Emberek, akik átélték valaki más halálát anélkül, hogy maguk is meghaltak volna

Édesapja halála előtt alig néhány pillanattal William Peters hirtelen egy teljesen más dimenzióban találta magát. Ebben a különös, fizikai h...

Édesapja halála előtt alig néhány pillanattal William Peters hirtelen egy teljesen más dimenzióban találta magát. Ebben a különös, fizikai határokon túli térben rég elveszített szerettei fogadták: az elhunyt nagymamája, a nagynénje, valamint a nagyapja, akivel életében soha nem is találkozott.

Peters döbbenten fordult jelenlévő rokonaihoz, és megkérdezte tőlük: "Miért nem hal meg végre?" Ekkor a nagymamája és a nagynénje édesapja mozdulatlan teste fölé irányította a figyelmét. Amint Peters oda összpontosított, egy jelenlétet érzékelt. "Azonnal megértettem: 'Úristen, ő a karmester'" – emlékszik vissza Peters.

Az átkelést irányító lény jelenlétéből áradó erő egyértelművé tette számára, hogy ő felel az átmenetért, és bár még nem érkezett el a pontos pillanat, már nagyon közel járnak hozzá. Néhány pillanattal később az apja elhunyt, és átlépett a túloldalra.

Ez a mély, vizuális és érzelmi élmény az úgynevezett közös halálélmény (Shared Death Experience, SDE). Bár az SDE-k és a szélesebb körben ismert halálközeli élmények (Near-Death Experiences, NDE) jellemzőikben rendkívül hasonlítanak egymásra, van közöttük egy alapvető, lényegi különbség: a közös halálélményt átélő személyek nincsenek semmilyen fizikai veszélyben. Teljesen egészségesek, nem küzdenek az életükért, mégis olyan intenzív, valóságosnak ható élményben van részük, mint azoknak, akiket a klinikai halál állapotából hoztak vissza. De mi okozhatja valójában ezt a megrendítő jelenséget?

A szakemberek a halálközeli élményeket általában a megváltozott tudatállapot egy formájaként írják le – magyarázza dr. Marieta Pehlivanova, a Virginiai Egyetem Orvostudományi Kara Pszichiátriai és Neurobehaviorális Tudományok Tanszékének kutatója. Ezek az események tipikusan akkor következnek be, amikor valaki a halál küszöbén áll, vagy súlyos egészségügyi krízist él át, mint például egy szívroham, egy súlyos baleset vagy a sikeres újraélesztéssel végződő klinikai halál.

A közös halálélmény ezzel szemben lényegesen kevésbé kutatott terület. Olyan fizikai és mentális szempontból teljesen egészséges emberekkel történik meg, akik szoros érzelmi kapcsolatban állnak egy haldoklóval, és a folyamat során lényegében együtt élik át vele a halálközeli élményt. Ez a jelenség leggyakrabban akkor fordul elő, amikor valaki a haldokló ágya mellett ül, de akár távolról is megtörténhet.

Egyesek ezt is a megváltozott tudatállapot egy típusának tekintik, amely segít a hozzátartozóknak abban, hogy részesévé váljanak a szerettük átmenetének. Pehlivanova rámutat, hogy ez az élmény gyakran megkönnyíti a veszteség elfogadását és a gyász feldolgozását. Peters maga is megerősíti ezt: saját élménye kulcsfontosságú volt abban, hogy fel tudja dolgozni édesapja elvesztését.

Peters, aki egyébként szakképzett pszichoterapeuta, megalapította a Shared Crossing Project nevű szervezetet, valamint igazgatója a Shared Crossing Research Initiative (SCRI) kutatóintézetnek. A Santa Barbara-i Családterápiás Intézettel együttműködve ez a nonprofit szervezet az SDE-k tudományos feltárásán és a haldoklókat kísérők támogatásán dolgozik. Peters rendszeresen készít interjúkat olyan emberekkel, akik átéltek már hasonló jelenséget. Szervezete úttörő szerepet tölt be ezen a területen, és ők végezték el az eddigi vizsgálatok túlnyomó többségét, több száz mélyinterjút dokumentálva.

A beszámolók alapján az NDE-k és az SDE-k szinte azonos szerkezetet mutatnak. A résztvevők érzékszervi tapasztalatai lényegében mind ugyanarra a megállapításra mutatnak rá: az emberi halál pillanatában a tudat, a lélek vagy a szellem elhagyja a fizikai testet, és áthalad egy másik létezési formába.

Az idő érzékelése mindkét élménytípusnál teljesen átalakul. Egyesek úgy érzik, mintha korszakok teltek volna el, míg mások számára az egész csupán egyetlen pillanat műve volt. A tapasztalatok kronológiai sorrendben történő leírása sokszor csak utólagos kísérlet a megértésre, mivel az élmény maga kívül esik a megszokott időkereteken. Az idő ott teljesen másképp működik, vagy egyáltalán nem létezik abban a formában, ahogyan mi ismerjük.

Mindkét típusú élménynél gyakran számolnak be ragyogó fényekről vagy az élet eseményeinek lepörgéséről – bár az SDE esetében a hozzátartozó gyakran az elhunyt életének kulcsmomentumait látja kirajzolódni. Az átélők mély belsőséges békéről, valamint magasabb rendű lények – ahogy Peters nevezi, a "karmesterek" – jelenlétéről számolnak be, akik segítik a haldokló átkelését a fátyol túloldalára.

Bár az SDE-k gyakran a haldokló ágyánál ülőkkel történnek meg, meglepően sokszor fordulnak elő olyan embereknél is, akik fizikailag távol vannak a szerettüktől. Az SCRI kutatásai szerint a bejelentett esetek 64 százaléka távolról, és mindössze 36 százaléka történt a betegágy mellett. Az élmények 75 százaléka pontosan a fizikai halál beálltának pillanatában következik be, míg a fennmaradó esetekben néhány perccel, órával, vagy ritkább esetben napokkal a halál előtt vagy után tapasztalják meg a hozzátartozók.

De miért pont bizonyos embereknél jelentkezik ez a jelenség? Peters szerint ez részben a spirituális élményekre való nyitottságtól és érzékenységtől függ, amivel egyesek már születésüktől fogva rendelkezhetnek, de korábbi életesemények is fogékonyabbá tehetnek valakit ezekre az anomáliákra.

Pehlivanova hangsúlyozza, hogy a halál körüli különleges élmények puszta létezése azt sugallja: a tudatosság nem köthető kizárólagosan az agyi aktivitáshoz és a fiziológiai folyamatokhoz. A halálközeli élmények bizonyos elemei – például amikor klinikai halál állapotában lévő emberek számolnak be olyan eseményekről, amelyeket fizikai szemükkel nem láthattak volna – továbbra is magyarázat nélkül állnak a mai idegtudomány előtt.

Az SCRI által végzett, és az American Journal of Hospice and Palliative Medicine című szaklapban publikált 2021-es tanulmány kimutatta, hogy az SDE-k gyökeresen megváltoztathatják az átélők nézeteit, segítik a gyász feldolgozását, és azt az érzést nyújtják, hogy a kapcsolat az elhunyttal nem szűnt meg végleg. Tais Oliveira da Silva, a brazíliai Juiz de Fora-i Szövetségi Egyetem kutatója elmondta, hogy a közös halálélmények a tudatosság különböző szintjeit mozgatják meg, és mély, transzformatív hatással vannak a haldoklógondozásra és a veszteségek feldolgozására.

A leggyakoribb közös tapasztalat az, hogy az átélőkben teljesen megszűnik a haláltól való félelem. Sokan úgy fogalmaznak: a közös halálélmény során úgy érezték, végre hazatértek, és az a valóság sokkal valódibb volt, mint a mindennapi emberi létezés. Peters megfigyelései szerint azoknak az embereknek a 41 százaléka, akik már átéltek egy SDE-t, a későbbiekben újra tapasztalnak hasonlót. Úgy tűnik, hogy az első élmény "kinyit egy kaput", és fogékonyabbá teszi az egyént a további spirituális tapasztalásokra.

Természetesen a szkeptikusabb tudományos megközelítések biológiai és pszichológiai okokkal próbálják magyarázni a jelenséget. Egyes kutatók szerint a halálközeli élmények mögött delirium, a gyógyszerek mellékhatásai, láz, az agy oxigénhiányos állapota vagy a haldoklási folyamathoz kapcsolódó neurológiai zavarok állhatnak. Pszichológiai oldalról a várakozások, az elvárások és az erős érzelmi szükségletek is szülhetnek hasonló perceptuális tévedéseket. Ugyanakkor az olyan alapos kutatások, mint Oliveira da Silva saját vizsgálatai, tudatosan kizárják a deliriumban szenvedő betegeket, hogy elkülönítsék a valódi tudatállapot-változásokat a klinikai zavaroktól.

A kutatók kidolgoztak elméleti modelleket is, mint például a NEPTUNE-modellt, amely a vérgázok változásaival, az endorfinok felszabadulásával és az agy temporoparietális lebenyének elektromos aktivitásával próbálja megmagyarázni a testen kívüli élményeket. Ennek ellenére sok tudós úgy vélte, hogy az agy művi elektromos ingerlésével kiváltott hallucinációk nem egyeznek meg az SDE-t vagy NDE-t átélők által leírt összetett, tiszta és strukturált tapasztalatokkal. A szakirodalmi áttekintések rámutatnak: nincs bizonyíték arra, hogy az agyi elektromos stimuláció valaha is képes lett volna pontos leírást adni olyan fizikai tényekről, amelyeket a személy nem láthatott a saját szemével.

Bruce Greyson, a terület neves professzora hangsúlyozza, hogy bár logikus a fizikai és élettani okok kutatása, a tudománynak nyitottnak kell maradnia. William Peters számára a válasz egyértelmű: az a gondolat, hogy a tudat túléli a fizikai halált, a legészszerűbb és legegyszerűbb magyarázat arra a komplex kommunikációra, amely az éppen eltávozó tudat és a fizikai életben maradó ember között létrejön. Bármi is álljon a háttérben, a tudósok számára egyre világosabbá válik, hogy a tudatosság természetéről alkotott modelljeinket bővíteni kell, ha meg akarjuk érteni az emberi létezés ezen végső rejtélyeit. (1)

(1) - https://www.popularmechanics.com/