Bolygókutatók hatalmas fordozódó struktúrákat figyeltek meg a Marson, amelyek mozognak

A tudósok először észlelték, hogy a Marson lévő fodrozódások - a Mars felszínén látható hatalmas homokhullámok - mozgó struktúrák, és nem...

A tudósok először észlelték, hogy a Marson lévő fodrozódások - a Mars felszínén látható hatalmas homokhullámok - mozgó struktúrák, és nem a vörös bolygó távoli múltja óta helyhez kötött ősi jellemzők.

Ezek a fodrozódó struktúrák, amelyek a Föld sivatagaiban is előfordulnak, általában nagyobbak, mint a kisebb homokhullámok, és nagyobb, durvább homokszemcsékből állnak, amelyek az alattuk eltemetett finomabb szemcsék tetején nyugszanak.

A fodrok súlya és a nagyon enyhe marsi szelek miatt a tudósok eddig úgy vélték, hogy ezek az üledékszerkezetek statikus és helyhez kötött formációk, ám az új kutatások nem ezt mutatják.

Az olasz INAF Capodimonte Asztronómiai Obszervatórium csapata Simone Silvestro bolygótudós vezetésével felfedezte, hogy ezek a marsi fordozódások mozgó struktúrák, bár nagyon közelről és sokáig kell figyelni őket, hogy ez láthatóvá váljon. (1)

A NASA MARS Reconnaissance Orbiterének HiRISE kamerája (nagyfelbontású képalkotó kísérlet) által több éven át készített képek összehasonlításával Silvestro csapata felfedezte, hogy ezek a marsi fordozódások határozottan mozgásban vannak, csak nagyon lassúak.

2007 és 2016 között két marsi helyszín - a Nili Fossae és a McLaughlin-kráter - fordrozódó struktúrái átlagosan évente 12 centiméteres sebességgel mozogtak, a legnagyobb rögzített sebesség pedig 19 centiméter volt évente.

Ilyen lassú elmozdulási sebességnél talán nem csoda, hogy ezeket a változó homok formációkat statikusnak tartották - és a korábbi összehasonlítások, amelyek csupán két vagy három marsi év időtartama alatt vizsgálták a képződményeket, nem voltak képesek felfedezni a finom vándorlást. Szerencsére most már több adat áll a kutatók rendelkezésére a szondának köszönhetően, amely közelebbről vizsgálja meg, hogy mi történik a Mars felszínén.

"Megvan arra a lehetőségünk, hogy lássuk, hogyan mozognak ezek a hatalmas struktúrák, mert most már több mint 10 évnyi megfigyelés áll rendelkezésünkre," - magyarázta Silvestro.

De nem csak a szondának köszönhető ez az eredmény. Most már azt is jobban értjük, mint korábban, hogy mi lehetséges a marsi légkörben, mivel a kutatók nem gondolták, hogy a Mars szelei elég erősek lennének a vékony légkörben ahhoz, hogy mozgassák ezeket a struktúrákat - amelyek olyan nagyok, hogy 35 méter távolságra vannak egymástól a vizsgált területeken.

Úgy tűnik, hogy a marsi szél képes mozgatni ezeket a formációkat, feltéve, hogy van némi segítsége. A kutatók azt sugallják, hogy a vizsgált Nili Fossae és McLaughlin-kráter területein található nagyobb homokdűnék közelsége segítheti ezeknek a megastruktúráknak az elmozdulását, mivel a finomabb szemcséjű dűnék nagy mennyiségű homokáramot eredményeznek, ami segíthet elmozdítani a durva szemcséket a felszínükön.

A szomszédos, sós dűnékből származó ilyen szintű "ütközésvezérelt kúszás" nélkül a többi marsi megafodrozódás nem képes mozogni olyan mértékben és gyorsan, mint ezek a struktúrák.

Noha ezek a formációk valóban lassúak, viszont az a tény, hogy egyáltalán láthatjuk őket mozogni, nem csupán a Mars légköri körülményeivel kapcsolatos ismereteink jelentős bővülését jelenti, hanem néhány nagyon lenyűgöző tudományos eredményt is hozott magával.

Ahogyan Ralph Lorenz, a Johns Hopkins Egyetem bolygótudósa, aki nem vett részt a kutatásban, elmondta: "Most megmérhetjük egy másik bolygó felszínén zajló folyamatokat, amelyek csak néhányszor gyorsabbak, mint ahogy a hajunk növekszik." (2)

(1) - https://doi.org/10.1029/2020JE006446
(2) - https://www.sciencealert.com/giant-megaripp