A fantomidő-hipotézis – minden idők legnagyobb történelmi fikciója?

A történészek és kutatók egyetértenek abban, hogy a múlt tanulmányozása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az emberiség megértse önmagát. A fantomi...

A történészek és kutatók egyetértenek abban, hogy a múlt tanulmányozása kulcsfontosságú ahhoz, hogy az emberiség megértse önmagát. A fantomidő-hipotézis azonban alapjaiban kérdőjelezi meg az írott történelem hitelességét, és kellemetlen, de izgalmas kérdéseket vet fel.

Mi történne, ha kiderülne, hogy az iskolában tanult történelem jelentős része csupán kitaláció? Mi lenne, ha az európai középkor közel három évszázadát tudatosan hamisították volna meg azért, hogy bizonyos uralkodókat isteni kiválasztottként tüntessenek fel, akik Jézus Krisztus második eljövetelét várták? A fantomidő-hipotézis szerint a Katolikus Egyház 297 évet – az i.sz. 614 és 911 közötti időszakot – egyszerűen "hozzáírt" a történelemhez.

Mivel ezek az állítások első hallásra rendkívül merésznek tűnnek, érdemes megvizsgálni azokat az elméleteket és érveket, amelyek ezt a radikális nézőpontot próbálják alátámasztani. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmet gyakran a győztesek írták, és ritkán azok szemszögéből, akik alulmaradtak. Így felmerül a gondolat: talán maga a történelem a legnagyobb emberi fikció.

A fantomidő-hipotézis eredete

1994-ben Heribert Illig német történész megjelentette Das erfundene Mittelalter ("A kitalált középkor") című művét, amelyben azt állította, hogy VII. Kónsztantinosz bizánci császár, III. Ottó német–római császár és II. Szilveszter pápa összehangoltan hamisították meg az időszámítást.

Illig szerint az Anno Domini rendszer manipulálásával érték el, hogy III. Ottó uralkodása pontosan az i.sz. 1000. évre essen, ami tökéletesen illeszkedett az új keresztény évezred eszméjéhez. Ennek elfedésére a középkori krónikásoknak közel háromszáz évnyi kitalált történelmet kellett létrehozniuk.

Az elmélet szerint VII. Kónsztantinosz utasította az írástudókat és szerzeteseket arra is, hogy a korábbi görög kéziratokat és történeti feljegyzéseket átírják, hogy azok megfeleljenek az új idővonalnak. Hogy mindezt miért tették volna kizárólag III. Ottó érdekében, arra Illig sem ad egyértelmű választ.

Illig érvelése a naptárreformra is kiterjed. Amikor XIII. Gergely pápa 1582-ben bevezette a Gergely-naptárt a Julián-naptár helyett, tíz napot "ugrottak előre," hogy a húsvét időpontja ismét helyes legyen. Illig ebből és a naptári eltérésekből számolta ki a hiányzó 297 évet.

Matematikai megközelítések és az "új kronológia"

Illig gondolataira rezonált Anatolij Fomenko szovjet matematikus is, aki az úgynevezett "új kronológia" elméletét dolgozta ki. Fomenko szerint az írott történelem legkorábban az i.sz. 800–1000 közötti időszakig nyúlik vissza, és az ezt megelőző események jelentős része későbbi másolat vagy átnevezett történet.

Fomenko matematikai és statisztikai módszerekkel hasonlított össze dinasztiákat, uralkodókat és történelmi eseményeket, és arra a következtetésre jutott, hogy sok történelmi szereplő valójában ugyanannak a személynek az "ismétlése". Egyik legismertebb példája Izrael királyainak és a Nyugatrómai Birodalom császárainak összevetése, ahol szerinte feltűnő párhuzamok mutathatók ki.

Bár Illig és Fomenko elképzeléseit a történészek többsége határozottan elutasítja, a kérdés továbbra is fennmarad: mi motiválhat ilyen radikális elméleteket?

Mit jelentene mindez a történelemre nézve?

Ha a fantomidő-hipotézis igaz lenne, akkor közel háromszáz év soha nem létezett volna. Ha pedig Fomenko új kronológiáját is elfogadnánk, az írott emberi történelem alig több mint 1200 éves lenne. Ez azt is jelentené, hogy jelenleg nem ott tartanánk az időszámításban, ahol hisszük.

Ebben az esetben olyan történelmi alakok, mint Nagy Károly, pusztán kitalált figurák lennének, és számos civilizáció hihetetlenül rövid idő alatt élte volna át teljes felemelkedését és hanyatlását.

A "sötét kor" újraértelmezése

A középkor gyakran "sötét korszakként" jelenik meg a köztudatban, amely a Római Birodalom bukásától a reneszánszig tartott. Ugyanakkor egyre több kutató hívja fel a figyelmet arra, hogy ez a megnevezés félrevezető. A kifejezést Petrarca használta először, aki az antik görög–római kultúrát tekintette az emberi teljesítmény csúcsának, és minden mást hanyatlásként írt le.

A modern kutatások szerint a római világ nem omlott össze egyik napról a másikra, hanem fokozatosan alakult át. A technológiai fejlődés sem állt le teljesen: lassabban haladt ugyan, de folytatódott, különösen a mezőgazdaság, az építészet és a tudomány területén.

A fantomidő-hipotézis alappillérei

Illig három fő érvet hozott fel elmélete mellett. Az első a régészeti leletek hiánya a vitatott időszakból, bár a szakemberek szerint a múlt csupán kis töredéke marad fenn tárgyi formában. A második a római építészeti hagyomány továbbélése, amely azonban magyarázható kulturális folytonossággal. A harmadik a naptárreform értelmezése, amelyről később kiderült, hogy Illig számításai pontatlanok voltak.

Tovább gyengíti az elméletet az a tény is, hogy számos európai és Európán kívüli forrás – például bizánci, angolszász, iszlám és kínai feljegyzések – egybehangzóan dokumentálják a vitatott évszázadokat. Emellett csillagászati események, például a Halley-üstökös megfigyelései is időben pontosan illeszkednek a hagyományos kronológiába.

Bár a fantomidő-hipotézis és az új kronológia izgalmas gondolatkísérletek, a jelenlegi bizonyítékok alapján nem állják ki a tudományos vizsgálat próbáját. Ugyanakkor rávilágítanak arra, hogy a történelem értelmezése nem kőbe vésett, és folyamatos újragondolást igényel.