Egy olasz mérnök megdöbbentő eredményre jutott: A Gízai Nagy Piramis több mint 20 000 éves lehet

A gízai fennsík homokjából kiemelkedő monumentális építmények évezredek óta foglalkoztatják az emberiség képzeletét. A hivatalos egyiptológi...

A gízai fennsík homokjából kiemelkedő monumentális építmények évezredek óta foglalkoztatják az emberiség képzeletét. A hivatalos egyiptológia szerint a Nagy Piramis – Kheopsz fáraó síremléke – körülbelül 4600 évvel ezelőtt, i. e. 2580 körül készült el.

Ez a dátum olyannyira bebetonozódott a történelemkönyvekbe, hogy szinte eretnekségnek számít bármilyen más elmélet felvetése. Azonban egy friss és rendkívül vitatott kutatás most alapjaiban rendítheti meg mindazt, amit az ókori civilizációk hajnaláról gondoltunk.

Alberto Donini, a Bolognai Egyetem olasz mérnöke olyan bizonyítékokkal állt elő, amelyek szerint a piramis nem a fáraók korának terméke, hanem egy sokkal régebbi, akár 20-40 ezer évvel ezelőtt virágzott, mára teljesen elfeledett civilizáció öröksége lehet.

Donini kutatásának középpontjában egy újszerű geológiai megközelítés, az úgynevezett Relatív Eróziós Módszer (REM) áll. A mérnök abból az alapvetésből indult ki, hogy a kőzetfelületek kopása az idő múlásával mérhető és összehasonlítható. Vizsgálatai során a Nagy Piramis alapzatának tizenkét különböző pontján mérte fel a mészkő állapotát.

A módszer lényege a kontraszt: Donini összehasonlította azokat a felületeket, amelyek az építés óta folyamatosan ki voltak téve az elemeknek, azokkal a kövekkel, amelyek egészen a közelmúltig védve voltak. Tudniillik a piramist eredetileg fényes, fehér mészkő burkolat borította, amelyet nagyjából 675 évvel ezelőtt távolítottak el.

Ez a történelmi tény egyfajta "időbélyeget" biztosított a kutató számára: pontosan tudta, mennyi ideje erodálódnak a belső kövek a szabad levegőn, és ehhez mérten számította ki, mennyivel régebb óta kophatnak az eredetileg is szabadon hagyott alapkövek.

Az eredmények megdöbbentették a tudományos közösséget. Bár az egyes mérési pontok eltérő adatokat mutattak – az ötezer évtől egészen az ötvenezer évig terjedő skálán –, az átlagos értékek egy sokkoló irányba mutattak. Donini számításai szerint 68 százalékos valószínűséggel a piramis 11 000 és 39 000 évvel ezelőtt épülhetett, az összesített átlag pedig 24 900 évet jelölt meg.

Ez azt jelenti, hogy amikor a piramis alapköveit lefektették, Európában még javában tartott a legutóbbi jégkorszak, és a hivatalos történetírás szerint az emberiség még a mezőgazdaság feltalálása előtt állt, vadászó-gyűjtögető közösségekben élve.

A tanulmány, amely még a szakmai lektorálás folyamata előtt áll, kíméletlenül rámutat a hagyományos régészeti datálás gyenge pontjaira. (1) Az egyiptológusok eddig elsősorban szöveges forrásokra, a piramis belsejében talált későbbi feliratokra és a fáraók uralkodási listáira támaszkodtak. Donini azonban hangsúlyozza, hogy ezek a feliratok nem feltétlenül az eredeti építőt jelölik.

Felvetése szerint Kheopsz fáraó valójában nem építtette, hanem csupán restauráltatta a már akkor is évezredes, romos állapotban lévő emlékművet. Ez a "felújítási elmélet" magyarázatot adna arra, miért találunk IV. dinasztiabeli nyomokat egy olyan struktúrán, amelynek mérnöki precizitása és csillagászati tájolása messze meghaladja az akkori technológiai szintet.

Természetesen a kritikusok azonnal rámutattak a módszer bizonytalansági tényezőire. Az eróziót számtalan dolog befolyásolhatja: a klímaváltozás, az évezredek során hullott savas esők, a homokviharok csiszoló hatása, sőt még a turisták lábai is. A piramis alsó részeit hosszú ideig homok borította, ami védte a követ a széltől, de közben a talajvíz kémiai hatásainak tette ki.

Donini elismeri ezeket a változókat, ugyanakkor kitart amellett, hogy a tizenkét mérési ponton tapasztalt konzisztencia túlmutat a véletlenen. Szerinte a Relatív Eróziós Módszer azért hitelesebb a hagyományosnál, mert független a történelmi narratíváktól és az esetlegesen félreértelmezett hieroglifáktól. A kő maga őrzi az idő lenyomatát, és ez a lenyomat sokkal hosszabb múltról mesél, mint amit a történelemkönyvek engedélyeznek.

Ha Donini számításai beigazolódnak, az nem csupán egy egyiptológiai vita lesz a sok közül, hanem a teljes emberi történelem átírását teszi szükségessé. Egy 25 000 évvel ezelőtti civilizáció létezése, amely képes volt több millió tonnányi követ ilyen matematikai pontossággal megmozgatni, feltételezi, hogy az emberi tudás és technológia nem lineárisan fejlődött.

Lehetséges, hogy volt egy "aranykor", egy globális katasztrófa előtti fejlett társadalom, amelynek emléke teljesen elveszett, és amelynek csak a legmaradandóbb alkotásai – mint a gízai óriások – maradtak ránk hírmondónak. Ez a gondolatmenet messze túlmutat a puszta mérnöki számításokon; filozófiai és antropológiai kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk valójában, és mennyi mindent felejtettünk el a saját múltunkról.

A Gízai Nagy Piramis, Menkauré és Khephrén piramisai, valamint a Nagy Szfinx továbbra is némán őrzik titkaikat. A precíz tájolás az égtájak felé, a belső kamrák akusztikai sajátosságai és a hatalmas kőtömbök milliméterpontos illesztése eddig is sejtette, hogy több van a történet mögött egy egyszerű síremléknél.

Donini kutatása most újabb eszközt adott azok kezébe, akik szerint az emberi civilizáció gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a múlt sötétjébe, mint azt valaha képzeltük. Bár a tudományos konszenzus megdöntése még várat magára, a vita újra fellángolt, és a világ ismét a Gízai-fennsík felé fordítja tekintetét, keresve a választ a kérdésre: vajon tényleg mi vagyunk az első értelmes civilizáció a Földön, vagy csak az utánzói egy rég elfeledett, nálunk is nagyobb tudású népnek? (2)

(1) - https://www.researchgate.net/publication/3999
(2) - https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article