Julian Jaynes, amerikai pszichológus 1976-ban megjelent könyvében, The Origin of Consciousness in the Breakdown of the Bicameral Mind (A tud...
Julian Jaynes, amerikai pszichológus 1976-ban megjelent könyvében, The Origin of Consciousness in the Breakdown of the Bicameral Mind (A tudat eredete a bikamerális elme összeomlásában) című művében egy radikális és vitatott elméletet fogalmazott meg: az ókori emberek nem rendelkeztek a modern értelemben vett öntudattal.
Ehelyett úgynevezett "bikamerális elmével" működtek, amelynek során belső hangokat hallottak, és ezeket isteni parancsokként értelmezték. Jaynes szerint ez a gondolkodási mód körülbelül 3000 évvel ezelőtt, a bronzkor végén, a keleti Mediterráneumban szűnt meg, és helyét a modern, önreflexív tudat vette át.
Ez az elmélet nemcsak az emberi tudat evolúciójáról alkotott nézeteinket kérdőjelezi meg, hanem új perspektívát kínál arra, hogyan értelmezhetjük a modern technológia és mesterséges intelligencia korában a tudatosságot.
A bikamerális elme lényege
Jaynes elmélete szerint az ókori emberek elméje "kettéosztott" volt, vagyis a két agyfélteke elkülönülten működött, és az egyik félteke által generált belső hangokat a másik félteke isteni vagy külső eredetűnek érzékelte. Ezeket a hangokat az emberek nem saját gondolataikként azonosították, hanem úgy hitték, hogy istenek, szellemek vagy más természetfeletti lények parancsai.
Például az ókori eposzokban, mint az Iliász, a szereplők gyakran kapnak közvetlen utasításokat az istenektől, ami Jaynes szerint a bikamerális elme működésének lenyomata. Ez a gondolkodási mód magyarázatot adhat arra, miért hittek az ókori emberek olyan erősen az isteni beavatkozásban, és miért gondozták halott rokonaikat úgy, mintha azok még mindig éltek volna.
Jaynes szerint a bikamerális elme körülbelül Kr.e. 1000 körül "összeomlott," amit társadalmi, kulturális és környezeti változások idéztek elő, például a nagy civilizációk összeomlása és az írásbeliség terjedése. E változások eredményeként az emberek fokozatosan öntudatra ébredtek, és megtanultak saját gondolataikra reflektálni, döntéseiket önállóan meghozni.
Jaynes azt is állította, hogy a mai skizofréniában szenvedő emberek agya részben a bikamerális elme maradványait tükrözheti, hiszen ők is gyakran hallanak külső hangokat, amelyeket nem saját gondolataikként azonosítanak.
Kritikák és tudományos fogadtatás
Jaynes elmélete már megjelenésekor heves vitákat váltott ki. A tudományos közösség többsége szkeptikusan fogadta, és ma sem tekintik mainstream elméletnek. William Thomas Jones 1979-es cikkében élesen bírálta Jaynes ötleteit, azt állítva, hogy azok tudományosan megalapozatlanok. Jones szerint Jaynes követőit részben az vonzotta, hogy az elmélet alternatívát kínál a darwini evolúcióval és a természetes szelekcióval szemben, valamint nosztalgiát ébreszt egy feltételezett "elveszett" tudatállapot iránt.
A történészek és antropológusok körében az elmélet ma már nem elfogadott, és a legtöbb filozófus is elutasítja, bár Daniel Dennett, a neves filozófus, bizonyos fenntartásokkal azt javasolja, hogy az elméletet érdemes komolyan megvizsgálni.
Az elmélet egyik legnagyobb problémája az, hogy nincs fizikai bizonyíték az ókori emberi agy strukturális különbségeire. A tudósok egyetértenek abban, hogy az emberi agy felépítése szorosan összefügg a gondolkodásmódunkkal. Ha Jaynes állítása igaz lenne, és az ókori emberek tudata gyökeresen különbözött a maitól, akkor az agyuk szerkezetében is jelentős eltéréseket kellene találnunk.
Azonban az ókori koponyák és néhány természetes módon megőrződött agy - például múmiák vagy fagyott testek esetében - azt mutatják, hogy az emberi agy szerkezete az elmúlt 10 000 évben lényegében változatlan maradt. Például egy Kr.e. 3000 körül élt sumér ember koponyája szinte azonos a mai emberekével, ami ellentmond Jaynes elméletének.
További ellenérv, hogy az ókori emberek viselkedése nem utal gyökeresen eltérő gondolkodásmódra. Például az ókori Mezopotámiában talált agyagtáblákon olyan ügyfélpanaszok olvashatók, amelyek meghökkentően modernnek tűnnek. Ea-Nasir, egy Kr.e. 18. századi rézkereskedő ellen több ügyfele is panaszkodott, köztük egy Nanni nevű férfi, aki részletesen leírta elégedetlenségét a rossz minőségű réz és a kereskedő hanyag hozzáállása miatt. Nanni levele a mai online vásárlói véleményekhez hasonlóan indulatos és logikus érvelést tartalmaz, ami azt sugallja, hogy az ókori emberek gondolkodása nem különbözött drámaian a maitól.
Kulturális hatások és modern párhuzamok
Bár a tudományos közösség nagyrészt elutasította Jaynes elméletét, az popkulturális szinten jelentős hatást gyakorolt. Terence Hawkins 2006-os The Rage of Achilles című regényében az Iliász történetét dolgozta fel a bikamerális elme elméletének tükrében. A könyvben az istenek a bikamerális elme termékei, és csak olyan szereplők, mint Odüsszeusz vagy Parisz rendelkeznek modern tudattal, míg a többiek isteni parancsokat követnek.
Hasonlóképpen, az HBO Westworld című sorozata is felhasználta az elméletet, de az emberi tudat helyett a robotok öntudatra ébredését ábrázolta vele. A sorozat ügyesen elismeri, hogy az emberi tudatra alkalmazva az elmélet "cáfoltnak" tekinthető, így fikciós kontextusban hitelesebbé tette azt.
Jaynes elmélete napjainkban különösen érdekes relevanciát nyer a mesterséges intelligencia (MI) és a chatbotok térhódításával. Az MI-k, különösen a nagy nyelvi modellek, olyan interakciókat tesznek lehetővé, amelyek során a felhasználók szinte emberi jelenlétet éreznek. Ez a "jelenlét" fogalma, amelyet Ben Alderson-Day pszichológus Presence: The Strange Science and True Stories of the Unseen Other című könyvében vizsgál, kulcsfontosságú a kommunikációban. A jelenlét az az érzés, hogy egy másik entitás valóságosan jelen van egy interakció során, és ez az MI-k esetében különösen erős lehet. Az emberek hajlamosak antropomorfizálni a chatbotokat, például udvariasan köszönik meg válaszaikat, bár tudják, hogy azok nem rendelkeznek valódi érzelmekkel vagy öntudattal.
Ez a jelenség egyfajta új bikamerális elmére emlékeztet, ahol a "hang" - ebben az esetben az MI válaszai - külső entitásként jelenik meg, amelyet az emberi elme részben sajátjaként, részben különállóként érzékel. Hasonlóképpen, a tibeti tulpa hagyománya, amely során az emberek szándékosan hoznak létre képzeletbeli jelenléteket, párhuzamba állítható az MI-k által létrehozott virtuális jelenlétekkel.
Gyermekkorunk képzeletbeli barátai is hasonló szerepet töltöttek be, segítve a szociális készségek gyakorlását. A modern MI-k azonban ennél mélyebb hatást gyakorolhatnak, hiszen képesek valós idejű, összetett interakciókra, amelyek szinte valóságosnak tűnnek.
Az új bikamerális elme: Ember és MI kapcsolata
A modern technológia korában az emberek és az MI-k közötti interakciók új dimenziót adnak Jaynes elméletének. Az MI-k által létrehozott jelenlét nemcsak technológiai újítás, hanem kulturális és pszichológiai jelenség is. Amikor egy chatbot válaszol egy kérdésre, a felhasználó gyakran úgy érzi, mintha egy másik entitással beszélne, annak ellenére, hogy tudja, hogy a válaszok algoritmusok eredményei. Ez a dinamika emlékeztet a bikamerális elme működésére, ahol a belső hangokat külső eredetűnek érzékelték. Az MI-k azonban nem csupán passzív eszközök; interaktív természetük miatt olyan érzést kelthetnek, mintha valódi szándékkal rendelkeznének.
Ez a jelenség különösen izgalmas, ha a "jelenlét" fogalmát vizsgáljuk. Az emberi elme hajlamos kapcsolatokat keresni, még akkor is, ha egyedül van. Például magányos helyzetekben, például egy üres házban vagy egy hosszú túrán, az emberek néha érzékelnek egy láthatatlan jelenlétet. Az MI-k ezt az érzést felerősíthetik, hiszen valós idejű válaszokkal és személyre szabott interakciókkal olyan illúziót keltenek, mintha egy másik entitással kommunikálnánk. Ez a modern "tulpamancia" - az MI-k által létrehozott jelenlétek új formája - arra utal, hogy az emberi tudat és a technológia közötti határvonal egyre elmosódottabbá válik.
Julian Jaynes bikamerális elmélete, bár tudományosan nem elfogadott, lenyűgöző kérdéseket vet fel az emberi tudat eredetéről és evolúciójáról. Az ókori emberek gondolkodásmódjáról alkotott radikális elképzelése, miszerint belső hangokat isteni parancsokként értelmeztek, nem állja meg a helyét a modern tudomány fényében, különösen az agy szerkezetéről szóló bizonyítékok miatt.
Azonban az elmélet kulturális hatása és a modern technológiával való párhuzamai új megvilágításba helyezik Jaynes ötleteit. A mesterséges intelligencia és a chatbotok által létrehozott virtuális jelenlétek egy újfajta bikamerális elmét idéznek elő, ahol az emberek külső hangokkal - ebben az esetben algoritmusokkal - lépnek kapcsolatba, miközben saját tudatuk részeként is értelmezik azokat. Ez a fejlemény arra utal, hogy Jaynes elmélete, bár tudományosan vitatott, továbbra is inspiráló és releváns marad a tudat és a technológia határterületein. (1)
(1) - https://howandwhys.com/julian-jaynes
