Emberi ésszel felfoghatatlan, ami most történik: Az MI-cégek milliószámra vásárolják fel a könyveket, hogy aztán megsemmisítsék őket

Sötét, szinte disztópikus kép tárul elénk, ha betekintünk abba a hatalmas raktárépületbe, ahol a csendet nem az olvasás áhítata, hanem az ip...

Sötét, szinte disztópikus kép tárul elénk, ha betekintünk abba a hatalmas raktárépületbe, ahol a csendet nem az olvasás áhítata, hanem az ipari gépek éles zaja töri meg. Könyvek ezrei és ezrei sorakoznak raklapokon, de nem azért, hogy szorgalmas antikváriusok vagy rajongó gyűjtők forgassák őket.

Hatalmas, hidraulikus vágógépek csapódnak le hideg precizitással, egyetlen mozdulattal levágva a könyvek gerincét. A kötetek, amelyek évtizedeken vagy akár évszázadokon át őrizték az emberi gondolatokat, másodpercek alatt esnek szét különálló papírlapokká, hogy aztán nagy sebességű, ipari szkennerfejek száguldjanak át rajtuk.

Amint a digitális kamera elnyeli a szavakat, a fizikai papír sorsa megpecsételődik: a pépesítő gépbe kerül, ahol egyszerű újrahasznosítható nyersanyaggá, zúzalékká válik. Mindez nem egy diktatúra kulturális tisztogatási akciója, és nem is egy futurisztikus sci-fi film jelenete. Ez a mesterséges intelligencia fejlesztésének legújabb, legkíméletlenebb frontvonala, ahol a technológiai óriások a tudás ipari méretű kisajátítását végzik.

Különös és keserű iróniája van a jelenlegi helyzetnek. Az utóbbi években egyre többen menekültek vissza a fizikai, nyomtatott könyvek világába, éppen azért, mert a globális világháló gyorsan átalakult a mesterséges intelligencia által generált, gyenge minőségű, híg tartalom, az úgynevezett "MI-szemét" tengerévé. Sok olvasó úgy érezte, a papíralapú könyv maradt az utolsó tiszta menedék, ahol még eredeti, csonkítatlan és emberi elme által megfogalmazott gondolatokkal találkozhat.

Most azonban kiderült, hogy a technológiai cégek éppen ezeket a menedékeket dúlják fel. Az MI-laboratóriumok új fegyverkezési versenybe kezdtek: felvásárolják a világ antikváriumainak és könyvraktárainak legritkább, nyomtatásból rég kiesett műveit, hogy azokat szó szerint darabokra vágva bekebelezze a digitális gépezet.

A jelenség hátterében egy nagyon is gyakorlatias, de a technológiai szektor számára sürgető probléma áll. Az olyan nagy nyelvi modellek, mint a ChatGPT vagy a Claude, mindeddig az internetről begyűjtött gigantikus adatbázisokon, jogdíjas könyveken, cikkeken és kódgyűjteményeken nevelkedtek. A digitális térben elérhető, jó minőségű emberi szövegek készlete azonban mára szinte teljesen kimerült. Ami még elérhető az interneten, az egyre inkább szennyezetté válik maguk által az MI-modellek által generált, gyenge színvonalú írásokkal.

Ha egy mesterséges intelligenciát ilyen "fertőzött" adatokon tanítanak tovább, az a modell szellemi leépüléséhez, úgynevezett "modell-összeomláshoz" vezet. A fejlesztők számára így a 2022 előtti, a mesterséges intelligencia korszaka előtt nyomtatott fizikai könyvek váltak a legértékesebb aranytartalékká. Ezek a kötetek szerkezetileg garantálják, hogy mentesek az MI-generálta tartalomtól, és olyan egyedi, ritka tudásanyagot hordoznak, amely soha nem került fel a világhálóra.

Ez a hirtelen támadt éhség alapjaiban forgatta fel a nemzetközi könyvpiacot, különösen a használt és ritka könyvek kereskedelmét. Egy amerikai kis könyvesboltos a közelmúltban arról számolt be a technológiai szaksajtónak, hogy egyik napról a másikra elképesztő keresletrobbanást tapasztalt. Míg korábban hetente átlagosan húsz könyvet értékesített, hirtelen több száz darabos megrendelések futottak be hozzá, főleg kevéssé ismert, nehezen hozzáférhető vagy külföldi kiadású művekre.

A kereskedő elmondása szerint vegyes érzések kavarognak benne: anyagi szempontból rendkívül jövedelmező számára, hogy megszabadulhat a raktáron maradt, egyébként eladhatatlan készletektől, ugyanakkor gyomorgörcsöt okoz neki a tudat, hogy az általa eladott, ritka könyveket a vásárlók végül felaprítják és megsemmisítik.

Hasonló tapasztalatokról számolnak be az európai antikváriusok is. Hollandiában, Svájcban, Spanyolországban és Németországban egyaránt feltűntek azonos mintázatot követő, tömeges felvásárlási igények. A hollandiai Haarlem városában működő antikvárius, Pieter de Vries például egy szingapúri székhelyű cég képviselőjétől kapott megkeresést, aki egy 2500-3000 tételből álló, ISBN-számok szerint pontosan felsorolt könyvlistával jelentkezett.

A kért művek a tündérmeséktől és néprajzi gyűjtésektől kezdve a legszárazabb műszaki kézikönyvekig és tudományos szakszövegekig terjedtek. Mivel a megrendelők nem gyűjtői vagy viszonteladói szándékkal vásároltak, ráadásul a kiválasztott kötetek tematikája teljesen csapongó volt, a kereskedők gyorsan felismerték: a háttérben az amerikai MI-laborok állnak, amelyek szisztematikusan bekebeleznek mindent, ami nyomtatásban megjelent.

A felvásárlási lázat mára egész iparág szolgálja ki. Az ISBNdb nevű platform, amely a világ legnagyobb könyv-adatbázisával büszkélkedik, nyíltan kínál tömeges könyvvásárlási szolgáltatást a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek számára, akár egymillió kötetes tételnagyságig. Weboldalukon kendőzetlen nyíltsággal hirdetik, hogy a világ legjobb MI-tanítóadatai jelenleg a könyvespolcokon porosodnak.

Évelésük szerint a legértékesebb könyvek milliói soha nem lettek digitalizálva, kizárólag fizikai formában léteznek közkönyvtárakban, használtkönyv-kereskedésekben és kifogyott katalógusokban. Az ISBNdb és a hozzá hasonló közvetítők vállalják, hogy ezeket a köteteket ipari léptékben gyűjtik be és juttatják el a technológiai óriásokhoz.

A folyamat etikai és jogi megítélése rendkívül visszás. Az olyan vezető fejlesztők, mint a Google által támogatott Anthropic, vagy a Facebookot és Instagramot tulajdonló Meta, korábban már komoly jogi csatákat vívtak, amiért kalózkodás útján megszerzett digitális könyvadatbázisokat használtak fel. Az Anthropic nemrégiben egy másfél milliárd dolláros egyezséggel zárt le egy amerikai csődeljárási és szerzői jogi pert, amelyet írók indítottak ellene.

Ám miközben a per zajlott, a cég a háttérben már kidolgozta a "Panama-projekt" kódnevű akciót, amelynek célja az volt, hogy törvényesnek tűnő kapun keresztül jusson hozzá a tartalomhoz. Használtkönyv-nagykereskedőkkel társulva raklapszámra kezdték vásárolni a papírkönyveket a nyíltan beismert "pusztító szkennelés" céljából. Belső dokumentumaikban a cég vezetői maguk is megjegyezték, hogy a projektet a legnagyobb titoktartás mellett kell lebonyolítani, mert a közvélemény reakciója megsemmisítő lenne.

A titkolózás nem véletlen. Bár az amerikai bíróságok a legutóbbi ítéletekben úgy foglaltak állást, hogy ha egy cég megvásárol egy fizikai könyvet, átalakítja azt digitális másolattá, majd a fizikai példányt megsemmisíti – így fenntartva az egy-az-egyhez arányt –, az átalakító jellegű felhasználásnak minősül, és a "fair use" (méltányos használat) elve alapján védelmet élvez. Ennek ellenére a társadalmi megítélés drámai. Ahogy maguk a felvásárló cégek is elismerik, az ipari méretű könyvmegsemmisítés képe elkerülhetetlenül a történelem sötét korszakainak könyvégetéseit juttatja az emberek eszébe.

A technológiai cégek pragmatikus filozófiája szerint azonban a könyv nem más, mint az információ puszta hordozóeszköze. Évelésük alapján amint a benne rejlő tudást kivonták és belekódolták a mesterséges intelligencia modelljébe, a hordozóeszköz betöltötte feladatát. Ami fennmarad – a papír, a tinta és a kötőanyag –, az csupán újrahasznosítható anyag. Szerintük a könyv valójában nem semmisül meg, hanem az értéke átköltözik: a papír visszatér az anyagi körforgásba, míg a benne rejlő tudás belép a szellemi szférába.

Ezzel a meglehetősen cinikus megközelítéssel azonban még a technológiai világ egyes vezetői sem értenek egyet. Elon Musk például nyilvánosan elítélte a gerincvágásos, pusztító szkennelést, kijelentve, hogy saját fejlesztőcsapatának megtiltotta ezt a gyakorlatot, és elrendelte a ritka könyvek kíméletes, hagyományos úton történő digitalizálását és megőrzését.

A felháborodás hullámai mostanra elérték Ausztráliát is, ahol a könyvszakma és az antikváriusok szövetségei határozott fellépést követelnek a kormányzattól. Az ottani szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a könyv jóval több, mint az adatok száraz összessége. A fizikai objektumnak saját története, kulturális és tárgyi értéke van.

Egy régi könyv margóján található korabeli széljegyzet felülírhat történelmi tényeket; a kötésbe épített kézirattöredékek felbecsülhetetlen értékű leleteket rejthetnek; az író dedikációja pedig olyan személyes kapcsolatot teremt a múlttal, amelyet semmilyen digitális adathalmaz nem tud pótolni. Ha ezeket a tárgyakat leszeleteljük és zúzdába küldjük, a kultúránk pótolhatatlan darabjai vesznek el örökre.

Az ausztrál kormányzat és a helyi kiadói szövetségek hangsúlyozzák: az a tény, hogy az MI-laborok ilyen elképesztő erőfeszítéseket és anyagi eszközöket mozgósítanak a könyvek megszerzésére, pontosan azt bizonyítja, mennyire felbecsülhetetlen értéke van a professzionálisan megírt, szerkesztett és kiadott emberi műveknek. Ezért elengedhetetlen, hogy a jövőben a szerzők és a kiadók megfelelő méltányos díjazásban, engedélyezési jogokban és védelemben részesüljenek.

A kérdés már nem csupán az, hogy miből tanul a mesterséges intelligencia, hanem az is, hogy a digitális jövő építése közben mennyi tárgyi emléket és emberi értéket vagyunk hajlandóak végleg elpusztítani magunk mögött. (1)

(1) - https://www.news.com.au/technology/