Találkozás a Csillagemberekkel - Az amerikai indiánok el nem mondott történetei

Sok olyan történet létezik, amelyek több ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, és amelyekről számos kultúra beszámolt az egész világon, az...

Sok olyan történet létezik, amelyek több ezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, és amelyekről számos kultúra beszámolt az egész világon, az ókortól egészen a modern időkig. Kiváló példát szolgáltatnak erre az észak-amerikai őslakos kultúrák.

Az őslakosok olyan Csillagemberekről beszélnek, akik sok generációval ezelőtt érkeztek hozzájuk. A Csillagemberek spirituális tanításokat, történeteket és térképeket hoztak a kozmoszról, és ezeket szabadon felajánlották. Kedvesek voltak, szeretőek és nagyszerű példát mutattak. Amikor elmentek, az indián őslakosok azt mondták, hogy olyan magányosnak érezték magukat, mint senki más.

Dr. Ardy Sixkiller Clarke, a Montana Állami Egyetem emeritus professzora, aki cseroki/csoktó indián származású, évek óta kutatja a Csillagembereket, és számos talákozásról gyűjtött beszámolókat, melyekre köztük és az őslakosok között került sor. Először akkor hallott a Csillagemberekről, amikor nagyanyja elmesélte népe ősi legendáit.

Dr. Clarke a "Találkozás a Csillagemberekkel, az amerikai indiánok el nem mondott történetei" című könyvében osztotta meg a világgal az őslakosok által elmondott történeteket.
Ijesztőnek tűnhet, de az igazság az, hogy az elbeszélésekben ezen lények többsége nem szándékozik bántani az embereket. Mindemellett vannak történetek mind rosszindulatú, mind jóindulatú lényekről, de nagyrészt nem tűnik úgy, hogy a bennünket látogató különféle csoportok ártani akarnának nekünk.

Vannak dolgok, amelyeket nem értünk, vagy esetleg nem vagyunk képesek megérteni, mégis ezek közül az események közül néhányat félelmetesnek vagy károsnak érzékelhetünk. Az állítólagos emberrablási történetekben és sok tízezer ember állításaiban sok következetesség van. Ez egy valóban nagyon érdekes kérdés, amelyet meg kell vizsgálni, de ez egy másik történet.

Az egyik érdekes példa, amit Dr. Clarke megoszt a könyvében, a következő:

"1930-ban egy Arnaud Laurent nevű prémvadász és fia furcsa fényt és egy szokatlan repülő tárgyat látott áthaladni az égbolton az észak-kanadai Anjikuni-tó irányába. A prémvadász hengeres vagy lövedék alakúnak írta le a tárgyat. Röviddel ezután Joe Labelle, egy másik prémvadász érkezett meg az Anjikuni eszkimó halászfaluba. A 2000 eszkimónak otthont adó falu természetellenesen csendesnek tűnt, amikor megérkezett.

Benézett minden kunyhóba és raktárba, ahol feketére pörkölődött edényeket talált, de embereket sehol. Megmagyarázhatatlan módon nem talált egyetlen emberi nyomot sem a településen. Az eltűnt emberek miatt aggódó Labelle azonnal egy távíró irodába ment, és a rejtélyt jelentette a kanadai királyi rendőrségnek, akik néhány órával később megérkeztek, és teljesen zavarban voltak a falusiak tömeges eltűnése miatt.

Ezután keresni kezdték az eltűnt falusiakat, de soha nem találták meg őket. Az eszkimókhoz tartozó szánhúzó kutyákat 3,5 méteres hófutás alá temetve találták meg a falu mellett. Mindannyian éhenhaltak. A kutatás során érintetlen felszereléseket és ételeket fedeztek fel a kunyhókban.

Később, azon az éjszakán a keresők csodálkozva néztek fel, miközben egy furcsa kék, pulzáló fényt láttak, ami nem hasonlított a Kanada ezen részén tapasztalható sarki fényekhez. Az újságok az egész világon beszámoltak a 2000 eszkimó rejtélyes eltűnéséről. Sokan úgy gondolták, hogy az eltűnésnek ésszerű magyarázata van, ám az Anjikuni csoport esete azóta sem oldódott meg. Ma az eszkimó közösségekben még mindig történeteket mesélnek az egész falut elrabló UFO-ról.

Noha ez a kanadai esemény ritka és szokatlan, vannak olyan találkozások, ahol egész családok tűntek el nyom nélkül. Csakúgy, mint a kanadai eltűnés esetén, ezek az események is egy rejtélyes jármű megjelenésével estek egybe. Kutatásom során két ilyen eseményről számoltak be nekem.

Egy alkalommal egy 14 tagú család tűnt el, otthagyva az asztalnál a teli tányérokat, a hálószobában harsogó televíziót és egy sütőt, amely nem volt kikapcsolva. Az évekig tartó kutatás ellenére egyetlen családtagot sem találtak meg, de a rokonuk megmutatott egy kiégett kört a földön, ahol úgy vélte, hogy egy űrhajó szállt le és vitte el őket."

Dr. Clarke ezután leírja találkozását olyasvalakivel, aki végül a barátja lett. Egy idős emberről van szó, aki egy észak-dakotai rezervátumban élt, aki állítólag találkozott a Csillagemberekkel. Elmagyarázta, hogy a Csillagemberek látogatásai nem voltak ritkák, amikor gyerek volt, de amikor a kormány megérkezett és megváltoztatta a földet, a Csillagemberek abbahagyták a látogatást.

A férfit Luthernek hívták, akiről Dr. Clarke a következőket írta.

"Néha, amikor az emberek eltűntek a rezervátumból, azt mondták, hogy a Csillagemberek elvitték őket, hogy a csillagokban éljenek. Egyszer eltűnt egy egész család. Fiatal voltam, amikor a családnak nyoma veszett. Az eltűnés azután történt, hogy hazaértem a háborúból, valószínűleg 1946 vagy 1947 körül. Soha nem találták meg őket.

Amikor a rokonuk meglátogatta őket, mindent úgy talált, mintha felálltak volna a vacsora közepén és elmentek volna. Étel volt az asztalon, és úgy tűnt, hogy minden rendben van, kivéve a családot. Összesen heten voltak, és mindannyian eltűntek. A rezervátumban soha többé nem látta őket senki. Egy szertartást végeztek, és a Szent ember azt mondta, hogy elvitték őket, hogy a csillagok között éljenek."

Dr. Ardy Sixkiller Clark

Ezután leírja a tapasztalatait:

"Nem sokkal a gát felépítése után történt. Talán öt-hat évvel azután, hogy a család eltűnt. Egy este lementem a tó mellé. A lovak este mentek inni, és földimogyorót akartam gyűjteni, hogy az istállóba vigyem. Éppen alkonyat volt. Hirtelen égnek állt a testemen a szőr, mintha egy áramütés ért volna. Körülnéztem, és akkor láttam, hogy egy hatalmas tárgy jön a hegy fölött, amely a birtoktól északra fekszik. Lassan jött. Egy csatahajó méretű volt.

Leültem a tó szélére és figyeltem. A lovak elmenekültek. Egyedül voltam. A jármű a tó közepéhez ment, és ott maradt mozdulatlanul. Mintha a levegőben lógott volna. Egy ponton elindultam visszafelé. Azt hiszem, akkor láttak meg engem. Hirtelen egy fény jött ki, mint egy keresőfény, és közvetlenül rám világított. Sétáltam tovább. Nem tudtam, mit kell tennem. Amikor visszatértem a házba, bementem.

Bementem a hálószobába, és kinéztem az ablakon, és akkor láttam meg őket. Ketten voltak. Hirtelen a hálószobámban voltak. Megálltam, teljesen lefagytam, amikor megláttam őket. Rám néztek, és ugyanolyan meglepettnek tűntek, mint én.

Körülbelül 1,70 vagy 1,75 magasak voltak. Világos színű unformisba öltöztek, amelyek csillogtak, amikor a jármű fénye rájuk esett. Elindultam az ajtó felé, és azt mondták, hogy nem fognak bántani. Valamit kerestek. Megértettem, hogy ez olyasvalami, amit itt hagytak, de nem találták meg. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy mit keresnek, válaszoltak, de nem értettem, hogy mit mondanak."



Aztán leírta, hogy mikor visszatértek a járműbe és távoztak, a tárgy megállt, és ott lebegett azon a helyen, ahol az eltűnt család egyszer élt.

"A kunyhójuk a víz alá került, miután a kormány megépítette a tavat. 30-40 percig néztem. Az űrhajó csak ott lebegett. Nem mozgott, nem volt hangja, aztán hirtelen elindult felfelé és eltűnt. Azóta sem láttam."

Számtalan történet van a feltételezett földönkívüli kapcsolatokról, melyek száma akár több millió is lehet. Olyan sok hasonlóság van ezeknek a személyeknek a tapasztalatai és történetei között, hogy egyértelművé tesz a dolgot, ami arra utal, hogy vannak odakinn valakik, akik már jó ideje látogatnak minket.

Egyre többen vannak, akikben nincs semmilyen félelem, hanem inkább kíváncsiság. Talán minél kíváncsibbá válunk, annál közelebb kerülünk a kollektív szintű megismeréshez. (1)

(1) - https://www.collective-evolution.com/2020/03/01/