Hatalmas tükrök az űrben: az őrült ötlet, ami harminc év után újra életre kelhet

Amikor az éjszakai égboltra tekintünk, a Hold természetes fényével és megnyugtató ragyogásával találkozunk, amely évezredek óta kíséri az em...

Amikor az éjszakai égboltra tekintünk, a Hold természetes fényével és megnyugtató ragyogásával találkozunk, amely évezredek óta kíséri az emberiség mindennapjait.

De mi történne, ha az ember képes lenne saját, mesterséges holdakat pályára állítani, hogy tetszése szerint nappallá változtassa az éjszakát? Bár ez a gondolat első hallásra egy sci-fi regényből vagy egy megalomán diktátor fantáziájából származó ötletnek tűnhet, a valóságban egy nagyon is valóságos és meglepően sikeres kísérlet áll mögötte.

A múlt század végén Oroszország megvalósította ezt az elképesztő elképzelést, és a legújabb hírek szerint ma, a magán-űrkutatás aranykorában, újra készen állunk arra, hogy megismételjük ezt a kozmikus mutatványt.

A történet az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Oroszország egy merész, sőt némileg őrült tervvel állt elő: egy óriási űrtükör segítségével akartak napfényt vetíteni a Föld sötétségbe borult területeire, mintegy kozmikus éjjeli lámpaként funkcionálva. A projekt a Znamja nevet kapta, amely oroszul zászlót jelent.

A zseniális és vakmerő elképzelés mögött Vlagyimir Sziromjatnyikov, az ország egyik legkiválóbb repüléstechnikai mérnöke állt, akit szakmai körökben csak "nagy főnökként" emlegettek. Sziromjatnyikov nem volt akárki: ő tervezte azt a történelmi dokkolórendszert, amely 1975-ben az Apollo–Szojuz közös repülés során lehetővé tette, hogy az amerikai és a szovjet űrhajósok a hidegháborús feszültségek ellenére szó szerint kezet fogjanak a világűrben.

Az űrtükör alapötlete már évtizedek óta keringett a tudományos közösségben, ám az 1980-as években kapott komolyabb lendületet, amikor eredetileg napvitorlaként akarták használni. A napvitorla lényege, hogy a napfény sugárnyomását kihasználva hajtja előre az űrhajót az űrben, üzemanyag nélkül.

Azonban a szovjet államvezetés, majd később az összeomlás utáni orosz föderáció felemelkedő üzleti körei sokkal gyakorlatiasabb és jövedelmezőbb célokat láttak a technológiában. Úgy vélték, ha meg tudják nyújtani a nappali órák számát, azzal drasztikusan növelhetik a termelékenységet, és megkönnyíthetik a munkát a nehezen megközelíthető vidékeken.

Noha a Szovjetunió a kilencvenes évek elejére darabjaira hullott, Sziromjatnyikov projektje túlélte a politikai földrengést. Az első prototípus, a Znamja–1 soha nem hagyta el a Föld felszínét, csupán földi tesztelésre használták. Az igazi áttörést a Znamja–2 hozta el. Ez egy mindössze 20 méter átmérőjű, kör alakú tükör volt, amely alumíniummal bevont műanyag fóliából készült.

Bár kiterjedése lenyűgöző volt, anyaga papírvékony volt, és az egész szerkezet alig nyomott többet négy kilogrammnál. A terv az volt, hogy a Föld körüli pályára állítva a tükör átnéz a bolygó görbületén, és a nap sugarait a még sötétségben lévő területekre veri vissza.

A történelmi pillanatra 1993. február 4-én éjjel került sor. A Znamja–2-t egy Progressz M–15-ös pilóta nélküli teherűrhajóhoz rögzítették, amely korábban a Mir űrállomást látta el készletekkel. Miután elvégezte elsődleges feladatát, az űrhajó eloldódott, és a Znamja–2 lassan kibontotta hatalmas, fénylő szirmait, akár egy űrben kinyíló virág.

És a csoda megtörtént: a kísérlet működött. A tükör egy körülbelül 4 kilométer széles fénysugarat vetített Európa egyes területeire mintegy hat percen keresztül, közvetlenül a napfelkelte előtt. A Mir fedélzetén tartózkodó kozmonauták arról számoltak be, hogy egy halvány fénykorongot láttak végigsiklani a Föld felszínén, miközben az érintett területeken lévő földi megfigyelők egy rövid, de intenzív villanást észleltek a sűrű, felhős égbolton át.

A siker láttán az oroszok még merészebb álmokat kezdtek szövögetni. Úgy tervezték, hogy egy egész űrtükör-konstellációt hoznak létre, amellyel a szibériai bányákat, építkezéseket és fakitermeléseket világíthatnák meg a nap 24 órájában, elkerülve a rendkívül drága elektromos hálózatok kiépítését.

Sajnos azonban a folytatás kudarcba fulladt. Az 1999-ben indított Znamja–2.5 indítása kudarccal zárult, amikor a rendkívül finom tükörfólia beakadt az űrhajó egyik kinyúló antennájába és elszakadt. Noha tervezték a Znamja–3-at is, a projekt finanszírozás hiányában végleg elhalt, és az éjszakát nappallá változtató orosz álom lassan a feledés homályába veszett.

Egészen mostanáig. Évtizedekkel az egykori kommunista birodalom mérnökeinek próbálkozása után az ötletet a modern űrprivatizáció új hullámának tőkés szereplői élesztik újjá. Nemrégiben az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) jóváhagyta a Reflect Orbital nevű vállalat tervét, amely szerint egy fényvisszaverő műholdat állítanak pályára, hogy célzottan napfényt juttassanak a Föld sötét pontjaira.

A cég távlati tervei között egy elképesztő, akár 50 000 műholdból álló konstelláció szerepel, amely forradalmasíthatná az éjszakai világítást és a napenergia-termelést is.

Azonban ez a modern űrverseny nem arat osztatlan sikert. A csillagászok máris komoly aggodalmuknak adtak hangot, hiszen egy ekkora fényvisszaverő flotta teljesen tönkretenné az éjszakai égbolt megfigyelését, ellehetetlenítve a teleszkópok működését és a világűr titkainak kutatását.

Az emberiség ismét válaszút előtt áll: vajon a mesterséges fény és a végtelen gazdasági produktivitás fontosabb-e, mint az éjszakai égbolt természetes, háborítatlan szépsége? (1)

(1) - https://www.iflscience.com/in-1993-russia