Az emberiség történelmében újra és újra felbukkannak olyan történetek, amelyek alapjaiban rengetik meg a valóságról alkotott elképzeléseinke...
Az emberiség történelmében újra és újra felbukkannak olyan történetek, amelyek alapjaiban rengetik meg a valóságról alkotott elképzeléseinket.
A huszadik század második felében, különösen az 1970-es években, az ufológia aranykorát élte, és ekkor vette kezdetét a modern kor legjobban dokumentált és legtöbbet tanulmányozott földönkívüli kapcsolatfelvételi hulláma.
Latin-Amerika szívében egy kolumbiai férfi olyan élményekről számolt be, amelyek nemcsak a helyi közösségeket, hanem a nemzetközi kutatókat is megdöbbentették. Enrique Castillo Rincón neve fogalommá vált azok körében, akik hisznek abban, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Nem egy egyszerű, futó észlelésről vagy homályos fényekről volt szó az éjszakai égbolton, hanem közvetlen, fizikai és telepatikus érintkezésről olyan lényekkel, akik állításuk szerint a Pléjadok csillagképből érkeztek hozzánk.
Ez a lenyűgöző eset, amely szorosan összefonódik a svájci Billy Meier szintén világhírű történetével, olyan próféciákat és figyelmeztetéseket hagyott az utókorra, amelyek napjaink geopolitikai és éghajlati válságait látva ijesztően aktuálissá váltak.
A történet megértéséhez érdemes közelebb lépni a forráshoz, Enrique Castillo Rincón lányához, Dayani Castillohoz, aki közvetlen közelről élte át apja küldetését és annak utóhatásait. Dayani elmondása szerint apja nem hirtelen, a semmiből vált az évszázad egyik legfontosabb kontaktájává. A folyamat egy hosszú, szisztematikus felkészítéssel és megfigyeléssel kezdődött, mielőtt a tényleges fizikai kapcsolat létrejött volna a hetvenes években.
Az első mélyebb élmények Kolumbia egyik misztikus vidékéhez, a Boyacá régióban található hét szent tó egyikéhez kötődnek. Ott, a természet csendjében és a magaslati levegőn történtek meg az első olyan események, amelyek átlépték a racionális tudomány határait. Apja nem kevesebb, mint öt alkalommal járt a földönkívüli űrhajók fedélzetén. Ezen utazások során nemcsak a világűrt láthatta, hanem olyan extrém helyszínekre is eljutott, mint a Hold, a földi óceánok legmélyebb pontjaként ismert Mariana-árok, vagy a Magas-Peru andoki csúcsai, ahol más, kiválasztott földi kontakt személyekkel is találkozhatott.
Érdekes módon a Mariana-árok belső világa iránti modern tudományos és katonai érdeklődés, valamint az ott feltételezett anomáliák csak évtizedekkel később váltak a közbeszéd részévé, miközben Rincón már a hetvenes években beszélt az ott található bázisokról vagy ott élő fajokról.
A kapcsolat létrejötte egy különleges nemzetközi láncolat eredménye volt. Egy Marla nevű mexikói spirituális és ufológiai csoporttól indult el egy Karenka nevű küldött, aki kifejezetten azért utazott Kolumbiába, hogy felkeresse Rincónt. Karenka pontos címmel és telefonszámmal rendelkezett, és kozmikus tudományokról szóló előadásokat tartott a kolumbiai nagyvárosokban.
Amikor találkozott Enrique Castillo Rincónnal, nyomatékosan figyelmeztette őt, hogy valami rendkívül fontos dolog fog történni az életében, mert a kozmikus lények kapcsolatba akarnak lépni vele. Rincón, akinek már korábban is voltak megmagyarázhatatlan észlelései és különös élményei, elfogadta a meghívást az előadásokra. Ebből a szűk, elkötelezett körből alakult meg később az ICIF, azaz a Földönkívüli Jelenségek Kolumbiai Intézete, amelynek Rincón felesége is aktív tagja lett.
Karenka jelenlétében indult meg az első tudatos, telepatikus, majd később pszichografikus, vagyis automatikus írással történő kommunikáció. Rincón elméje megnyílt a magasabb dimenziók felé, és az üzenetek nemcsak a Pléjadokból, hanem az Androméda-galaxisból, a Vénuszról, a Manet nevű helyről és a hatodik dimenziós valóságokból is áramlani kezdtek.
A Rincón-féle eset legfontosabb és legmaradandóbb öröksége a kilenc idő próféciája, amelyet kifejezetten a plejádi lények adtak át neki. Ezek az üzenetek szándékosan némileg rejtélyes, kódolt formában érkeztek, hogy a kor embere ne tudja őket túl egyszerűen vagy idő előtt megfejteni, mégis világos irányvonalat mutattak az emberiség jövőjét illetően. A próféciák alapvető változásokat jósoltak meg a társadalomban, a bolygó fizikai szerkezetében és a globális geopolitikában. Az üzenetek legsúlyosabb pontja egy elkerülhetetlen harmadik világháború képe volt.
A lények egyértelműen kijelentették, hogy a globális konfliktus az emberiség jelenlegi tudatossági szintje mellett szinte elkerülhetetlen, és annak intenzitását csak azáltal lehetne enyhíteni, ha minél több ember ébredne rá a spirituális valóságra és kérne kollektív segítséget. A kozmikus civilizációk törvényei szerint közvetlen beavatkozásra csak akkor van lehetőség, ha a földi lakosság többsége, számszerűsítve legalább a lakosság fele nyitottá válik a külső segítség elfogadására.
A politikai feszültségek mellett a plejádiak részletesen beszéltek a földtani és éghajlati katasztrófákról is, amelyeket ma, ötven évvel az üzenetek átadása után, a saját bőrünkön tapasztalunk. Szó esett a hőmérséklet drasztikus ingadozásáról, a helyenként ötven Celsius-fok feletti hőségekről és az ezzel párhuzamos, extrém téli fagyokról, a vulkanikus láncolatok és a csendes-óceáni tűzgyűrű hirtelen aktiválódásáról, valamint a pusztító megaföldrengésekről és az azokat követő szökőárakról.
A klímaváltozás következtében fellépő globális áradások, amelyek napjaink híradóit uralják, mind szerepeltek a Rincónnak átadott listán. Dayani Castillo szerint az emberiség jelenleg már a nyolcadik időszak kellős közepén jár, és a próféciákból már szinte csak a végső háború kitörése hiányzik. Az üzenetek külön kiemelték a Közel-Kelet régióját, mint a lőporoshordót. A plejádiak leírása szerint ott egy olyan konfliktus fog fellángolni, amelyről a világ azt fogja hinni, hogy már a harmadik világháború kezdete.
Ebben a feszült helyzetben a nemzetek nem külön-külön, hanem globális szinten fognak a békéről beszélni, és nemzetközi paktumokat írnak majd alá a fegyverkezés korlátozásáról, hogy megelőzzék a katasztrófát. A látszólagos megkönnyebbülés azonban csalóka lesz: a prófécia szerint az egyik aláíró nemzet meg fogja szegni a paktumot, és ez a hűtlenség robbantja ki a valódi, pusztító háborút.
Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk a plejádi kapcsolat természetéről, érdemes megvizsgálni a svájci Billy Meier esetét is, akinek munkásságát Guillermo López, a Maussan Televízió szakértője kutatja évtizedek óta. Meier esete azért rendkívül fontos, mert a próféciái között számos olyan tudományos adat szerepelt, amelyet a hetvenes években még a földi tudósok sem ismertek, ám később pontról pontra beigazolódtak.
Az egyik leginkább kézzelfogható bizonyíték az ózonrétegen keletkezett lyuk felfedezése volt. Meiernek 1975 márciusában egy Semjase nevű plejádi űrhajósnő adott át egy kifejezetten a földi tudósoknak címzett üzenetet. Semjase elmagyarázta, hogy küldetésük egyik fő oka a földi atmoszférában, különösen az ionoszférában és az ózonrétegben zajló veszélyes változások megfigyelése. Kijelentette, hogy alig hatvan év alatt az ózonréteg több mint hat százalékát elveszítette, és ezért nemcsak a mindenki által ismert klórozott-fluorozott szénhidrogének a felelősek, hanem a bróm gázok és más vegyi anyagok is.
Ez az információ azért megdöbbentő, mert a brit antarktiszi kutatócsoport csak tíz évvel később, 1985-ben publikálta a Nature magazinban az ózonlyuk tényleges létezését, és a bróm káros hatásait is csak ezt követően kezdték szabályozni a montreali protokollban. Semjase már akkor figyelmeztetett, hogy a megnövekedett ultraibolya sugárzás mutációkat indít el a földi élőlényekben, és az ózonréteg leginkább sérült pontjai teljesen megnyílhatnak.
A jövőre vonatkozóan a Meier-féle anyagok szintén tartalmaznak drámai előrejelzéseket, amelyek a 2026 utáni időszakra, a közeljövőre vonatkoznak. Az egyik legismertebb az Apophis aszteroida ügye. A földönkívüliek pontosan előrejelezték, hogy a hírhedt aszteroida 2029-ben rendkívül közel fog elhaladni a Föld mellett, szinte súrolva az atmoszférát, közelebb, mint a mesterséges műholdjaink többsége. Ekkor még nem fog becsapódni, ám a Föld gravitációs ereje minimálisan módosítani fogja a pályáját, átvezetve az égitestet egy úgynevezett gravitációs kulcslyukon.
A plejádiak figyelmeztetése szerint, ha az emberiség nem tesz lépéseket a pálya módosítására, az aszteroida a következő visszatérésekor, 2036 áprilisában be fog csapódni a Földbe. A lények még a becsapódás hozzávetőleges helyét is megadták: Kelet-Európában, a Fekete-tenger és az Északi-tenger közötti sávban érne földet, és a katasztrófa olyan gigantikus erejű lenne, hogy szó szerint megrepesztené a földkérget, elválasztva Európát Ázsiától.
Bár ez nem jelentené a világvégét, a pusztítás mértéke felfoghatatlan lenne. Megoldásként a lények egy irányított atomrobbanás lökéshullámát javasolták a pálya finom elterelésére, ami egybecseng a mai legmodernebb amerikai nukleáris laboratóriumok kísérleti eredményeivel.
A földtani és katonai katasztrófák mellett az üzenetek egy radikális földrajzi és társadalmi átrendeződésről is szólnak. Rincón próféciái szerint a Föld pólusainak eltolódása és a tektonikus lemezek mozgása elkerülhetetlenül megváltoztatja a kontinensek képét. A megmozduló lemezek miatt hatalmas területek süllyedhetnek a tenger alá, miközben globális éhínség és gazdasági összeomlás sújtja majd a túlélőket.
Ebben a sötét forgatókönyvben az üzenetek megemlítenek egy pusztító háborút két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és Kína között. A kataklizma utáni újjáépítésben a próféciák szerint Kolumbiának és a dél-amerikai régiónak kulcsszerepe lesz, mind a fizikai élelem biztosításában, mind a spirituális útmutatásban. Ez a motívum mélyen összecseng az őslakos indiánok azon ősi próféciájával, amely a Kondor és a Sas egyesüléséről szól, szimbolizálva Dél és Észak szövetségét.
A plejádiak szerint a biztonságos menedékek, az úgynevezett remanens területek az 1700 méteres tengerszint feletti magasság felett alakulnak majd ki, mivel az alacsonyabban fekvő zónákat az áradások és a földmozgások veszélyeztetik. Érdekességként említik, hogy már a hetvenes években végzett mérések kimutatták a Bogotában található főszékesegyház alatti talajvízben a tengervíz jelenlétét, ami a lemezek instabilitását jelzi a mélyben.
Amikor az ember ilyen horderejű próféciákkal szembesül, felmerül a kérdés: honnan származik ez a hihetetlen tudás? Hogyan képesek ezek a lények ilyen pontossággal előre látni a jövőt? A válasz a plejádiak időképében rejlik. Amikor Enrique Castillo Rincón megkérdezte az űrhajó parancsnokát, Krisnamerket, hogy mióta utaznak a világűrben, a parancsnok azt válaszolta: "Most indultunk."
A lények elmagyarázták neki, hogy a mi lineáris időképünkkel ellentétben a valóságban sem idő, sem tér nem létezik a hagyományos értelemben; minden egyetlen örök pillanatban történik. Az intergalaktikus utazásokhoz és az idővonalak közötti mozgáshoz a fénysebesség feletti technológiát és az úgynevezett féreglyukakat, kozmikus alagutakat használják, amelyeket Rincón már akkor leírt, amikor a földi elméleti fizika még csak korai fázisában járt ezek kutatásában. A jövőt nem jóslás, hanem a tiszta logika, valamint az ok-okozati összefüggések egyetemes ismerete révén látják, mivel képesek megfigyelni az emberi cselekedetek által generált energiák kifutását.
Fontos megérteni a különbséget aközött, amit a plejádiak figyelmeztetésnek, vagyis próféciának neveznek, és aközött, amit megváltoztathatatlan előrejelzésnek, predikciónak tartanak. A prófécia mindig egy negatív kimenetelre való figyelmeztetés: ha ezt teszed, az lesz a következménye. Ezért a jövő alapvetően képlékeny és alakítható.
Az emberiség kollektív tudatossága, a közös meditáció, az ima és a gondolatok ereje képes módosítani a katasztrófák lefolyását, amire a történelem során már láthattunk példát, amikor egy-egy közösség összefogása enyhítette a természeti csapások erejét. Ha megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és a hozzáállásunkat, megváltoznak a tetteink is, és ezzel átírhatjuk a saját sorsunkat.
A köztudatban a plejádiakat gyakran magas, szőke, északi típusú, rendkívül esztétikus lényekként ábrázolják, akiket a spiritualitás és a szépség jellemez. Billy Meier anyagaiból azonban kiderül, hogy az univerzum rendkívül sokszínű. A kozmikus föderációkban nem létezik rasszizmus vagy felsőbbrendűség; a különböző fajok közötti különbségek nem értékbeliek, hanem csupán az evolúciós korukból adódnak, mint az erdőben a kis csemete és az óriási fa kapcsolata.
Rincón az utazásai során a skandináv típusú lények mellett látott alig másfél méteres vénusziakat, de találkozott öt méternél is magasabb óriásokkal, sőt, egy küklopszszerű lénnyel és biológiai robotokkal is. Apja elmesélt egy történetet egy humanoid, de leginkább egy óriási légyre hasonlító lényről is, akit a kozmikus közösségben rendkívüli bölcsessége és hatalmas tudása miatt mély tisztelet övezett. Ez a sokféleség a kozmikus egyetemes ember formulájából fakad, amely a különböző bolygók fizikai, kémiai és környezeti adottságaihoz igazodva ölt testet.
Az üzenetek legmegdöbbentőbb része mégis az, hogy sok ilyen fejlett civilizáció nem a távoli csillagokból figyel minket, hanem már évezredek vagy évmilliók óta itt él a Földön. Ők az úgynevezett intraterresztriális lények, akik a föld belső üregeiben, például a Himalája rejtekében vagy az óceánok mélyén hozták létre technológiailag magasan fejlett társadalmukat. Mivel ők a múltbeli kataklizmák során sem veszítették el a csillagokból hozott ősi emlékezetüket, technológiailag messze előttünk járnak.
Sok észlelt UFO valójában az ő járművük. Azért vonultak vissza a föld alá és az óceánok mélyére, mert a Föld távoli múltjában már zajlottak pusztító atomháborúk – amelyek nyomait a tudomány ma a Halál-völgy különös sivárságában vagy a Mohendzsodáro romjai között mérhető radioaktivitásban látja –, és meg akarták védeni magukat az emberiség önpusztító természetétől.
Végezetül fel kell tennünk a legfontosabb kérdést: miért osztják meg velünk ezeket az információkat? Mi a céljuk a próféciákkal? Rincón és Meier üzeneteinek lényege megegyezik. A plejádiak úgy tekintenek az emberiségre, mint az egykori kozmikus utazók és genetikus donorok leszármazottaira. Ahogy Dayani Castillo fogalmazott, ők az életadó mérnökök, és egy szülő nem hagyhatja magára a gyermekeit a bajban.
Nem az a céljuk, hogy megmentsenek minket, vagy hogy bárkit elvigyenek a hajóik fedélzetén egy könnyebb világba. A céljuk az, hogy figyelmeztessenek a veszélyekre, és ráébresszenek minket arra, hogyan váljunk végre valóban emberré. Ez azt jelenti, hogy be kell fejeznünk a pusztítást, a háborúskodást, a természet és egymás gyilkolását.
Bár a Meier-féle üzenetek szerint az emberiség teljes spirituális felemelkedése és a kozmikus testvériségbe való visszatérése nem napok vagy évek kérdése, hanem évszázadokig vagy akár évezredekig tartó nehéz folyamat lesz, a jövő kulcsa a mi kezünkben van. A gondolataink minősége határozza meg a tetteinket, a tetteink pedig a jövőnket.
A kilencedik időszak, a próféciák végső fázisa egy új, megtisztult Föld képét vetíti előre, ahol az emberiség ismét elfoglalhatja méltó helyét a kozmikus testvériségben, és magasabb szintű civilizációkkal léphet szövetségre, de ehhez először a jelenlegi válságok viharában kell helytállnunk és spirituálisan felébrednünk.
