Táncra születtek: Ezért nem tudnak a kicsik nyugodtan ülni, ha megszólal a zene

Minden szülő ismeri azt a varázslatos pillanatot, amikor a gyermeke először kezd el ösztönösen mozogni egy fülbemászó dallamra. Legyen szó a...

Minden szülő ismeri azt a varázslatos pillanatot, amikor a gyermeke először kezd el ösztönösen mozogni egy fülbemászó dallamra. Legyen szó a pelenkás korosztály fejrázásáról egy rockszámra, vagy az ütemes kapálózásról a kiságyban, a látvány egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató.

Vajon ezek a kicsik tanulták a mozdulatokat, vagy a ritmus valahol mélyen, a genetikai kódunkba van égetve? Egy friss tudományos kutatás szerint az utóbbi válasz áll közelebb az igazsághoz: az emberi lények nem egyszerűen megtanulnak táncolni, hanem szó szerint a ritmusérzékkel a tarsolyukban érkeznek a világra.

Az Olasz Technológiai Intézet kutatói lenyűgöző kísérletsorozattal bizonyították, hogy az újszülöttek már kétnapos korukban képesek előre jelezni a zenei mintázatokat. A tanulmány során negyvenkilenc alvó újszülöttet "hívtak meg" egy különleges koncertre, ahol Johann Sebastian Bach zongoraműveit játszották le nekik. (1)

A kutatók nem elégedtek meg az eredeti dallamokkal; tíz eredeti szerzemény mellé négy olyan variációt is beiktattak, amelyekben a ritmust és a hangmagasságot szándékosan összekuszálták. Miközben a babák békésen szunyókáltak, a fejükre helyezett elektroencefalográfiás (EEG) elektródák folyamatosan rögzítették az agyhullámaikat.

Az eredmények magukért beszéltek. Amikor a zene ritmusa váratlanul megváltozott, a babák agya egyfajta "meglepetési reakciót" mutatott. Ez a neurológiai válasz azt jelzi, hogy az újszülött agya az addig hallottak alapján felépített egy elvárást a zene folytatására vonatkozóan, és amikor ez az elvárás nem teljesült, az agy azonnal regisztrálta az eltérést. Úgy tűnik tehát, hogy ezek a "miniatűr maestrók" már negyvennyolc órával a születésük után is rendelkeznek egy belső metronómmal, amely segít nekik értelmezni a környezetük hangjait.

Érdekes módon azonban a kutatás egy éles határvonalat is meghúzott a ritmus és a dallam között. Míg az ütemváltásokra hevesen reagált az újszülöttek idegrendszere, a dallamívek – a hangmagasság változása és a hangok áramlása – nem váltottak ki hasonló várakozást. Ez arra utal, hogy míg a ritmusérzékünk a "biológiai eszköztárunk" alapvető része, addig a dallamok felismerése és élvezete egy későbbi fejlődési szakaszban, a külvilágból érkező ingerek hatására alakul ki. A ritmus tehát a váz, amire később a zenei és nyelvi megértés felépül.

De honnan ered ez a velünk született tudás? A tudósok szerint a válasz az anyaméhben töltött hónapokban rejlik. A magzat számára a külvilág nem néma csend, hanem egy ritmikus lüktetés. Az anya szívverésének állandó dobbanása, a légzés ritmusa, sőt még az anya járásának üteme is folyamatosan ingerli a fejlődő hallórendszert és az egyensúlyérzékelésért felelős vesztibuláris rendszert.

Mire a csecsemő felsír a szülőszobában, már több hónapnyi "ritmusképzésen" van túl. Egyes elméletek szerint a terhesség 35. hete körül a magzatok már szívverésük megváltozásával vagy testmozgással reagálnak a külső zenére, ami azt sugallja, hogy a tanulási folyamat jóval a születés előtt megkezdődik.

A közösségi médiát elárasztó videók, ahol tizenegy hónapos kislányok altatódalra táncolnak ahelyett, hogy aludnának, vagy másfél éves ikrek egyszerre bólogatnak a kocsiban szóló rockzenére, így már nem csupán véletlen egybeesések. Legyen szó Cassidy-ről, aki Gloria Estefan "Conga" című számára rázza a gyerekülésben, vagy a "kis metalos" Logie-ról, aki óvoda felé menet a fejét rázza, ezek a gyerekek csupán a biológiai ösztöneiket követik. A ritmus segít nekik kapcsolódni a világhoz, még mielőtt az első szavakat kimondanák.

A kutatások távolabbi következményei is jelentősek. Mexikói szakértők, köztük Dr. Claudia Lerma, kimutatták, hogy a klasszikus zene magzati korban történő hallgatása stabilabbá és kiszámíthatóbbá teszi a magzati szívritmust. Ez a hatás stimulálhatja az autonóm idegrendszer fejlődését, ami hosszú távon előnyös lehet a gyermek kognitív képességeire nézve. A zene tehát nem csupán szórakozás, hanem egyfajta építőelem az emberi agy számára.

Bár még sok kérdés vár válaszra – például az, hogy a terhesség alatti zenei expozíció pontosan hogyan befolyásolja a későbbi zenei tehetséget –, az már biztos, hogy Bach és a babák között különleges kapcsolat van. Az újszülöttek nem tiszta lappal érkeznek a zene világába; ők már az első pillanattól kezdve "be vannak hangolva".

Mire felnövünk, talán elfelejtjük, milyen ösztönös ez a kapcsolat, de a ritmus ott dobog bennünk, emlékeztetve minket arra, hogy az emberiség és a zene sorsa elválaszthatatlanul összefonódott. A következő alkalommal, amikor egy apróságot látunk ritmusra mozogni, tudhatjuk: nem csak utánoz, hanem a saját, veleszületett belső világát éli meg a táncán keresztül. (2)

(1) - https://journals.plos.org/plosbiology/article
(2) - https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/