázis egyik jellegzetes, sötét falú, fényes padlójú folyosója volt látható.

Anthony Sanchez nem elégedett meg a történetek meghallgatásával; 2011-ben terepkutatásba kezdett a régióban, ahol szoros kapcsolatot alakított ki a Jicarilla apacs közösség tagjaival és egykori rendőrtisztekkel. A hegycsúcson, a semmi közepén tett látogatása során megdöbbentő felfedezést tett: két katonai minőségű, vadászgép-motorok szállítására tervezett konténert találtak a fennsíkon. Amikor megpróbálták megmozdítani őket, a konténerek alól hatalmas nyomással porfelhőt kilövellő levegő áramlott fel – ami egyértelműen bizonyította, hogy a fémdobozok valójában a mélyben húzódó bázis rejtett szellőzőnyílásait álcázták.

A látogatás után Sanchez különös, ijesztő tüneteket tapasztalt: feje elviselhetetlenül forrósodni kezdett, szédült, és úgy érezte, mintha folyadék mozdulna meg a koponyájában, ami miatt egy egész éjszakát jégfürdőben kellett töltenie. Másnap reggel a helyi motel éttermében egy feltűnően szép, olívabőrű, mandulavágású és a normálisnál kétszer nagyobb szemű nővel beszélgetett, aki szinte vallatásszerűen kérdezgette a kutatásairól.

Később a helyiek közölték vele, hogy az étterem aznap ki sem nyitott, és senki ilyen nem dolgozik ott; Sanchez meggyőződése szerint egy ember-idegen hibriddel találkozott. A történet legbizarrabb fordulata akkor következett be, amikor a kutató arca hirtelen lebénult, és a taosi kórházban végzett vizsgálatok során az orvosok egy ragyogó, tízcentis érme nagyságú korongot fedeztek fel a fejében, a belső füle közelében.

A Dulce körüli rejtélyek azonban nem merülnek ki az idegen technológiában. Jerry Left Hand, Taos Pueblo egykori rendőrfőnöke Sancheznek elárulta, hogy hivatali ideje alatt a rendőrök legalább 19 olyan esetet dokumentáltak Dulce és Taos között, amikor különös, genetikai kiméráknak tűnő lényeket láttak.

A leírások szerint ezek között voltak denevérszárnyas lények, hüllőszerű humanoidok, valamint olyan alacsony, szürke idegen formájú teremtmények, akiket a helyi spanyol ajkú lakosság már az ötvenes évek óta csak "kis ördögökként" (los diablitos) emlegetett.

A rendőrfőnök szerint ezek a lények mind a földalatti laboratóriumokból megszökött kísérleti alanyok, ember-állat és ember-idegen hibridek voltak, amelyeket a katonaság a szürkék technológiájának segítségével, megnövelt képességekkel rendelkező, augmentált lényekként hozott létre.

A Dulce-bázis története így nem csupán egy UFO-észlelés, hanem egy sötét, eltitkolt biológiai és katonai háború krónikája, amely az ott élők lába alatt, a sivatag mélyén zajlik mind a mai napig.