Az idő fogságából kiszabadult múlt: Göbekli Tepe ikertestvére bukkant elő az Atatürk-gát vizéből

Az emberi civilizáció hajnala nem egyetlen ponton, magányos lángként lobbant fel, hanem sokkal inkább egy összefüggő tűzvészként terjedt szé...

Az emberi civilizáció hajnala nem egyetlen ponton, magányos lángként lobbant fel, hanem sokkal inkább egy összefüggő tűzvészként terjedt szét a termékeny félhold északi ívén.

Ezt a régészeti paradigmaváltást erősíti meg az a legújabb, szenzációs felfedezés, amely Törökország délkeleti részén, Adıyaman tartományban látott napvilágot. A történelem sorsszerű fintora, hogy a modern technológia egyik vívmánya, az Atatürk-gát víztározója évtizedekig rejtette el a szemeink elől azt, amit őseink 11 000 évvel ezelőtt alkottak, és most ugyanezen víztömeg visszahúzódása adta vissza a tudománynak.

A Kızılöz falu közelében fekvő területen a drasztikusan lecsökkent vízszint furcsa, szabályos kőalakzatokat hagyott a szárazon. A helyi lakosok bejelentése után az Adıyaman Múzeum szakemberei azonnal a helyszínre siettek, és amit találtak, az minden várakozást felülmúlt: a jól ismert Göbekli Tepe stílusát idéző, monumentális T-alakú oszlopok meredeztek a sárban. Ezek a kőmonolitok nem csupán egyszerű építőelemek; egy olyan elveszett világ hírnökei, amely alapjaiban írja felül mindazt, amit a mezőgazdaság és a vallás kialakulásáról eddig gondoltunk.

A leletek a kerámia előtti neolitikum időszakába repítenek vissza minket. Ez egy olyan kritikus korszak volt az emberiség történetében, amikor a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoportok elkezdtek kísérletezni a letelepedéssel és a növények háziasításával. Azonban az adıyaman-i leletek – hasonlóan a világhírű Göbekli Tepéhez – azt sugallják, hogy nem a gazdasági kényszer, hanem a közös rituálék és a monumentális építészet iránti igény volt az a kohéziós erő, amely összehozta ezeket a közösségeket.

Bár a most felfedezett oszlopokon egyelőre nem találtak olyan részletgazdag állat- és emberábrázolásokat, mint amilyenek Göbekli Tepe falait díszítik, az építészeti kánon félreérthetetlen. A T-alakú forma, a kövekből rakott körkörös falak és a központilag elhelyezett oszlopok rendszere egyértelműen ugyanahhoz a kulturális és szimbolikus világhoz tartozik.

Dr. Sabahattin Ezer, az Adıyaman Egyetem kutatója szerint ezek a struktúrák a Taş Tepeler (Kődombok) projekt részét képezik, amely a Şanlıurfa környéki neolitikus helyszíneket fogja össze. A felfedezés jelentősége abban rejlik, hogy ez a kulturális horizont most jóval északnyugatabbra, az Eufrátesz-medence mélyebb területeire is kitolódott.

Ez a térbeli terjeszkedés azt bizonyítja, hogy a Taş Tepeler nem elszigetelt szertartási központok halmaza volt, hanem egy sűrűn lakott, egymással szoros kapcsolatban álló hálózat. Ebben a hálózatban az Eufrátesz folyó töltötte be a főútvonal szerepét. A folyó mentén vándorló közösségek nemcsak nyersanyagokat és élelmet cseréltek, hanem eszméket, hitvilágot és építészeti terveket is.

Az adıyaman-i oszlopok bár kisebbek urfai társaiknál, ugyanezt a közösségi és ceremoniális logikát követik: a középen álló T-alakú pillérek valószínűleg stilizált emberalakokat, ősöket vagy istenségeket jelképeztek, akik köré a közösség tagjai gyűltek össze.

A felfedezés körülményei azonban aggodalomra is okot adnak. Mustafa Çelik, a múzeum igazgatóhelyettese rávilágított, hogy a lelőhelyet eredetileg több méternyi földréteg védte, de az évtizedek óta tartó vízszintingadozás elmosta ezt a természetes takarót. A felszínre került kövek így ki vannak téve az eróziónak és a víz pusztító erejének.

Éppen ezért jelenleg is mentőfeltárások zajlanak, hogy dokumentálják és megmentsék az emlékeket, mielőtt a tározó szintje újra megemelkedne. Ez a helyzet rávilágít a víztározók alatt nyugvó, veszélyeztetett kulturális örökségünk sérülékenységére és a szisztematikus kutatás fontosságára.

Az Adıyaman mellett talált helyszín egy újabb darabka abban az óriási kirakósban, amely az emberi együttműködés korai formáit modellezi. Eddig azt hittük, hogy a nagyvárosok és a komplex társadalmak megjelenéséhez hosszú évezredek kellettek a mezőgazdaság feltalálása után. Most azonban úgy tűnik, hogy a szimbolikus gondolkodás és a monumentális alkotás vágya már sokkal korábban, a civilizáció legelső hajnalán is jelen volt, és képes volt hatalmas régiókat összekötni egy közös szellemi híd mentén.

A feltárt leletek egy része már megtekinthető a Perre antik városában található múzeumban, így a nagyközönség is részese lehet ennek az időutazásnak. A kutatók optimisták: meggyőződésük, hogy a föld mélye még számos hasonló struktúrát rejt Adıyaman környékén.

Minden egyes újabb pillér, minden egyes kőfal azt erősíti meg, hogy Felső-Mezopotámia népei 11 000 évvel ezelőtt nem elszigetelt nomádok voltak, hanem egy kifinomult, spirituálisan és technikailag is fejlett közösség tagjai, akiknek öröksége most, a vizek visszahúzódásával követeli vissza helyét a történelemkönyvekben. (1)

(1) - https://greekreporter.com/2026/01/28/