Egyiptom piramisainak titkai egy 12000 évvel ezelőtti elveszett "szupercivilizációra" utalnak

Az emberi történelem hajnala óta a gízai nagy piramisok a mérnöki zsenialitás és a rejtély szimbólumai. A hivatalos történetírás szerint eze...

Az emberi történelem hajnala óta a gízai nagy piramisok a mérnöki zsenialitás és a rejtély szimbólumai. A hivatalos történetírás szerint ezeket a gigantikus építményeket a negyedik dinasztia fáraói emelték nagyjából 4600 évvel ezelőtt, hogy örök nyughelyül szolgáljanak Hufu, Hafré és Menkauré számára.

Azonban egyre több kutató, köztük a Barcelonai Autonóm Egyetem független szakértője, António Ambrósio állítja: a piramisok történetét alapjaiban kell újragondolnunk. Ambrósio legújabb elmélete szerint a gízai fennsík monumentális építményei nem az ókori egyiptomiak keze munkáját dicséri, hanem egy náluk évezredekkel korábbi, mára feledésbe merült "szupercivilizáció" hagyatékai.

Ambrósio érvelésének középpontjában az az ellentmondás áll, amely a gízai piramisok és a későbbi korok építkezései között feszül. Ha elfogadjuk a hagyományos időrendet, akkor az egyiptomi építészet a semmiből érte el a tökéletességet, majd érthetetlen módon hanyatlásnak indult. A Gízában látható három nagy piramis olyan matematikai és csillagászati pontossággal készült, amelyet a későbbi dinasztiák soha többé nem tudtak megismételni.

A kövek illesztése hajszálpontos, az alapzatok szinte tökéletesen vízszintesek, a tájolás pedig milliméterre pontosan követi az égtájakat és bizonyos csillagképeket. Ezzel szemben az ötödik és hatodik dinasztia idején épült piramisok már kisebbek, szerkezetileg gyengébbek, és anyaghasználatukban is messze elmaradnak a gízai óriásoktól. Ambrósio szerint ez nem egyszerű hanyatlás, hanem egy sikertelen másolási folyamat bizonyítéka: az egyiptomiak már ott találták a piramisokat, ami bámulatba ejtette őket, és megpróbálták utánozni azokat, de a technológiai tudásuk már nem volt elegendő a feladathoz.

A kutató egyik legerősebb érve a régészeti leletek hiánya. Bár a történelemkönyvek síremlékként hivatkoznak a piramisokra, valójában soha egyetlen királyi múmiát vagy eredeti temetkezési tárgyat sem találtak a gízai nagy piramisok belsejében. A Kheopsz-piramisban felfedezett szarkofág üres volt, és semmi nem bizonyítja, hogy valaha is feküdt benne holttest.

Ambrósio úgy véli, a fáraók csupán kisajátították ezeket az ősi struktúrákat, hogy saját dicsőségüket hirdessék velük. Még a híres "Kheopsz-kartus" is gyanús, amely az egyetlen írásos emlék a nagy piramis belsejében: több szkeptikus kutató szerint ezt csak a 19. században hamisították, hogy bizonyítsák a fáraó szerzőségét.

A földtani bizonyítékok szintén egy sokkal korábbi időpontra mutatnak. A Szfinx testén látható mély barázdák a geológusok szerint víz okozta erózió nyomai, amelyeket csak tartós és heves esőzések válthattak ki. Ilyen éghajlati körülmények azonban utoljára a jégkorszak végén, körülbelül i. e. 5000 és 10 000 között jellemezték a térséget.

Ez azt jelenti, hogy a Szfinx és a környező építmények már évezredek óta ott álltak a sivatagban, mire az egyiptomi civilizáció i. e. 3100 körül egyáltalán kialakult. Ambrósio szerint a piramisok kora akár a 12000 évet is elérheti, ami egybeesik egy globális kataklizma idejével és az egyiptomi mitológiában csak "Zep Tepi"-ként emlegetett "Első Idővel".

A Zep Tepi az egyiptomiak számára az az aranykor volt, amikor az istenek közvetlenül uralkodtak a Földön, és megteremtették a kozmikus rendet. Míg a fősodratú tudomány ezt tisztán mitológiának tekinti, olyan kutatók, mint Graham Hancock vagy Robert Schoch, úgy vélik, hogy ez egy valós történelmi korszak emlékezetét őrzi. Ebben az időben egy globális hálózatot alkotó civilizáció élhetett a bolygón, amelynek nyomai nemcsak Egyiptomban, hanem a világ számos pontján fellelhetők.

Ambrósio párhuzamot von a gízai építmények és a perui Sacsayhuamán monumentális kőfalai, vagy a libanoni Baalbek gigantikus teraszai között. Ezek a helyszínek mind ugyanazt a megmagyarázhatatlanul magas szintű technológiát és mérnöki tudást tükrözik, amelyet a korabeli, vadászó-gyűjtögetőnek tartott emberiség elvileg nem birtokolhatott.

De miért építettek volna ilyen monumentális struktúrákat? Matthew LaCroix független kutató szerint ezek az építmények többek egyszerű épületeknél: egy kifinomult, geometriába és szimbolikába kódolt tudástár részei. Úgy véli, az ősi szupercivilizáció felismerte a kozmikus ciklusokat és a közelgő világméretű katasztrófákat, ezért kőbe vésték tudásukat, hogy az túlélje az évezredeket.

A piramisok Orion-övvel való tökéletes együttállása nem csupán dekoráció, hanem egy csillagászati óra, amely az idő folyását és a Föld helyzetét rögzíti az univerzumban. A közelmúltban felfedezett, kontinenseken átívelő visszatérő szimbólumok – mint az óriási T-alakzatok és lépcsőzetes bevágások – arra utalnak, hogy ez a kultúra akár 38-40 ezer éves múltra is visszatekinthet.

Ambrósio elmélete, bár a tudományos közösség egy része elutasítja, kényelmetlen kérdéseket vet fel. Ha valóban létezett egy ilyen fejlett előző civilizáció, akkor az emberiség története nem egy egyenes vonalú fejlődés, hanem felemelkedések és tragikus bukások sorozata. Eszerint mi nem az első, technikailag fejlett faj vagyunk a Földön, hanem csupán a túlélői egy elfeledett korszaknak, akik az egykori óriások romjai között próbálják újraépíteni a világot.

A gízai piramisok tehát nem sírkamrák, hanem néma tanúi egy olyan tudásnak, amelyet talán még ma sem értünk teljesen. Ha az idő végül Ambrósio elméletét igazolja, az nemcsak Egyiptom múltját, hanem az egész emberi identitást alapjaiban írja felül, rákényszerítve minket, hogy szembenézzünk saját történelmünk elfeledett, sötét vagy éppen tündöklő fejezeteivel. (1)

(1) - https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/