Körülbelül ötven évvel ezelőtt Dr. Bruce Greyson a kórház kávézójában evett tésztát, amikor jelzett a csipogója. Megdöbbenve dobta el a vill...
Körülbelül ötven évvel ezelőtt Dr. Bruce Greyson a kórház kávézójában evett tésztát, amikor jelzett a csipogója. Megdöbbenve dobta el a villáját, ami egy csepp spagetti szószt hagyott a nyakkendőjén.
A pszichiáter Greysonra azonnal szükség volt a sürgősségin egy túladagolt főiskolai hallgató kezelése miatt. Mivel nem volt ideje lecserélni piszkos nyakkendőjét, megragadott egy fehér laborköpenyt, és begombolta, hogy elrejtse a foltot.
A diákot eszméletlenül találta egy hordágyon a sürgősségi osztályon, akinek lassú, de szabályos volt a légzése. Hollyt a nevén szóllította és megpróbálta felkelteni, de nem mozdult.
Greyson otthagyta Hollyt, és szobatársával, Susannal találkozott a társalgó folyosójának végén. Köpenyét kigombolva leült, és megkérte Susant, hogy meséljen el mindent, ami történt.
Másnap reggel Greyson visszatért a kórházba, ahol Holly már ébren volt, de lehunyt szemmel feküdt.
Greyson lehajolt.
"Holly, Dr. Greyson vagyok," - mondta.
Holly megmozdult.
"Emlékszem magára tegnap este," - motyogta.
Greyson zavart volt.
"Nem tudtam, hogy látsz engem," - mondta.
"Nem a szobámban," - motyogta Holly. "Láttam, ahogy Susannel beszélget, és a kanapén ül."
Holly hirtelen kinyitotta a szemét, Greyson arcába nézett, és hozzátette: "Csíkos nyakkendőt viselt, amelyen vörös folt volt."
Greyson megdöbbent.
"Micsoda?" - mondta ő.
Holly tovább mondta azt a beszélgetést, amit Greyson folytatott a szobatársával, és minden részletet felidézett.
"Az azonnali reakcióm szinte a teljes döbbenet volt: ez nem történhet meg," - mondta Greyson. "Néhány nap után azt gondoltam, hogy ez nem történhetett meg. Biztos csak trükk lehet, hogy csupán játszottak velem."
A találkozás miatt azonban továbbra is emésztette a kíváncsiság. Greyson tudományos szempontból kezdte tanulmányozni ezeket az úgynevezett halálközeli élményeket, és több száz történetet gyűjtött össze azoktól, akik átélték. Felfedezte, hogy Holly tapasztalatai nem egyedülállóak, és hogy sok ember, aki túléli a halált, furcsa testen kívüli tapasztalatokról számol be.
A Hollyval való találkozása óta Greyson több száz tudományos cikket publikált, és társalapítója volt a Halálközeli Tanulmányok Nemzetközi Szövetségének. A válaszok utáni keresését a március 2-án megjelenő "Utána: Egy orvos feltárja, mit árulnak el a halálközeli tapasztalatok az életről és azon túlról" című könyvében részletezi.
Greyson kutatásai szerint a halálközeli tapasztalatok meglehetősen gyakoriak. A halál közelébe kerülő emberek mintegy 10-20 százaléka számol be róluk, a lakosság körülbelül 5 százaléka.
"A 80-as években, amikor valakinek ilyen tapasztalata volt, azt hitte, hogy egyedül ő élte át," - mondja Greyson, a pszichiátria és a neuroviselkedési tudomány professzora a Virginia Egyetem Orvostudományi Karán. "Egyre gyakoribb, hogy az emberek jól érzik magukat, ha beszélhetnek róla."
Nincs két teljesen egyforma halálközeli élmény, de Greyson felsorolt néhány közös elemet.
Az egyik, amelyet a tapasztalatot átélt emberek mintegy 80 százaléka felidéz, hogy elhagyja a testét.
Al Sullivan egy Connecticut-i teherautó sofőr volt, aki 1988-ban egy napon mellkasi fájdalmakkal került a kórházba. Azonnal a műtőbe vitték, hogy bypass beavatkozást végezzenek rajta.
Azt mondta Greysonnak, hogy amikor ott volt, lenézett, miközben éppen műtötték. A jelenet egyik rejtélyes aspektusa az volt, hogy sebésze mintha csapkodott volna a karjaival, mint egy madár.
Az egész értelmetlennek hangzott, és Greyson úgy sejtette, hogy csak egy álom lehetett. De ezután Greyson felvette a kapcsolatot Sullivan sebészével, aki beszámolt neki nem mindennapi szokásáról. Miután bement a műtőbe, próbálta elkerülni, hogy véletlenül megérintsen bármit is, kezét a mellkasához szorítva, és könyökével mutatott rá a dolgokra, így jelezve az asszisztenseinek. Ugyanaz a csapkodás volt, amelyet Sullivan leírt, annak ellenére, hogy altatták, mellkasát felnyitották és szemei csukva voltak.
Egy másik jól ismert jellemzője az élménynek, amelyet az emberek körülbelül egynegyede tapasztalhat, az "életük áttekintése," melynek során lepereg az életük a szemük előtt.
Barbara Harris Whitfield, egy Georgia állambeli terapeuta 1975-ben 32 éves korában szenvedett halálközeli élményt, amikor légzőszervi szövődmények léptek fel nála, miközben hátműtétet végeztek rajta.
"Amikor elhagytam a testemet, láttam az 1 éves önmagamat ... arccal lefelé a kiságyamban ... sírva," - mondta Whitfield Greysonnak. "Életem áttekintésének minden jelenetében újra érezhettem, amit életem különböző szakaszaiban éreztem. És éreztem mindazt, amit mindenki más érzett a tetteim következményeként. Némelyikük jól érezte magát, mások viszont szörnyen."
A halálközeli élményt átélők számára a gondolataik gyorsabbá és világosabbá válnak. Ezenkívül Greyson kutatásai során az emberek körülbelül kétharmada számolt be "rendkívül élénk érzésekről... amelyek leggyakrabban kivételesen világos látást és egyedi színeket, vagy kivételesen tiszta hallást és egyedi hangokat jelentenek," - írja a szerző.
A halálközeli tapasztalatok során az emberek mintegy kétharmada más emberekkel találkozik - gyakran elhunyt szeretteikkel. Különösen furcsa, hogy a tapasztalók néha "nemrég elhunyt emberekkel is találkoznak, akikről nem is tudták, hogy meghaltak," - írja Greyson.
A Jack Bybee nevű dél-afrikai férfi 1972-ben majdnem meghalt tüdőgyulladásban. Halálközeli élménye során meglátta az egyik ápolót, aki gondozta őt, Anitát. Anita azt mondta neki, hogy "vissza kell térnie," és sajnálja, hogy "összetörte a piros MGB-t".
Amikor Bybee felépült, elmondta egy másik nővérnek, amit látott. A nővér sírva menekült ki a szobából. Bybee hamarosan megtudta, hogy Anita egy piros MGB-t kapott születésnapjára, és vezetés közben balesetet szenvedett és meghalt.
Bybee "halott volt," amikor bekövetkezett a baleset, és nem ismerhette Anita sorsát.
Több évtizedes kutatása során Greyson megpróbálta kideríteni, mi lehet a fizikai magyarázata a halálközeli élményeknek. Ennek során sikerült rájönnie néhány bölcsességre.
Például egyes szakértők azt sugallják, hogy a halálközeli élmények azon erőteljes gyógyszereknek a következményei lehetnek, amelyeket a halál közelében lévő betegeknek adnak. Greyson megállapította, hogy azoknak, akiknek gyógyszereket adtak be, valójában kevesebb halálközeli élménye volt.
Más kutatók szerint a halálközeli tapasztalatokat az agy "elektromos aktivitása" okozza, hasonlóan az epilepsziás rohamokhoz. Ám az életfenntartó beavatkozáson átesett embereknél végzett elektroencefalogramok elemzése azt mutatta, hogy az agy elektromos aktivitása még azelőtt megszűnik, mielőtt a szív abbahagyná a működést, jelentette Greyson.
Egy másik általános elmélet szerint a halálközeli élményeket az agy oxigénszintjének csökkenése okozhatja. Greyson azonban azt írja, hogy a halálközeli tapasztalatok valójában az agy megnövekedett vagy normális oxigénszintjéhez kapcsolódnak.
Szóval mi a helyzet? Greyson, aki tudományos közegben nőtt fel és nem vallásos, azt mondja, hogy nem tudja.
"De azt gondolom, hogy a bizonyítékok elsöprő mértékben arra utalnak, hogy a fizikai test nem minden, ami vagyunk," - mondja. "Úgy tűnik, van valami, ami a test halála után is folytatódhat. Nem tudom, mit kezdjek vele."
Azt mondja, hogy azt feltételezzük, hogy az agy és az elme egy. De mi van, ha különállóak, és tudatunk a szürkeállományunkon túl van? Greyson az agyat egy mobiltelefonhoz hasonlítja, amely "fogadja a gondolatokat és érzéseket, és elektromos és kémiai jelekké alakítja azokat, amelyeket a test megérthet és használhat".
Azt írja, hogy az "hihető," hogy a halálközeli élményeket az agy elektromos és kémiai változásai válthatják ki, amelyek "lehetővé teszik az elme számára, hogy a halál pillanatában elváljon a testtől".
Bármi is legyen a halálközeli élmények oka, az azt átélők túlnyomó többsége szerint a tapasztalat pozitív.
"Ami érdekes, hogy van itt egy olyan tapasztalat, amely néhány másodperc alatt képes teljesen átalakítani valakinek az évtizedes hozzáállását és viselkedését," - mondja Greyson. "Nem tudok semmi ilyen hatalmas dologról."
A halálközeli élmények megtapasztalóinak többsége azt mondja, hogy már nem félnek a haláltól.
"Legtöbben rettegünk a haláltól, és ez áthatja mindazt, amit az életben teszünk," - mondja Greyson. "Amikor valaki elveszíti a halálfélelmét, elveszíti az élettől, és a kockázatoktól való félelmét is."
2004-ben Roisin Fitzpatrick 35 éves korában agyvérzést szenvedett, és intenzív osztályra került. Halálközeli élményben volt része, amelyben "tiszta energiává vált," és rájött, hogy "nincs kezdet vagy vég ... nincs élet vagy halál ... Abszolút semmi különbség nincs abban, ha a testemben vagyok; ez még csak azért sem volt releváns, mert eggyé váltam ezzel a hihetetlenül erős, feltöltött energiamezővel," - mondta Greysonnak.
Mások számára a halálközeli élmény teljesen megfordíthatja az életüket. Még fiatal orvosként 1974-ben Greyson megismerkedett egy 40-es éveiben járó, Henry nevű férfival, aki öngyilkosságot kísérelt meg, miután szülei elhunytak. A temetőbe ment, ahol eltemették őket, és fejbe lőtte magát.
Amint haldokolva feküdt, azt mondta, hogy "egy vadvirágokkal teli buja rétre szállították. Tárt karokkal fogadva ott volt a mama és a papa ... (Mama) megrázta a fejét, és azt mondta: 'Ó, Henry, most nézd, mit tettél!'" - mondta el tapasztalatát Greysonnak.
Greyson aggódott, hogy Henry ismét öngyilkosságot kísérel meg, de a beteg azt mondta neki: "Most egyáltalán nem gondolkodom ezen. Még mindig hiányzik a mama, de most boldog vagyok, hogy tudom, hol van."
A bizonyítékok azt mutatják, hogy a halálközeli tapasztalatok nemcsak azoknak az embereknek az életét változtatják meg, akik átélik őket, hanem azokét is, akik olvasnak róluk.
"Remélem, hogy a halálközeli élmények megismerése egyúttal szikrát is ad ahhoz, hogy az emberek átértékeljék az életüket, és hogy újra kapcsolatba léphessen azokkal a dolgokkal, amelyek egyre nagyobb értelemmel és örömmel töltik meg az életet," - írja a szerző.
(1) - https://nypost.com/article/five-percent
