Régészek egy 476 000 éves fa szerkezetet találtak, de senki sem tudja, ki építette

A régészeti korszakok elnevezései nem véletlenül hordozzák magukban a kőre utaló nyelvi gyökereket. A kőkorszak három nagy szakaszának – a p...

A régészeti korszakok elnevezései nem véletlenül hordozzák magukban a kőre utaló nyelvi gyökereket. A kőkorszak három nagy szakaszának – a paleolitikumnak, a mezolitikumnak és a neolitikumnak – a neve mind a görög "lithos", azaz kő szóból származik.

Ennek egészen egyszerű és kézzelfogható oka van: a kő ellenáll az idő vasfogának, míg a többi ősi építőanyag, például a fa vagy a bőr, az évezredek során elenyészik. Emiatt a tudomány hosszú időn át úgy tekintett legkorábbi őseinkre, mint akik kizárólag kőeszközökkel dolgoztak, és ha építettek is valamit, az is csak kőből készülhetett.

A legújabb felfedezések azonban alapjaiban rengetik meg ezt a megcsontosodott elméletet, bizonyítva, hogy a technológiai kreativitás sokkal régebbi és sokszínűbb, mint azt valaha hittük.

Zambia északi részén, a trópusi erdőségek mélyén kanyargó Kalambo-folyó mentén egy régészcsoport valami olyasmire bukkant, ami teljesen átírja az emberiség korai történetét. A Liverpooli Egyetem professzora, Larry Barham által vezetett kutatócsapat a folyó üledékéből egy olyan faszerkezet maradványait emelte ki, amelyet szándékosan, kőeszközökkel alakítottak ki. (1)

A lelet mellett ráadásul több más, fából készült szerszámot is találtak. Ez a rendkívüli leletcsoport nemcsak azért egyedülálló, mert egyike azon ritka faeszközöknek, amelyek túléltek csaknem félmillió évet, hanem azért is, mert ez a világon a legkorábbi ismert faszerkezet, amelyet emberi kéz alkotott. Ami pedig még megdöbbentőbb: a szerkezet megalkotásakor a mi fajunk, a Homo sapiens még nem is létezett.

A Kalambo-folyó medencéje nem ismeretlen a régészek előtt; John Desmond Clark már az 1950-es és 1960-as években végzett itt ásatásokat, és a terület már akkor híressé vált arról a különleges tulajdonságáról, hogy szinte konzerválja a történelem előtti idők emlékeit. A most felfedezett faszerkezet maradványai azért maradhattak fenn ilyen megdöbbentően jó állapotban, mert a folyami üledék évezredeken át elzárta őket az oxigén bomlasztó hatásától, miközben a vízben található szilícium-ásványok szinte megkövesítették, megerősítették a fa szerkezetét.

A fa kora azonban túlmutatott a hagyományos radiokarbonos kormeghatározás határain. A kutatók ezért a lumineszcens kormeghatározáshoz folyamodtak, amely a környező üledék ásványainak radioaktivitását méri, pontosabban azt, hogy a homokszemcséket mikor érte utoljára napfény. Az eredmények megdöbbentették a tudományos világot: a fa kora legalább 476 000 év. Ez azt jelenti, hogy a lelet jóval idősebb, mint a valaha talált legősibb Homo sapiens kövületek, amelyek egy 300 000 éves marokkói lelőhelyről származnak.

A rangos Nature című folyóiratban közzétett tanulmányban Barham és kollégái úgy írták le a leletet, mint két egymásba illeszkedő gerendát, amelyeket egy szándékosan kialakított bevágás köt össze keresztirányban. Ez a fajta ácstechnika teljesen példa nélküli az afrikai vagy az eurázsiai paleolitikumban.

Bár léteznek ennél idősebb megmunkált fadarabok – például az izraeli Gesher Benot Ya’aqov lelőhelyről származó, több mint 780 000 éves csiszolt deszkadarab –, azok mindegyike egyedi, önálló tárgy volt. Kalambo Fallsnál azonban valaki két különálló gerendát formált meg úgy, hogy azok pontosan illeszkedjenek egymáshoz. Ez a világon az első bizonyíték arra, hogy a fát nem csupán eszközként, hanem építőanyagként használták valaminek a komplex összeszereléséhez.

Az eddigi régészeti konszenzus szerint a fa csak mellékszereplő volt az ősi homininok fegyvertárában: lándzsanyélként, fejszenyélként vagy tűzifaként szolgált. Az olyan ősöket, mint a Homo erectus, jórészt nomád gyűjtögetőkként ábrázolták, akikről feltételezték, hogy eszük ágában sem volt tartós struktúrákat létrehozni. De akkor ki készítette a Kalambo-folyónál talált gerendákat?

A pontos választ egyelőre homály fedi. A legfőbb gyanúsított a Homo erectus, amely faj körülbelül 2 millió és 100 000 évvel ezelőtt élt a Földön. Egy másik lehetséges alkotó a Homo heidelbergensis, amelynek egy koponyáját Zambia egy másik pontján már megtalálták. Emellett a dél-afrikai Florisbadban is találtak megmunkált fatárgyakat egy későbbi faj, a Homo helmei maradványai mellett.

Az sem teljesen világos, hogy ezek a gerendák milyen jellegű építmény részét képezhették. A későbbi régészeti rétegekben talált, kismértékben módosított kéreg- és fadarabok alapján Barham és csapata úgy véli, hogy egy hordozható munkafelület vagy egy emelvény alapja lehetett. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ennek a különleges tárgynak nincs párja a középső pleisztocén kor leletanyagában.

Hogy közelebb kerüljenek a rejtély megoldásához, a kutatók digitális 3D modelleket készítettek, így anélkül vizsgálhatták a bevágást és a szerszámnyomokat, hogy megkockáztatták volna az érzékeny leletek sérülését. A virtuális térben forgatták és illesztették össze a darabokat, sőt, kísérleteket is végeztek modern fadarabokkal, hogy kiderítsék, a vízmosás képes-e a szerszámok nyomaihoz hasonló szándékos mintázatokat létrehozni. A tesztek kimutatták, hogy a víz ugyan lekerekítheti a fa éleit, de ilyen precíz, mesterséges bemélyedéseket nem képes kivájni.

A megmunkált fadarabok működési elve leginkább a klasszikus gyermekjátékra, a farönkökből álló építőjátékokra emlékeztet, ahol a fadarabok végén található rovátkák lehetővé teszik, hogy az elemek egymásra feküdjenek anélkül, hogy szétcsúsznának. Stabilak maradnak, és nyomás alatt sem mozdulnak el. Bár nem valószínű, hogy a félmillió évvel ezelőtt élt emberősök egész házakat építettek volna, a bevágás egyértelműen bizonyítja, hogy szükségük volt egy stabil keretre, amely a helyén marad - bármi volt is a célja.

Lehetett ez egy sártól védő járófelület, egy megemelt platform a folyóparton, egy raktár vagy egy kezdetleges menedékhely alapja. Jelentőségét jól mutatja, hogy Kalambo Falls az ilyen kivételes állapotban fennmaradt ősi leletei miatt felkerült Zambia javaslati listájára, hogy az UNESCO Világörökség részévé váljon.

Ezek az egymásba illeszkedő gerendák két vagy több rész kombinációját mutatják be egyetlen konstrukció megalkotása érdekében, ami alapjaiban változtatja meg a korai eszközkészítők technikai gondolkodásáról alkotott elképzeléseinket.

A rendkívüli konzerválódási körülményeknek köszönhetően végre bepillantást nyerhettünk abba, hogy az eddig csupán korlátozott technológiai eszköztárral rendelkező, vándorló gyűjtögetőkként számon tartott előemberek valójában képesek voltak tudatosan alakítani és építeni a saját környezetüket. A zambiai folyóparton fekvő rönkök nemcsak az ácsmesterség születésének monumentumai, hanem az emberi találékonyság legkorábbi, mindeddig néma tanúi is. (2)

(1) - https://www.nature.com/articles/s41586
(2) - https://www.popularmechanics.com/sci