A vámpírok alakja évszázadok óta kísérti az emberi képzeletet. A modern korban többnyire romantikus vagy félelmetes fikcióként gondolunk ráj...
A vámpírok alakja évszázadok óta kísérti az emberi képzeletet. A modern korban többnyire romantikus vagy félelmetes fikcióként gondolunk rájuk: filmek, sorozatok és regények tucatjai dolgozzák fel a vérszívó lények legendáját. Elég csak Bram Stoker Drakulájára utalni, amely máig a legismertebb vámpírfigura a világon.
Mégis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a múltban az emberek egyáltalán nem kitalált meseként tekintettek ezekre a teremtményekre. A történelmi és régészeti emlékek tanúsága szerint számos társadalom valós fenyegetésként kezelte a vámpírokat, és komoly erőfeszítéseket tett ellenük. Ennek a gondolkodásmódnak állít különös emléket az a szokatlan vámpírvadász-készlet, amelyet nemrégiben adományoztak a lengyelországi Wrocław (Boroszló) Orvosi Egyetemének.
A vámpírhiedelmek gyökerei messze a középkor elé nyúlnak vissza. Szinte minden kultúrában találhatunk utalásokat olyan természetfeletti lényekre, akik az emberek vérét szívják vagy életerejüket rabolják el. A legismertebb korai bizonyítékok az ókori Mezopotámiából származnak. Az első babiloni dinasztia idejéből, vagyis az i. e. 18. századból fennmaradt ékírásos agyagtáblák már említenek vérivó démonokat, amelyek az emberekre leselkednek.
Emellett olyan kerámiatöredékek is előkerültek, amelyek humanoid, de ijesztő vonásokkal rendelkező alakokat ábrázolnak – a kutatók szerint ezek a korai vámpírszerű figurák vizuális megjelenítései lehettek. Mindez jól mutatja, hogy a vérszívó lényektől való félelem az emberiség egyik legősibb szorongása.
Ezek a hiedelmek később Európában is rendkívül elterjedtek lettek. A kontinens különböző országaiban számos úgynevezett "vámpírsírt" tártak fel a régészek, amelyekben különleges óvintézkedéseket alkalmaztak az elhunytakkal szemben. Az ilyen temetkezések gyakran akkor keletkeztek, amikor egy közösséget járvány sújtott, és az emberek magyarázatot kerestek a titokzatos halálesetekre. Az ókori Róma területén, Itáliában például egy tízéves gyermek maradványait találták meg olyan módon eltemetve, hogy szájába követ helyeztek.
Ez a módszer a feltámadástól való félelemhez kapcsolódott, és valószínűleg olyan betegségekhez kötődött, mint a malária, amely egész családokat pusztíthatott el rövid idő alatt. A 19. században Lengyelországban tömegsírokban lefejezett holttestekre bukkantak – az akkori lakosok meggyőződése szerint így lehetett megakadályozni, hogy a "gyanús" halottak visszatérjenek.
Hasonló jelenségek az Újvilágban is megfigyelhetők. 1990-ben Connecticut államban, Griswold településen olyan sírt fedeztek fel, amelyben egy férfit keresztbe tett karokkal, X alakban temettek el. A helyi folklór szerint ez a póz megbénította volna a vámpírt, ha megpróbálna kimászni a földből. Ezek az esetek mind arra utalnak, hogy a vámpíroktól való rettegés nem csupán babona volt, hanem a mindennapi életet is meghatározó hitrendszer. Az emberek számára a vámpír nem filmszereplő volt, hanem egy lehetséges magyarázat minden rosszra, ami a halál után történhetett.
Ebben a kulturális közegben jelentek meg a vámpírvadász-készletek, amelyek a 20. század elején különösen népszerűek voltak. A wrocławi egyetemnek adományozott darab azért számít rendkívülinek, mert a legtöbb hasonló készlet Németországban készült, míg ez kifejezetten helyi, lengyel gyártmány. A tárgyat egy hegedűtokban helyezték el, ami első pillantásra inkább egy zenész kellékének tűnhetne.
A korabeli gyakorlat szerint azonban az volt a cél, hogy az ilyen eszközök könnyen szállíthatók legyenek. Ahogy Dr. Jedrzej Siuta, a Varsói Orvosi Egyetem Igazságügyi Orvostani Tanszékének munkatársa és az Igazságügyi Orvostani Múzeum kurátora elmondta, az efféle hordozható készletek 1900 és 1920 között, majd az 1950-es években is keresett árucikknek számítottak. Bőröndökben, ládákban vagy akár hangszeres tokokban árulták őket, hogy szükség esetén azonnal "bevethetők" legyenek.
A lengyel készlet tartalma igazi betekintést nyújt ebbe a sajátos világképbe. Találhatók benne különböző méretű keresztek, egy imakönyv, gyertyatartó és gyertya, ezüstözött kések, tükör, valamint fából készült cövekek fém heggyel. Ezeket az eszközöket a szív vagy a koponya átszúrására szánták, mert a néphit szerint így lehetett véglegesen megsemmisíteni a vámpírt. A tokban több üvegcsét is elhelyeztek: az egyik feltehetően szenteltvizet tartalmazott, a másikban pedig egy azonosítatlan folyadék maradványai rejtőznek. A kutatók a jövőben szeretnék megvizsgálni ezeket, akárcsak a benne talált medált, amelynek eredete és pontos szerepe egyelőre rejtély.
Különösen érdekes részlet a készletben elhelyezett szarvasagancs. A szarvast a lengyel és általában az európai folklór a nemesség és a tisztaság jelképének tartotta, olyan állatnak, amely a jó erők oldalán áll. Az agancs jelenléte arra utal, hogy a vámpírokkal szembeni küzdelmet nem pusztán fizikai, hanem spirituális harcként értelmezték. A gonosz erők elleni védekezéshez az emberek a vallásos szimbólumok és a természet "nemes" elemeinek együttes segítségét keresték.
A készlet kapcsán felmerül a kérdés: miért éppen az ezüst vált a vámpírok elleni védekezés egyik legfontosabb eszközévé? A hagyomány szerint az ezüsttárgyak taszították a gonoszt, ezért a vámpírok is féltek tőlük. Ennek a hitnek meglepő módon van némi tudományos alapja. A modern orvostudomány régóta ismeri az ezüst antibakteriális tulajdonságait, amelyek valóban segíthettek bizonyos fertőzések terjedésének lassításában.
Hasonló a fokhagyma szerepe is: a növény természetes fertőtlenítő hatású, erős illata pedig a néphit szerint elriasztotta a rosszindulatú lényeket. Amikor egy járvány idején egyes háztartások kevésbé betegedtek meg, az emberek gyakran a fokhagymának és az ezüstnek tulajdonították ezt, tovább erősítve a vámpírokkal kapcsolatos elképzeléseket.
A vámpíroktól való félelem a halottakkal szembeni különös rituálék egész sorát hozta létre. Egyes helyeken köveket vagy téglákat helyeztek az elhunytak szájába, másutt vasrudakkal szögezték át a testet, vagy a koponyát szúrták át a szemek között. Előfordult a lefejezés, sőt az is, hogy a levágott fejet a holttest lábai közé tették. Mai szemmel ezek a gyakorlatok hátborzongatóak és kegyeletsértőek, ám a kor embere számára logikus lépéseknek tűntek. Úgy gondolták, hogy ha valaki vámpírrá válhat a halál után, akkor a közösség védelme érdekében kötelességük megakadályozni a visszatérését.
A modern igazságügyi orvostan azonban egészen más magyarázatokat kínál azokra a jelenségekre, amelyeket régen természetfeletti bizonyítéknak tekintettek. Az egyik leggyakoribb "gyanús jel" az volt, ha egy holttest hosszú idő után sem bomlott le. A néphit ezt az elhunyt vámpír mivoltának megcáfolhatatlan bizonyítékaként értelmezte.
Dr. Siuta szerint azonban a testek megőrződésének több jól ismert formája létezik. A természetes kiszáradás révén létrejövő mumifikáció gátolja a baktériumok működését, ezért a test akár évszázadokig is felismerhető maradhat. A tőzeglápokban bekövetkező úgynevezett "mocsári test" átalakulás során a talaj kémiai összetétele konzerválja a bőrt és a hajat, miközben a csontok meglágyulnak. Az adipocere-képződés, vagyis a zsírviaszos átalakulás oxigénszegény, nedves környezetben szintén megőrizheti a szövetek alakját. A varsói Igazságügyi Orvostani Múzeumban mindhárom folyamatra találhatók szemléletes példák – ezek világosan mutatják, hogy ami régen csodának tűnt, az ma laboratóriumi jelenség.
A wrocławi egyetemre került vámpírvadász-készlet így elsősorban nem fegyver, hanem kordokumentum. Valószínű, hogy soha nem használták ténylegesen, mégis hűen tükrözi azokat a félelmeket és reményeket, amelyek a 20. század eleji Európát jellemezték. A tárgy emlékeztet arra, hogy az emberek a tudományos ismeretek hiányában gyakran misztikus magyarázatokhoz fordultak. A vámpírhiedelmek mögött sokszor valódi betegségek, pszichológiai szorongások és társadalmi krízisek húzódtak meg.
Dr. Jedrzej Siuta az adomány kapcsán hangsúlyozta, hogy a múzeum munkatársai természetesen nem fognak vámpírokra vadászni. A készlet inkább kiindulópontként szolgál majd arra, hogy a látogatóknak meséljenek az ősi népi hiedelmekről, a különös temetkezési szokásokról és az igazságügyi orvostan történetéről. Emellett tudományos kutatás tárgya is lesz, hiszen a benne található üvegcsék és a medál még számos titkot rejthetnek. A múlt tárgyai gyakran többet mondanak el egy korszak gondolkodásáról, mint bármilyen írott forrás – ez a hegedűtokba zárt furcsa gyűjtemény pedig különösen beszédes bizonyíték erre.
A vámpírok iránti érdeklődés napjainkban újra reneszánszát éli, ám ma már egészen más okokból vonz bennünket. A készlet története mégis arra figyelmeztet, hogy az emberi félelmek nem változnak olyan gyorsan, mint a technológia. Ami egykor komoly veszedelemnek tűnt, ma múzeumi látványosság, de közben bepillantást enged abba az időbe, amikor a halál utáni élet valódi rejtély volt. A lengyel vámpírvadász-készlet ezért nem csupán különleges relikvia, hanem híd a babonák és a modern tudomány világa között – és talán éppen ez teszi igazán izgalmassá. (1)
(1) - https://www.umw.edu.pl/pl/aktualnosci/sprz
