Rejtélyes felfedezés Közép-Amerikában - Modern távirányítóra hasonlító tárgyat találtak időszámításunk előtt 750-ből!

Különös, leginkább egy modern televízió-távirányító formájára és méretére emlékeztető agyagtárgyat tártak fel régészek Guatemala csendes-óce...

Különös, leginkább egy modern televízió-távirányító formájára és méretére emlékeztető agyagtárgyat tártak fel régészek Guatemala csendes-óceáni partvidékén, a nagy múltú La Blanca-i lelőhelyen.

A szakértők szerint ez a rejtélyes műtárgy hordozhatja az írott számok legkorábbi használatának eddigi legősibb bizonyítékát egész Mezoamerikában. Az apró, lapos agyagfigura felületébe tizenegy kisméretű pöttyöt véstek, amelyek három oszlopba rendeződnek.

Bár a tárgy pontos funkciója egyelőre homályba vész, a felfedezésről beszámoló kutatók a Latin American Antiquity című rangos folyóiratban megjelent tanulmányukban úgy vélik, hogy az emberiség történetének egyik legkorábbi olyan grafikus jelrendszerét tarthatják a kezükben, amelyet kezdetleges matematikai számításokra vagy valamilyen hasonló, rituális célra használhattak. A lelet korát egészen elképesztő időszakra, időszámításunk előtt 750-re datálják, ami évszázadokkal megelőzi a térség eddig ismert legkorábbi írásos emlékeit. (1)

A felfedezés mögött álló kutatócsoport érvelése szerint ez a rendkívül korai számszerű feljegyzés nem csupán a matematika és az írásbeliség történetét írhatja újra, hanem kulcsfontosságú nyomokkal szolgálhat a számok, az emberi test és az identitás közötti mély, bensőséges kapcsolatra vonatkozóan az ősi mezoamerikai világnézetben. La Blanca romjai között korábban is találtak már hasonló leleteket, amelyeket a régészeti szaknyelv "fül-figuráknak" vagy "nyelv-figuráknak" nevez, lapos, táblaszerű megjelenésük miatt.

Ebből a rejtélyes tárgytípusból már több száz darabot ismer a tudomány a korábbi ásatásokból. Nevüket szokatlan, hosszúkás formájukról kapták, ám a geometrikus jelleg mellett határozott antropomorf, azaz emberi vonásokkal is rendelkeznek: ékszereket, fülbevalókat és egyéb testdíszeket ábrázolnak rajtuk, jóllehet maguk a figurák az arcot közvetlenül nem mintázzák meg, csupán a díszek elhelyezkedése utal az emberi fej jelenlétére.

Ami ezt a mostani leletet teljesen egyedivé és különlegessé teszi a korábbi felfedezésekkel szemben, az a pöttyök szigorúan koordinált, oszlopos elrendezése. Ez a mintázat ugyanis arra enged következtetni, hogy a mélyedések nem pusztán esztétikai vagy dekorációs célokat szolgáltak, hanem hordozói voltak valamilyen strukturált információnak.

Julia Guernsey, Stephanie M. Strauss és Michael Love, a tanulmány szerzői elismerik, hogy a La Blanca-i figura fejdíszén látható, szabályos rendbe szervezett pöttyök természetesen sokkal több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. Mint írják, ez gyakran előfordul az olyan egyedi és elszigetelt leletek esetében, amelyeket egyelőre nem lehet tágabb kontextusba helyezni, mivel nem áll rendelkezésre hasonló tárgyak nagyobb csoportja sem La Blancából, sem a környező régiókból.

Ugyanakkor hozzáteszik: bár a külső szemlélő hajlamos lehetne ezt a figurát pusztán egy elszigetelt régészeti kuriózumnak vagy a mezoamerikai írásbeliség kialakulásának jelentéktelen lábjegyzeteként tekinteni, a lelet súlya és egyedisége miatt mindenképpen alapos és részletekbe menő tudományos vitát érdemel.

A rejtély kulcsa abban a szoros asszociációban lehet, amely a lapos figurák és az emberi fej között fennáll, hiszen a fej a test azon része, amely tradícionálisan az egyéni identitást, a társadalmi státuszt és a személyiséget hordozza. Ez a kapcsolat azért bír rendkívüli jelentőséggel, mert a régészek már régóta sejtenek egy strukturális kapcsot a számok és a személyes identitás között a prekolumbián Mezoamerikában.

A térségből származó meglévő régészeti ismeretek alapján tudjuk, hogy a számokkal való kísérletezés már javában elkezdődött abban a korszakban, amikor ez az agyagtárgy készült. Az egyik legjobban dokumentált későbbi számszerűsítési rendszer a jól ismert "pötty és vonal" rendszer, amely – ahogy a neve is sugallja – pöttyöket használ az egyes egységek, és vonalakat az ötös egységek jelölésére.

A mixték és azték kódexeket tanulmányozva az ember gyorsan hozzászokik ahhoz, hogy még a hosszú, egybefüggő pöttyökből álló sorokat is könnyedén leolvassa, és szinte azonnal megbecsülje azok pontos mennyiségét. Ez egy olyan vizuális összegzési folyamat, amelyet a kognitív tudomány szubitizációnak nevez, és amely kulcsfontosságú volt az írnokok mindennapi munkájában.

A kutatók kifejtik, hogy függetlenül attól, milyen formát öltöttek a későbbi mezoamerikai számjegyek, a térségben elterjedt húszas (vigezimális) számrendszer gyökerei mélyen az emberi test metaforáiban és mnemotechnikai eszközeiben gyökereztek. Konkrétan a tíz kézujj és a tíz lábujj anatómiájára, valamint a személyiség azon fogalmaira épültek, amelyek szorosan a húszas számhoz horgonyozták az embert. Kiváló példa erre a k’iche’ maja nyelv, amelyben a "személy" jelentésű winik szó pontosan ugyanaz a kifejezés, mint amit a húszas számra használnak, éppen azért, mert az emberi test húsz ujjának összességére utal, összekötve a számlálást magával az emberi létezéssel.

Bár a La Blancában kiásott egyedülálló figura és a későbbi mezoamerikai számrendszerek közötti párhuzamok rendkívül meggyőzőek, a kutatók óva intenek attól, hogy a leletet kizárólag a későbbi, fejlettebb írásrendszerek lencséjén keresztül értelmezzük. Ennek fő oka, hogy a tudósok szerint a térségben valószínűleg soha nem létezett egyetlen, egységes módszer a számok rögzítésére, hanem egymással párhuzamosan több helyi kísérlet is létezett.

Mindazonáltal ez az agyagtárgy csatlakozik a bizonyítékok azon növekvő táborához, amely arra utal, hogy La Blanca lakói már évszázadokkal a teljesen kifejlett, strukturált írásrendszerek megjelenése előtt aktívan kísérleteztek a szimbolikus kommunikációval.

Bár a szobrocskára vésett pöttyök pontos jelentése talán örökre titok marad, a kutatók megalapozott elméletet állítottak fel amellett, hogy a jelölések egy nevet, egy naptári dátumot vagy más személyes azonosítót képviselhettek. Ha ez az elmélet helyes, a pöttyök elhelyezkedése a számszerűsítés, az identitás és a társadalmi önkifejezés korai, embrionális kapcsolatára utal egy olyan átmeneti időszakban, amikor Mezoamerika legelső városi közösségei éppen csak elkezdtek formálódni és tagozódni.

Nyitott kérdés marad persze, hogy a tizenegy pöttyel kifejezett identitás emberi, emberfeletti vagy a kettő kombinációja volt-e, hiszen az uralkodók gyakran azonosították magukat istenekkel. A lelet alapos vizsgálata mindenesetre határozottan arra a szoros kapcsolatra mutat, amely az idő, a számok és a személyiség fogalma között létezett az ősi mezoamerikaiak elméjében.

Az időről és a létezés természetéről alkotott korai mezoamerikai elképzelések talán nem is különböztek annyira Arisztotelészétől, akinek gondolatait idézve Paul Ricoeur megjegyezte: "Az időben létezni többet jelent, mint egyszerűen létezni, amikor az idő létezik. Azt jelenti: számban létezni." (2)

(1) - https://www.cambridge.org/core/journals/
(2) - https://thedebrief.org/this-unusual-artifact