Amikor a természetvédelemre gondolunk, legtöbbünk lelki szemei előtt hatalmas, könnyes szemű óriáspandák, méltóságteljes hópárducok vagy ját...
Amikor a természetvédelemre gondolunk, legtöbbünk lelki szemei előtt hatalmas, könnyes szemű óriáspandák, méltóságteljes hópárducok vagy játékos delfinek jelennek meg. Ezek az állatok a "karizmatikus megafauna" tagjai – olyan fajok, amelyek esztétikai megjelenése szinte azonnal empátiát ébreszt az emberben.
De mi a helyzet azokkal a lényekkel, amelyek nem rendelkeznek selymes szőrrel vagy arányos arcvonásokkal? Mi lesz a nyálkás, dülledt szemű, ráncos vagy éppen amorf teremtményekkel?
A BBC Science Focus és Simon Watt biológus, az Ugly Animal Preservation Society alapítója arra hívják fel a figyelmet, hogy a természetvédelem nem lehet szépségverseny. Ha csak a "cuki" állatokat mentjük meg, azzal az ökoszisztéma alapvető láncszemeit veszítjük el.
Az evolúció és a "csúnyaság" pszichológiája
Mielőtt fejest ugranánk a világ legfurcsább külsejű állatainak listájába, érdemes megérteni, miért tartunk bizonyos lényeket csúnyának. A pszichológia szerint az emberi agy beprogramozva keresi a "bébi-sémát": a nagy szemeket, a kerek arcot és a puha formákat. Ezek a vonások gondoskodási ösztönt váltanak ki belőlünk. Ezzel szemben a dülledt szemek, a nyálkás bőr vagy a szokatlan végtagok gyakran félelmet vagy undort keltenek – ez egy ősi túlélési mechanizmus, amely segített elkerülni a fertőzéseket vagy a mérgező állatokat.
Azonban a természetben a forma követi a funkciót. Ami nekünk "rút", az az adott állat számára a tökéletes túlélési eszköz.
1. A blobfish (bluggyhal) – A félreértett ikon
Nincs olyan lista a világ legcsúnyább állatairól, amelyen ne szerepelne a Psychrolutes marcidus, vagyis a bluggyhal. Ez az állat lett a Csúnya Állatokat Védelmező Társaság hivatalos kabalája is. De a bluggyhal esete a tökéletes példa arra, hogy mennyire igazságtalanok vagyunk.
A legtöbb híres fotó, amelyen a bluggyhal egy rózsaszín, orros, szomorú zselégombócra hasonlít, egy "dekomprimált" példányt ábrázol. Ez a hal ugyanis 600-1200 méteres mélységben él Ausztrália és Tasmania vizeiben. Ott lent a nyomás nyolcvanszor nagyobb, mint a felszínen. Ebben a környezetben a bluggyhal pont úgy néz ki, mint egy teljesen átlagos hal. Testfelépítése – amely nagyrészt zselatinszerű anyagból áll, és sűrűsége alig kisebb a vízénél – lehetővé teszi számára, hogy energiabefektetés nélkül lebegjen a tengerfenék felett.
Amikor azonban a felszínre hozzák, a hirtelen nyomáscsökkenés miatt a teste összeomlik, és azzá a "szörnnyé" válik, amin az internet népe nevet. A bluggyhal tehát nem csúnya, csak egy olyan környezethez alkalmazkodott, ahol mi, emberek, másodpercek alatt palacsintává préselődnénk.
2. A csupasz turkáló – Az örök fiatalság ráncos bajnoka
Ha létezik állat, amelyre nehéz azt mondani, hogy "szép", az a csupasz turkáló (Heterocephalus glaber). Ez a Kelet-Afrikában honos rágcsáló úgy néz ki, mint egy túlméretezett, ráncos virsli, amelynek hatalmas, kilógó metszőfogai vannak.
De ne tévesszen meg a külseje! A csupasz turkáló a biológia egyik legnagyobb rejtélye és reménysége. Ez a rágcsáló akár 30 évig is élhet, ami tízszerese a hasonló méretű egerek élettartamának. Ami még lenyűgözőbb: szinte teljesen immunis a rákra, nem érez fájdalmat bizonyos savas ingerekre, és oxigénhiányos környezetben is képes túlélni.
Társadalmi szerkezete is egyedülálló az emlősök között, hiszen a méhekhez hasonlóan kolóniákban élnek, amelyeket egyetlen királynő irányít. A kutatók világszerte tanulmányozzák őket, remélve, hogy titkaik segíthetnek az emberi öregedés és a rák elleni harcban. Vajon elfordíthatjuk tőlük a tekintetünket csak azért, mert nem hasonlítanak egy hörcsögre?
3. Az aye-aye (véznaujjú maki) – A halál hírnöke?
Madagaszkár szigetén él egy lény, amely mintha egy rémálomból lépett volna elő: hatalmas, narancssárga szemek, hatalmas denevérfülek és egy természetellenesen hosszú, vékony középső ujj. Ő az aye-aye.
A helyi babonák szerint az aye-aye a balszerencse, sőt a halál hírnöke. Úgy tartják, ha valakire rászegezi azt a bizonyos hosszú ujját, az illető meg fog halni. Emiatt az aye-aye-kat gyakran kegyetlenül irtják, ami a faj veszélyeztetettségéhez vezetett.
A valóságban ez az ujj a természet egyik legzseniálisabb eszköze. Az aye-aye az egyetlen főemlős, amely echolokációt (visszhangalapú tájékozódást) használ a táplálékszerzéshez: kopogtat a fatörzseken, hallgatja a benne lévő lárvák mozgását, majd a hosszú ujjával kipiszkálja őket. Ő a dzsungel "harkálya", és kritikus szerepet játszik az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában.
4. A lila béka – A föld alatti remete
A nyugati-Ghatok hegységében, Indiában él egy béka, amelyet csak 2003-ban fedeztek fel a tudomány számára. A lila béka (Nasikabatrachus sahyadrensis) teste egy felfújt lufira hasonlít, feje apró, orra pedig hegyes és malacszerű. Színe mélylila, és az év 363 napját a föld alatt tölti. Csak két hétre jön a felszínre a monszun idején, hogy párosodjon.
Ez az állat egy "élő kövület", amely több mint 100 millió éve vált el a legközelebbi rokonaitól. Esztétikailag talán nem vonzó, de evolúciós szempontból felbecsülhetetlen értékű. Ha ez a béka eltűnik, egy egész fejlődési ág veszik el vele együtt.
5. A tengeri elefánt – A funkcionalitás diadala
Az északi és déli tengeri elefántok bikái hatalmas, ormányszerű orrukról kapták a nevüket, amely párzási időszakban még nagyobbra duzzad. Ez a testrész nem éppen fotogén: ráncos, gyakran sebes a harcoktól, és furcsa, gurgulázó hangokat ad ki.
Azonban ez az orr egy hatalmas rezonátor, amely segít felerősíteni a bika hívóhangját, elűzve a riválisokat. Emellett segít a nedvesség visszatartásában is a hosszú szárazföldi tartózkodás során. Bár a parton esetlennek és "csúnyának" tűnhetnek, a vízben ezek az állatok a mélytengeri merülés bajnokai, akár 1500-2000 méter mélyre is leúsznak táplálékért.
6. A csillagorrú vakond – A tapintás művésze
Észak-Amerika vizes élőhelyein él egy kis emlős, amelynek az arca leginkább egy felrobbant húsos virágra emlékeztet. A csillagorrú vakond orrán 22 mozgatható, hússzínű csáp található. Ez a "csillag" a világ legérzékenyebb tapintószervrendszere: több mint 25 000 Eimer-szervet (mikroszkopikus érzékelőt) tartalmaz, amellyel a vakond képes érzékelni a környezetében lévő legkisebb rezdüléseket, sőt, még az elektromos mezőket is.
Ez az állat a világ leggyorsabb evője: kevesebb mint 230 ezredmásodperc alatt azonosítja és falja fel a zsákmányát. Ami nekünk furcsa torzszülöttségnek tűnik, az számára egy nagyfelbontású "szem", amellyel a teljes sötétségben is lát.
A természetvédelem elfogultsága
A probléma ott kezdődik, hogy az emberi figyelem és a pénzforrások aszimmetrikusan oszlanak el. Egy kutatás szerint a gerinces állatok védelmére szánt összegek jelentős része alig néhány tucat "népszerű" fajhoz kerül. Ezzel szemben a rovarok, kétéltűek és kevésbé attraktív halak – amelyek gyakran kulcsfontosságú beporzók vagy a tápláléklánc alapjai – szinte semmilyen figyelmet nem kapnak.
Simon Watt szerint: "Túl hosszú ideig a cuki és bolyhos állatok lopták el a reflektorfényt. De nem mindenki lehet panda."
Ha egy ökoszisztémából eltűnik egy "csúnya" ragadozó vagy dögevő (mint például a keselyűk vagy a marabu gólyák), az katasztrofális következményekkel járhat. A keselyűk például, bár sokan viszolyognak tőlük, a természet "takarítói". Elpusztítják a dögöket, megakadályozva ezzel olyan betegségek terjedését, mint a veszettség vagy a lépfene. Indiában a keselyűpopuláció összeomlása után drasztikusan megnőtt a kóbor kutyák száma és a veszettséges megbetegedések aránya, ami több ezer ember halálához vezetett. A "csúnyaság" tehát itt is életmentő funkciót takart.
Hogyan változtathatunk a szemléletünkön?
A megoldás az edukációban és a történetmesélésben rejlik. Ha megtanuljuk, miért néz ki egy állat úgy, ahogy, az undort gyakran felváltja a csodálat. A bluggyhal már nem csak egy "nyálkás izé" lesz, hanem a mélytengeri alkalmazkodás mestere. A csupasz turkáló nem egy "rút patkány", hanem az orvostudomány potenciális megváltója.
A természet nem azért létezik, hogy szórakoztasson minket, vagy hogy esztétikai élményt nyújtson. Minden fajnak megvan a maga helye és feladata az élet szövetében. A "Csúnya Állatokat Védelmező Társaság" kampányai, mint például a "világ legcsúnyább állata"szavazás, humorral próbálják áttörni az előítéleteket. A nevetés ugyanis közelebb hozza az embereket ezekhez a lényekhez, mint a puszta száraz tények.
További különleges "szépségek" a listáról
A Science Focus listáján szerepelnek még olyan lények is, mint:
- A kaliforniai kondor: Hatalmas szárnyfesztávolságú madár, amelynek csupasz, ráncos feje segít tisztán maradni a dögök fogyasztása közben (a tollakba ragadó vér fertőzést okozna).
- A koboldcápa: Egy mélytengeri cápafaj, amelynek előreugró állkapcsa és hosszú, lapos orra van. Ritka és titokzatos ragadozó, amelynek minden példánya kincs a tengerbiológusoknak.
- A varacskos disznó: Bár az Oroszlánkirály Pumbája óta némileg javult a hírnevük, ezek az állatok még mindig a "rútak" táborát erősítik. Pedig elképesztően ellenállóak, és a szavannák fontos részét képezik.
- Az óriás szalamandra: Kínában és Japánban élő kétéltűek, amelyek több mint egy méteresre is megnőhetnek. Nyálkásak, foltosak és apró szemük van, de ők a folyóvizek egészségének indikátorai.
A 21. században a hatodik nagy kihalási hullám küszöbén állunk. Ilyenkor luxus lenne esztétikai alapon szelektálni a mentendő fajok között. A természetvédelmi erőfeszítéseknek a biológiai fontosságra, az ökológiai szerepre és a genetikai egyediségre kell koncentrálniuk, nem pedig a "cukisági faktorra".
Legközelebb, amikor egy furcsa, nyálkás vagy ráncos állatot látsz egy természetfilmben vagy egy cikkben, ne fordítsd el a fejed! Gondolj arra, hogy az a lény millió évek evolúciójának tökéletes terméke. Lehet, hogy nem kerül fel a hálószobák falára poszterként, de a bolygónk egyensúlyához pontosan annyira szükség van rá, mint a legszebb pillangóra vagy a legcukibb pandára.
Mert a végén nem az számít, hogy egy állat szép-e, hanem az, hogy ott van-e még a helyén, betöltve azt a szerepet, amit a természet rábízott. Tanuljuk meg szeretni a "csúnyákat" is – mert nélkülük a világ nemcsak szegényebb, de élhetetlenebb is lenne. (1)
(1) - https://www.sciencefocus.com/nature/ugly-animals
