Tudatos sejtek? - Egy harmadik állapot élet és halál között

Az emberi lét biológiai története első pillantásra egyszerűnek tűnik. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. Pont. Ez a lineáris ív annyira mé...

Az emberi lét biológiai története első pillantásra egyszerűnek tűnik. Megszületünk, élünk, majd meghalunk. Pont. Ez a lineáris ív annyira mélyen beépült a gondolkodásunkba, hogy ritkán kérdőjelezzük meg.

Ám ha közelebbről, sejtszinten vizsgáljuk meg az életet, ez az egyszerű narratíva gyorsan megbomlik. Az emberi test ugyanis nem egységes egész, hanem mintegy harminc billió sejtből álló, rendkívül összetett együttműködés, amelyben emberi sejtek és mikroorganizmusok alkotnak egyfajta élő közösséget.

És egyre több kutatás utal arra, hogy bizonyos sejtek számára a halál nem feltétlenül a vég, hanem valami egészen új kezdetének lehetősége.

Az elmúlt években különös figyelmet kapott egy új, mesterséges intelligencia által tervezett többsejtű "organizmuscsalád," az úgynevezett xenobotok világa. Ezeket az élő struktúrákat békasejtekből hozták létre, és a meglepő bennük az, hogy képesek teljesen új szerepeket betölteni. Olyan sejtek, amelyek eredetileg például a nyálka szállítására szolgáló csillókat használták, most helyváltoztatásra alkalmazzák ugyanezeket az apró struktúrákat. A sejtek nem egyszerűen működnek, hanem újraszervezik magukat, mintha egy új "testet" és új célt találnának ki maguknak.

Peter Noble mikrobiológus és Alex Pozhitkov bioinformatikus 2024-ben azt állították, hogy ezek a jelenségek egyfajta "harmadik állapotot" jeleznek az élet és a halál között. Eszerint egy szervezet halála után bizonyos sejtek nem pusztán lebomlanak, hanem új formában, új funkciókkal képesek tovább működni.

Ezek az alakzatok a természetben valószínűleg nem jönnének létre, mégis azt bizonyítják, hogy a sejtek meglepően rugalmasak, és képesek alkalmazkodni radikálisan megváltozott körülményekhez. Hasonló viselkedést figyeltek meg emberi sejtekből létrehozott struktúráknál is, amelyeket anthrobotoknak neveznek.

Ez a gondolat alapjaiban kérdőjelezi meg azt az elképzelést, hogy az evolúció és a biológiai fejlődés kizárólag előre meghatározott útvonalakon haladhat. Ha a sejtek képesek egy szervezet halála után új együttműködési formákat kialakítani, akkor maga a halál is aktív szereplővé válik az élet átalakulásában. Nem pusztán lezárás, hanem átmenet.

A xenobotok és más biológiai robotok gyakorlati lehetőségei is lenyűgözőek. Elképzelhető például, hogy a jövőben személyre szabott gyógyszereket hozunk létre saját sejtjeinkből, így elkerülve az immunrendszer veszélyes reakcióit. Mindez azonban egy még mélyebb kérdéshez vezet: mi is valójában egy sejt? Automatizált biológiai gép, amely vakon követi a genetikai utasításokat, vagy ennél sokkal több?

William Miller evolúcióbiológus és orvos, "A tudatos sejt" című könyv társszerzője szerint a sejteknek sajátos kognitív, sőt tudatos képességeik vannak. A "tudatosság sejtes alapja" elmélet szerint a tudat nem kizárólag az agyhoz vagy az idegrendszerhez kötődik, hanem már sejtszinten is megjelenhet. Miller szerint amikor egy szervezet egésze már nem reagál, a sejtek egy része továbbra is aktív, döntéseket hoz és problémákat old meg. Ebben a megközelítésben a biológiai cselekvés alapegysége nem az egész szervezet, hanem a tudatos sejt.

A tudat fogalma azonban rendkívül nehezen megragadható. A történelem során folyamatosan változott, mit tekintünk tudatos létezőnek. René Descartes a 17. században például kizárólag az emberi elmét tartotta tudatosnak, ami súlyos etikai következményekkel járt. Ma már elismerjük, hogy számos állatfaj rendelkezik valamilyen formájú tudattal, de amikor az élet egészen idegen formáiról van szó, az emberi elfogultságok újra és újra felbukkannak.

Michael Levin, a Tufts Egyetem kutatója szerint az emberi agy egyszerűen nem alkalmas arra, hogy felismerje az intelligenciát szélsőséges méretekben. Jól észrevesszük azt, ami hozzánk hasonló: közepes méretű testeket, amelyek közepes sebességgel mozognak a térben. De az extrém kicsi – például sejtszintű – vagy az extrém nagy rendszerek intelligenciája gyakran láthatatlan marad számunkra.

Miller úgy véli, hogy a tudatos sejt gondolata alapvető paradigmaváltást jelent a biológiában. A klasszikus "a legerősebb marad fenn" szemlélet helyett egy együttműködésen alapuló narratívát javasol. A sejtek nem egymás ellen, hanem egymással együttműködve képesek fennmaradni. Ebben az értelmezésben a gének nem uralkodók, hanem eszközök, amelyeket a sejtek használnak céljaik elérésére.

Természetesen sok tudós szkeptikus ezekkel az elképzelésekkel szemben. Egy 2024-es szakmai levél szerint a sejttudat elmélete inkább filozófiai játék, mint empirikusan igazolt tudományos modell. Kritikusai arra hivatkoznak, hogy már régóta ismert: a sejtek rendellenesen viselkedhetnek, ha kivesszük őket természetes környezetükből és laboratóriumban tenyésztjük. Ez önmagában még nem jelent új életállapotot vagy tudatosságot.

Lincoln Taiz növénybiológus például felveti, hogy a növények levelein kialakuló gubacsok sem tekinthetők "harmadik állapotnak," pedig ott is idegen hatásra alakul ki rendellenes fejlődés. Wendy Ann Peer szerint pedig a sejttudat gondolata nem felel meg a tudományos módszer alapkövetelményeinek, különösen a cáfolhatóság elvének.

Abban azonban mindkét tábor egyetért, hogy a sejtek működésének mélyebb megértése hatalmas lehetőségeket rejt. Az anthrobotok orvosi alkalmazása például forradalmasíthatja a regeneratív gyógyászatot. Ha képesek vagyunk "együttműködni" a sejtekkel, és nem pusztán irányítani próbáljuk őket, akkor új, eddig elképzelhetetlen terápiák születhetnek.

Akár tudatosak a sejtek, akár nem, egy dolog biztos: az élet nem ér véget olyan élesen, ahogyan eddig hittük. A sejtek világa egy folytonos átmenetet tár fel születés és elmúlás között, ahol a halál nem feltétlenül lezárás, hanem átalakulás. És lehet, hogy miközben ezt a határterületet kutatjuk, nemcsak a biológiáról tanulunk új dolgokat, hanem arról is, mit jelent igazán élni. (1)

(1) - https://www.popularmechanics.com/science/