Miért történnek velünk "lehetetlen" véletlenek?

1973 februárjában Dr. Bernard Beitman egy San Franciscó-i, régi viktoriánus stílusú ház konyhájában állt, a mosogató fölé görnyedve. Teljese...

1973 februárjában Dr. Bernard Beitman egy San Franciscó-i, régi viktoriánus stílusú ház konyhájában állt, a mosogató fölé görnyedve. Teljesen váratlanul furcsa roham tört rá: nem kapott levegőt, fuldokolt, és képtelen volt nyelni.

Nem evett és nem ivott előtte, így nem volt mit felköhögnie, mégis úgy érezte, mintha valami elzárná a torkát. A roham percekig tartott, és bár fizikailag nem volt közvetlen életveszélyben, az élmény mélyen megrázta. Az ilyen testi tünetek ritkák voltak nála, ezért az eset különösen emlékezetessé vált.

Másnap reggel telefonhívást kapott a testvérétől. A hír sokkoló volt: édesapjuk az Egyesült Államok keleti partján, Delaware államban, Wilmington városában elhunyt. Az orvosok szerint az apa halálát torokvérzés okozta – saját vérébe fulladt bele. Amikor Beitman ezt meghallotta, azonnal összekapcsolta a két eseményt. Úgy érezte, hogy az előző napi megmagyarázhatatlan fulladásos rohama valamiképpen összefüggésben állhatott apja halálával, annak ellenére, hogy több ezer kilométer választotta el őket egymástól.

Ez az élmény mély nyomot hagyott benne, és elindított benne egy olyan gondolkodási folyamatot, amely egész későbbi pályáját meghatározta. Beitmant nemcsak emberileg, hanem tudósként is lenyűgözte az, amit ő "értelmes véletlennek" nevezett. Az események időbeli egybeesése túl erősnek tűnt ahhoz, hogy puszta véletlennek tekintse, még akkor is, ha a tudományos magyarázat hiányzott.

Később, amikor a Missouri–Columbia Egyetem pszichiátria professzora lett, egyre tudatosabban kezdett foglalkozni az ilyen jellegű tapasztalatokkal. Több tanulmányt publikált, két könyvet írt a témáról, és létrehozta a Coincidence Project nevű nonprofit szervezetet is. Ennek célja az volt, hogy bátorítsa az embereket: osszák meg azokat az élményeiket, amikor úgy érezték, hogy egy véletlen eseménynek mélyebb, személyes jelentése volt számukra.

"Egyszerre vagyok tudós és spirituális kereső," – fogalmazott Beitman nyolcvanévesen. "Olyan mintázatokat keresek, amelyek értelmes egybeesésekhez vezetnek. Meglepően sok ember számol be hasonló tapasztalatokról. Az egyik legizgalmasabb kérdés számomra az, hogy vajon hogyan és miért történnek ezek."

A véletlenek kutatása azonban megosztja a tudományos közösséget. Egyes kutatók – köztük Beitman – úgy gondolják, hogy az ilyen egybeesések arra utalhatnak, hogy az emberi tudat és a fizikai világ között mélyebb kapcsolat van, mint amit a jelenlegi tudományos modellek képesek megmagyarázni. Mások ezzel szemben hangsúlyozzák, hogy a véletlenek a statisztika és a valószínűség természetes következményei, és nincs szükség semmilyen rejtett erő feltételezésére.

Ezt a szemléletet gyakran a "végtelen majom" elmélettel illusztrálják: ha egy majom végtelen ideig véletlenszerűen ütögeti az írógép billentyűit, előbb-utóbb létrehozza Shakespeare teljes életművét. Az esemény rendkívül valószínűtlennek tűnik, mégis matematikailag elkerülhetetlen, ha elegendő idő és próbálkozás áll rendelkezésre.

Mindkét oldal egyetért azonban abban, hogy a véletlenek megfigyelése és elemzése fontos szerepet játszik abban, ahogyan az emberek értelmezik a világot. Beitman meghatározása szerint véletlen egybeesésről akkor beszélhetünk, amikor "két esemény látszólag ok-okozati kapcsolat nélkül találkozik". Ezek lehetnek drámai, sorsfordító pillanatok, de lehetnek egészen hétköznapiak is – például amikor egy elhunyt szerettünk kedvenc dala éppen akkor szólal meg a rádióban, amikor rá gondolunk.

Mark Johansen, a Cardiffi Egyetem pszichológia professzora szerint a meglepetés kulcsfontosságú elem. "A véletlen azért ragadja meg a figyelmünket, mert ütközik azzal az oksági modellel, ahogyan a világ működését elképzeljük," – mondta. "Van egy eltérés, egy váratlan fordulat, amely kizökkent bennünket."

Bár Beitmant már fiatalon érdekelték az ilyen jelenségek, csak pályafutása későbbi szakaszában tudott velük komolyabban foglalkozni. Korábbi kutatásai elsősorban a pánikbetegség és a mellkasi fájdalom kapcsolatára irányultak. 2006-ban azonban kidolgozta a "Furcsa véletlenek felmérését," amelynek célja az volt, hogy rendszerezze az emberek által leggyakrabban észlelt egybeeséseket, valamint feltárja azok pszichológiai hátterét. A kérdőívet eddig körülbelül háromezer ember töltötte ki.

Az adatok alapján a leggyakoribb véletlenek a tömegmédia világához kapcsolódnak: valaki gondol egy ötletre, majd rövid időn belül ugyanazzal a témával találkozik a tévében, a rádióban vagy az interneten. Ezt követi az a jelenség, amikor eszünkbe jut valaki, aki nem sokkal később váratlanul felhív minket. Szintén gyakori az "épp jókor, jó helyen" típusú egybeesés, amely elősegíti a karrier vagy a tanulmányok alakulását.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a vallásos vagy spirituális emberek több értelmes véletlent vesznek észre, mint azok, akik nem vallják magukat ilyennek. Emellett az érzelmileg megterhelő időszakok – például gyász, stressz vagy krízishelyzetek – szintén növelik az ilyen tapasztalatok előfordulását.

A megkérdezettek leggyakrabban Istennel vagy a sorssal magyarázták az egybeeséseket. A második leggyakoribb válasz a puszta véletlen volt, ezt követte az az elképzelés, hogy az emberi elmék valamilyen módon összekapcsolódnak, illetve hogy az elme és a környezet között különleges kapcsolat létezik.

Beitman szerint egyik magyarázat sem kizárólagos. "Van, aki Istennek nevezi, van, aki az univerzumnak, mások véletlennek. Én egyszerűen azt mondom: igen," – fogalmazott. Úgy véli, az emberek túlságosan ragaszkodnak az egyszerű válaszokhoz, miközben a véletlenek lényege éppen a titokzatosságukban rejlik.

Különösen érdekli az úgynevezett szimulpátia, vagyis az a jelenség, amikor valaki távolról is megérzi egy hozzá közel álló személy fájdalmát vagy szenvedését. Bár a tudomány jelenleg nem tud erre elfogadott magyarázatot adni, Beitman könyveiben olyan elméleteket is felvet, mint a "pszichoszféra" létezése – egyfajta mentális tér, amelyen keresztül információ és energia áramolhat érzelmileg összekapcsolt emberek között.

Legújabb könyvében egy drámai történetet is bemutat: egy fiatal férfi egy elszigetelt tóparton akart véget vetni életének, amikor váratlanul megjelent a testvére. A testvér később azt mondta, nem tudta megmagyarázni, miért indult útnak – csak egy belső késztetést érzett, hogy autóba üljön és vezessen.

A véletlenek szkeptikus oldalát David Hand brit statisztikus képviseli, aki szerint a legtöbb ilyen esemény matematikailag jól magyarázható. A "valóban nagy számok törvénye" alapján, ha elegendően sok lehetőség van, akkor a rendkívül valószínűtlen események is szükségszerűen bekövetkeznek.

Hand hangsúlyozza, hogy attól, mert megértjük a véletlenek mögötti mechanizmusokat, még nem veszítik el a szépségüket. "Olyan ez, mint egy szivárvány," – mondta. "A fizika ismerete nem teszi kevésbé lenyűgözővé."

A pszichológusok szerint a véletlenek észlelése alapvető része annak, ahogyan az emberek értelmezik a világot. Folyamatosan okokat és összefüggéseket keresünk, mert ez segít eligazodni a bizonytalanságban. A tanulmányok alapján a legtöbb ember hetente legalább egy véletlen egybeesést észlel – és szinte mindenkinek van egy olyan története, amelyet újra és újra szívesen elmesél. (1)

(1) - https://www.latimes.com/california/