Ez történik veled, amikor rájössz, hogy az egész világ egy illúzió

Mi van akkor, ha a világ, amit magad körül látsz, nem a valóság, hanem csupán saját elméd kivetülése? Ez a kérdés nem egy tudományos-fantasz...

Mi van akkor, ha a világ, amit magad körül látsz, nem a valóság, hanem csupán saját elméd kivetülése? Ez a kérdés nem egy tudományos-fantasztikus film felütése, hanem annak a spirituális útnak az alapköve, amelyet Gary Renard járt be az elmúlt évtizedekben.

Renard nem kereste a világrend megdöntését; csupán békére vágyott egy olyan világban, amelyet a félelem, a bűntudat és a konfliktusok uralnak. Miért érezzük úgy, hogy a szenvedés az emberi lét elválaszthatatlan része? Miért ragaszkodik az egónk az ítélkezéshez még akkor is, ha szeretetre szomjazunk? És mi van, ha a megbocsátás nem erkölcsi kérdés, hanem a felébredés eszköze?

Gary Renard élete első felét sikeres zenészként, gitárosként és énekesként töltötte. Bár szerette a hivatását, negyvenes éveihez közeledve érezte, hogy valami többre vágyik. Egy spirituális elhívást követve Maine államba költözött, ahol egy meditáció során megdöbbentő élményben volt része: két alak jelent meg a nappalijában. Mint később kiderült, ezek a lények – Arten és Pursah – a Szentlélek megnyilvánulásai voltak, akik azért jöttek, hogy megismertessék és tisztázzák számára a modern metafizika mesterművét, "A csodák tanítását" (A Course in Miracles).

A tanítás lényege radikális és megalkuvást nem ismerő: semmi sem valóságos az idő és a tér univerzumában; minden illúzió. Ez egy tisztán nem-duális tanítás, amely szerint egyedül Isten valóságos. Az ego nem más, mint az elkülönülés gondolata – az a hit, hogy elszakadtunk a Teremtőnktől, és egyedi, különálló identitást, testet vettünk fel. Renard hangsúlyozza, hogy bár nyolcmilliárd embert látunk magunk körül, valójában csak egyetlen ego létezik, amely soknak tűnik. Ahogy a hinduk mondják: az Egy sokként jelenik meg.

Ebben a rendszerben a világ nem "történik" velünk, hanem mi magunk vetítjük ki azt. Ha a világot tőlünk függetlennek látjuk, áldozatok vagyunk. De ha felismerjük, hogy a világ belőlünk fakad, megszűnik az áldozatszerep, és visszanyerjük hatalmunkat az élményeink felett. A megvilágosodás, vagy ahogy Buddha mondta, a "felébredés", valójában az ebből az álomból való feleszmélést jelenti.

A felébredés leggyorsabb útja Renard szerint a megbocsátás egy speciális formája. Ez nem a hagyományos értelemben vett megbocsátás, ahol valaki bűnös, de mi kegyesen elnézzük neki a vétkét. "A csodák tanítása" szerinti megbocsátás alapja az a felismerés, hogy ami történt, az valójában nem valóságos, csupán az álom része. Renard mantrája egyszerű: "Ne tedd valóságossá!". Ha valóságosnak látjuk a sértést vagy a konfliktust, azzal az elménkben is rögzítjük az elkülönülést.

Az ítélkezés az ego lételeme; e nélkül nem tudna fennmaradni. Amikor megítélünk valakit – legyen az egy ellenszenves politikus a képernyőn vagy egy haragos szomszéd –, valójában önmagunkat ítéljük meg. Mivel tudatalatti szinten csak egyetlen elme létezik, minden másokról alkotott gondolatunk közvetlenül ránk hat. "Ahogy őt látod, úgy fogod látni önmagadat" – tanítja a Kurzus.

Ez a fajta szellemi munka nem igényel vallási áhítatot vagy elvonulást; ez egy gyakorlatias, "boldog spiritualitás". Nem kell lemondanunk semmiről, nem kell áldozatokat hoznunk. A cél a "boldog álom" elérése, ahol a nyomorúságos kivetítéseket a béke és a szeretet váltja fel, miközben fokozatosan ráébredünk valódi azonosságunkra, ami a tiszta szellem. Renard szerint ez a folyamat olyan, mint amikor a hernyó pillangóvá válik: időbe telik, amíg hozzászokunk az új létformához, ahol már nem a testünkkel, hanem a szellemi valónkkal azonosítjuk magunkat.

Sokan kérdezik: ha a világ illúzió, miért érezzük annyira valóságosnak? A válasz az elménk képzettségében rejlik. Egy nem tréningezett elme vadállatként rohan az ego után. "A csodák tanítása" éppen ezért egy munkafüzetet is tartalmaz, amely segít az elmét a Szentlélek szeretet-alapú gondolatrendszerére hangolni az ego félelem-alapú rendszere helyett. Ez a belső váltás csendben, a gondolatok szintjén zajlik; nem kell hirdetnünk vagy bárkit meggyőznünk róla.

Renard hangsúlyozza, hogy Isten országa – a tökéletes egység állapota – nem egy távoli hely, hanem itt van most is, csak kívül esik a figyelmünkön az egónk kivetítései miatt. Ahogy Jézus mondta a Tamás evangéliumában: "Az Atya országa el van terjedve a földön, de az emberek nem látják azt". A Kurzus feladata, hogy eltávolítsa azokat az akadályokat, amelyek gátolják a szeretet jelenlétének felismerését, ami valójában természetes örökségünk.

Ahogy az ember elindul ezen az úton, a tapasztalatai elkezdenek megváltozni. A test súlytalanná válik, a félelem helyét átveszi a sérthetetlenség tudata. Gary Renard saját példáján keresztül mutatja be, hogy 75 évesen is ugyanolyan fiatalnak és energikusnak érzi magát, mint évtizedekkel ezelőtt, mert már nem a múlandó formával azonosul. Ez a felismerés felszabadító: nem vagyunk a test börtönébe zárva, nem vagyunk kitéve a halálnak vagy a betegségnek, mert valójában halhatatlan szellemek vagyunk.

Végső soron Gary Renard üzenete a reményről szól: mindannyian haza fogunk térni. Az idő nem lineáris, és az elkülönülés csak egy pillanatnyi tévedés volt az elmében. A feladatunk csupán annyi, hogy nap mint nap a szeretetet válasszuk az ítélkezés helyett, és emlékeztessük magunkat: a valóságot nem lehet fenyegetni, ami pedig nem valóságos, az nem létezik. Ebben rejlik Isten békéje és az emberi szabadság kulcsa.