Az ősi maja emberek vulkáni hamuból építettek piramisokat, amikor hatalmas kitörés történt

A tudósok azt tanulmányozták, hogyan reagáltak az ókori emberek a katasztrofális természeti eseményekre, és felfedezték, hogy az ősi maja em...

A tudósok azt tanulmányozták, hogyan reagáltak az ókori emberek a katasztrofális természeti eseményekre, és felfedezték, hogy az ősi maja emberek vulkáni hamu felhasználásával építették fel piramisaik egy részét.

Akira Ichikawa, a Boulderben található Coloradói Egyetem régésze ásatási és radikarbon adatai szerint a maják túlélői és/vagy újratelepítői jelentős erőfeszítéseket tettek a monumentális középületek építésére közvetlenül a Tierra Blanca Joven kitörése után, San Andrés-ban, El Salvadorban.

A Cambridge University Press közelmúltbeli tanulmánya azt mutatja, hogy "az ilyen újjáépítés fontos vallási, társadalmi és politikai szerepet játszott a kitörésre adott emberi válaszokban". (1)

A Tierra Blanca Joven kitörésének időpontja és hatása régóta vitatott téma a régészek körében. Ez a közelmúltbeli tanulmány azt sugallja, hogy a kitörés 539-540-ben történt, de vannak olyan tudósok is, akik szerint ez a természeti katasztrófa korábban következett be.

A Tierra Blanca Joven kitörése nagy érdeklődésre tart számot, mert ez volt a legnagyobb vulkánkitörés Közép-Amerikában az elmúlt 10000 évben, és a legnagyobb a Földön az elmúlt 7000 év során. A robbanás erőteljes vulkáni hamu szóródást okozott 35 kilométeren belül.

Ez a kitörés érintette a maja civilizációt, és az embereknek gyorsan el kellett hagyniuk a régiót. A tudósok régóta vitáznak azon, hogy mennyi idő telt el, amíg a maják visszatértek a területre. Feltételezték, hogy több száz év után, de az új kutatások azt mutatják, hogy a maja emberek hamarosan visszatértek, és vulkáni hamu felhasználásával piramisokat építettek.

Tudományos dolgozataikban a kutatók kifejtik, hogy a túlélők és/vagy a Zapotitán-völgyben újratelepülők építhették fel a San Andrés-i monumentális középületet válaszul a hatalmas vulkánkitörésre.

Mint másoknak, ennek a munkának is vallásos célja lehetett, lehetővé téve a társadalmi beilleszkedést, valamint a közösség érzetének megteremtését a résztvevők között a kitörést követő nehéz időkben. Ezenkívül a helyi vezetők vagy uralkodók megjelenhettek és megerősíthették saját hatalmukat ezen építési folyamat során.

A Popocatépetl pusztító első századi kitörése Pueblában, Mexikóban népességmozgást kényszerített ki; ezek a menekültek hozzájárultak Mezoamerika legnagyobb városi központjának, Teotihuacánnak a fejlesztéséhez, de míg Teotihuacánt a kitörés által nem érintett területen fejlesztették a lakóhelyüket elhagyni kényszerült migránsok, San Andrés-t a völgy elsődleges központjává alakították a visszatérő túlélők és/vagy újratelepülők.

Nevezetesen, a Loma Caldera kitörése után megfigyelték a San Andrés-i monumentális középületekbe történő beruházások növekedését is. Az Acropolis teljes térfogata (Surfer szoftverrel feldolgozva) 91 757 köbméter - ez majdnem háromszorosa a Campana szerkezet teljes térfogatának.

A szerkezet nagy mennyiségű vályog felhasználásával készült, ami az előző időszakhoz képest intenzívebb munkaerő-befektetést jelez. A radiokarbon és rétegtani adatok azt mutatják, hogy a Campana szerkezetét új vályog- és sárvakolat építési technikákkal újították fel.

Az Acropolis és más vályogépítmények szintén a Loma Caldera kitörését követő évtizedekben épültek, és San Andrés lett a Zapotitán-völgy elsődleges központja.

Feltételezhető, hogy San Andrés a korábbi katasztrofális kitörések és a regionális, közösségi identitás materializált emlékezetének középpontja lehetett. Ez a jelenség azt sugallja, hogy a jövőbeni kutatások célja a vulkánkitörés és a politikai és gazdasági folyamatok közötti lehetséges összefüggések vizsgálata.

A hatalmas vulkánkitörések közvetlenül vagy közvetve megváltoztathatták a mezoamerikai és más ősi civilizációk történetét. (2)

(1) - https://www.cambridge.org/core/journals/
(2) - https://www.livescience.com/mayan-pyr