A jeti-rejtély új fejezete: Neandervölgyi hibrid tetemét őrzi egy amerikai nagylábú-vadász?

Az emberiséget évszázadok óta lázban tartja a kérdés, hogy vajon valóban létezik-e a sűrű erdőségek mélyén rejtőzködő, hatalmas termetű, emb...

Az emberiséget évszázadok óta lázban tartja a kérdés, hogy vajon valóban létezik-e a sűrű erdőségek mélyén rejtőzködő, hatalmas termetű, emberszerű lény, amelyet a legtöbben jeti vagy nagylábú (Bigfoot) néven ismernek.

Míg a többség csupán modern mítosznak vagy kósza legendának tartja a teremtményt, egy amerikai férfi azt állítja, hogy megdönthetetlen, kézzelfogható bizonyíték van a birtokában. Charles Stuart – aki a rejtélyes körökben leginkább "Kígyó" (Snake) néven ismert, és a Nagylábú Biblia szerzője – meg van győződve arról, hogy rábukkant egy valódi Bigfoot tetemére.

Felfedezése nemcsak a szkeptikusok körében kavart hatalmas vihart, de olyan genetikai eredményekkel szolgált, amelyek alapjaiban rengethetik meg az emberi evolúcióról alkotott eddigi elképzeléseinket.

A rendkívüli történet 2024-ben vette kezdetét az Adirondack-hegység sűrűjében, egy olyan vidéken, amely az Amerikai Egyesült Államokban régóta a jeti-észlelések egyik legfőbb fészkének számít. Stuart éppen az Adirondack Park középső, Old Forge-tól nyugatra eső vadonját járta, amikor egy átható, rendkívül erős szagra lett figyelmes.

Mint később elmesélte, az orra után menve, egyre mélyebbre merészkedett a sűrűben, míg végül egy mérges szömörcével benőtt, nehezen megközelíthető folton megpillantotta a sokkoló tetemet. Elmondása szerint a lény ekkor már körülbelül két napja halott lehetett, és a bomlás jeleit mutatta.

A lelet fizikai paraméterei tiszteletreméltóak: a férfi egy nagyjából 8 láb (csaknem két és fél méter) magas és mintegy 300 fontos (körülbelül 135 kilogrammos) testet szállított el a helyszínről, amelyet a megtalálás helye után stílusosan "Dak"-nek nevezett el. A helyszínen talált egyéb nyomok alapján a vadász egy sötét drámát is rekonstruált.

A tetem közvetlen közelében ugyanis még hatalmasabb lábnyomokra bukkant. Más szakértőkkel konzultálva Stuart arra a következtetésre jutott, hogy a fiatal, a fogazata alapján mindössze 18-20 év körüli hím példányt egy másik, jóval nagyobb fajtársa verhette halálra egy brutális területvédelmi harc vagy egy párzási időszakban kirobbant konfliktus során.

A történet legmeghökkentőbb része azonban mégsem maga a gigantikus tetem, hanem az a laboratóriumi vizsgálat, amelyet Stuart állítása szerint elvégeztetett. Hogy bizonyítsa igazát, vérmintákat, szőrszálakat és szövetmintákat küldött el elemzésre a Cornell Egyetem Állatorvosi DNS Laboratóriumába egy ott dolgozó ismerőse segítségével.

Az eredmények – ha hihetünk a vadásznak – egészen elképesztőek lettek: a DNS-teszt kimutatta, hogy a lény genetikai állományának 58,5 százaléka a neandervölgyi emberhez (illetve annak ázsiai ágához, a gyenyiszovai emberhez) köthető, míg a maradék 41,5 százalék modern emberi, azon belül is részben amerikai őslakos DNS.

Stuart elmélete szerint ez a genetikai térkép világosan bizonyítja, hogy a Bigfoot nem egy eddig ismeretlen főemlős, hanem egy prehisztorikus, neandervölgyi-ember hibrid. Véleménye szerint ezek a lények a távoli múltban, a jégkorszak idején kelhettek át a Bering-földhídon Ázsiából az amerikai kontinensre, ahol azóta is elszigetelten élnek.

A kutató szerint a lények anatómiája is a rendkívüli alkalmazkodásról tanúskodik; a tetem vizsgálata során felfedezett sajátos szaporodási jellemzők például a jegesmedvékéhez hasonlíthatók, ami a nomád, magányos életmódot és az agresszív utódnemzést segíti elő a zord vadonban.

Annak ellenére, hogy Stuart tavaly a New York-i Állami Vásáron is közszemlére tette a maradványokat a nagyközönség előtt, a tudományos világ fősodra továbbra is mély szkepticizmussal fogadja a bejelentést. Sokan követelik, hogy független igazságügyi antropológusok és elismert nemzetközi intézetek is vizsgálhassák meg a testet, ám a hivatalos tudományos elismerés elérése eddig komoly falakba ütközött.

Stuart szerint ez egy igazi szélmalomharc, mivel a nagylábú témája a tudományban még mindig tabunak és komolytalan marginális elméletnek számít, hasonlóan ahhoz, ahogyan az ufók kérdését kezelték a múltban.

Mindezek ellenére Stuart nem maradt teljesen támogatók nélkül. Elmondása szerint egy japán dokumentumfilmes stáb már ellátogatott hozzá, hogy részletes filmet forgasson a felfedezésről és a genetikai eredményekről. Emellett különösen büszke arra, hogy New York állam hatos szövetségéhez tartozó indián törzsek (köztük a mohawk, oneida és seneca indiánok) képviselői is megtekintették a maradványokat. Az őslakosok állítólag felismerték a lényt saját kulturális örökségükből, és tiszteletük jeléül egy elismerést is átadtak a vadásznak.

Hogy a rejtélyes lény valóban a kriptozoológia szent grálja, egy neandervölgyi ősünk egyenes ágú, Amerikában rekedt leszármazottja, vagy csupán egy minden eddiginél ügyesebben felépített médiahack, azt a jövő fogja eldönteni.

Stuart mindenesetre rendületlenül folytatja a harcot az igazáért, és arra figyelmezteti a természetjárókat, hogy a sűrű erdőkben járva mindig legyenek óvatosak, és tartsák készenlétben a kameráikat – mert a vadon még ma is tartogat olyan titkokat, amelyek átírhatják a történelemkönyveket.