Az emberiség nincs felkészülve arra, ami ezután következik

Marisa Liza Pell pszichikus médium szerint az emberiség nem pusztán történelmi korszakváltás küszöbén áll, hanem egy mélyebb, kevésbé láthat...

Marisa Liza Pell pszichikus médium szerint az emberiség nem pusztán történelmi korszakváltás küszöbén áll, hanem egy mélyebb, kevésbé látható fordulópont előtt. Ez a fordulópont nem a gazdaságban, nem a politikában és nem is a technológiában gyökerezik, hanem az ember belső világában.

Úgy látja, hogy az emberiség kollektív szinten veszítette el a kapcsolatot önmagával, és ennek következményei ma már mindenhol érezhetők. A szorongás, a szétesés, a megosztottság és az állandó készenléti állapot nem véletlen mellékhatások, hanem egy hosszú belső eltávolodás eredményei.

Marisa szerint a modern ember alapvetően nem a testében él, hanem a fejében. A figyelmünk folyamatosan a gondolatok, tervek, félelmek és elképzelések világában bolyong, miközben a test csak egy eszközzé vált, amelyet akkor veszünk észre, amikor már fáj, kimerült vagy jelezni próbál. Ez az elszakadás azonban nemcsak fizikai, hanem energetikai és érzelmi szinten is megtörtént. Az ember elveszítette azt a belső érzékelést, amely korábban természetes iránytűként működött.

Szerinte az egyik legnagyobb tévedés, amely az utóbbi években elterjedt, az a hit, hogy a tudatosság pusztán információ kérdése. Mintha az ébredés annyiból állna, hogy egyre több könyvet olvasunk, egyre több tanítást hallgatunk, egyre több "igazságot" gyűjtünk össze. Marisa nézetei szerint ez sok esetben nem fejlődést jelent, hanem elkerülést. Az információhalmozás gyakran elfedi azt a tényt, hogy a valódi munka a testben és az idegrendszerben történne, ott, ahol a múlt tapasztalatai lenyomatként élnek tovább.

Marisa szerint a spirituális térben is megjelent egyfajta torzulás. Sokan az emelkedést azzal azonosítják, hogy "fent" vannak a gondolati és energetikai síkokon, miközben nem képesek jelen lenni a saját fizikai valóságukban. Ez az állapot kívülről akár fejlettnek is tűnhet, valójában azonban gyakran disszociáció. Az ember nem azért nem érzi a fájdalmat, mert meghaladta, hanem mert eltávolodott tőle. Szerinte ez hosszú távon nem felszabadít, hanem tovább mélyíti az elszakadást az ember és belső önmaga között.

Az elmúlt nagyjából egy évtizedet Marisa egyfajta felkészülési időszaknak látja. Ebben az időben sok érzékeny, intuitív, gyakran traumát hordozó ember kezdett el tudatosan dolgozni önmagán. Terápiák, önismereti utak, spirituális tapasztalatok segítették őket abban, hogy felismerjék saját mintáikat. Szerinte azonban ez az időszak nem önmagáért létezett. Nem azért történt, hogy az emberek jobban érezzék magukat, hanem azért, hogy képessé váljanak egy mélyebb szerep betöltésére.

Úgy látja, hogy most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor a belső munka már nem maradhat elszigetelt. A Föld állapota, a kollektív feszültség és a szétesés mértéke azt jelzi, hogy az emberiség egy része lefelé spirálozik, egyre mélyebbre a félelem, a düh és a túlélési üzemmód világába. Ez a megosztottság nem ideológiai kérdés, hanem frekvenciabeli különbség. Egyes emberek már nem reagálnak sem érvekre, sem empátiára, mert idegrendszerük folyamatos fenyegetettségben él.

Marisa szerint ebben a helyzetben nem új tanítókra, nem új üzenetekre és nem új megváltókra van szükség. Sokkal inkább olyan emberekre, akik képesek stabilan jelen lenni. Ezt az állapotot nevezi ő a "fényoszlop" működésnek. Nem spirituális klisé értelemben, hanem úgy, mint egy belső tengely, amely összeköti a testet, az érzelmeket és a tudatot. Az ilyen ember nem sodródik el minden kollektív hullámmal, hanem képes megtartani önmagát.

Úgy véli, hogy a test kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban. A test nem akadálya a tudatosságnak, hanem annak hordozója. Az idegrendszer, a DNS és az energetikai rendszer együtt őrzik az ember életfeladatának lenyomatát. Amíg azonban a test tele van elfojtással, krónikus feszültséggel és feldolgozatlan traumával, addig ez az információ nem hozzáférhető. Marisa ezért a szomatikus, testalapú gyógyulás fontosságát hangsúlyozza, amely nem elméleti, hanem tapasztalati úton dolgozik.

Az "elengedés" fogalmát Pell kifejezetten problematikusnak tartja. Véleménye szerint az elengedés nem döntés kérdése. Hiába mondja valaki, hogy továbblépett vagy megbocsátott, ha a teste továbbra is ugyanazokat a feszültségeket hordozza. A test nem felejt. A valódi gyógyulás akkor kezdődik, amikor az idegrendszer megtanulja, hogy a jelen pillanat biztonságos. Ez nem gondolati, hanem testi tapasztalat.

Marisa gondolatai a technológiával kapcsolatban sem szélsőségesek, de kritikusak. Elismeri annak hasznát, ugyanakkor úgy látja, hogy jelenleg a legfőbb eszköze annak, hogy az ember figyelmét folyamatosan kifelé irányítsa. A hírek, a közösségi média és az állandó ingeráradat transzállapotban tartják az idegrendszert. Ez az állapot nem pihentető, hanem kimerítő, mert a test soha nem kap valódi megnyugvást.

Szerinte a kollektív félelem nem véletlenül marad fenn. Minél inkább lekötött, zaklatott és megosztott az ember, annál kevésbé képes kapcsolódni önmagához. És minél kevésbé kapcsolódik önmagához, annál könnyebben irányítható. Ezért hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az ember tudatosan válogassa meg, mit fogyaszt, mit hallgat meg, és mivel tölti az idejét.

A jövőt Marisa nem látja előre eldöntöttnek. Szerinte nincs garantált felemelkedés, de elkerülhetetlen bukás sincs. A kimenetel attól függ, hány ember képes visszatérni a saját belső stabilitásához. Ezek az emberek nem feltétlenül lesznek hangosak vagy láthatók. Lehet, hogy kis közösségekben, családokban, munkahelyeken fejtik ki hatásukat. Mégis kulcsszerepük lesz abban, hogy a tudatosság ne tűnjön el teljesen.

Marisa szerint a valódi vezetés nem hatalom kérdése, hanem idegrendszeri érettség. Az a képesség, hogy valaki jelen tud maradni akkor is, amikor körülötte minden bizonytalanná válik. Ez a jelenlét nem tanítható pusztán szavakkal. Csak megélhető, és éppen ezért terjed csendben, egyik emberről a másikra.

Az emberiség válaszútja tehát nem egy konkrét évhez vagy eseményhez kötődik. Ez a válaszút minden pillanatban ott van, amikor valaki a félelem helyett a kapcsolódást választja, amikor nem menekül tovább, hanem visszatér a testébe, a jelenbe, önmagához. Marisa szerint ez az egyetlen út, amely nem illúziót, hanem valódi jövőt kínál – egyéneknek és az emberiség egészének egyaránt.