Kína az esőcsinálás megszállottja lett: Már a fél országban manipulálják az időjárást

2025 márciusában harminc repülőgépből és drónból álló flotta emelkedett a magasba Észak-Kína felett. Miután elérték a kijelölt magasságot, e...

2025 márciusában harminc repülőgépből és drónból álló flotta emelkedett a magasba Észak-Kína felett. Miután elérték a kijelölt magasságot, ezüst-jodid pelletet kezdtek a felhők közé lőni.

Amint a kapszulák találkoztak a levegővel, a bennük lévő halványsárga por szétoszlott, és szürkés csíkokat húzva, cikkcakkos mintázatban fonta be az eget. Ezzel egy időben a földön, messze a repülők alatt, több mint kétszázötven földi generátor lőtte ki ugyanezeket a pelleteket hordozó rakétáit a magasba.

A monumentális hadművelet célja az volt, hogy enyhülést hozzon az aszály sújtotta északi és északnyugati régióknak, amelyeket az ország magtáraként is emlegetnek. A Kínai Meteorológiai Igazgatóság által koordinált óriási projekt a "tavaszi eső" nevet kapta, és a tervezők patikamérlegen számították ki az időzítését: pontosan a vetési szezon kezdetére lőtték fel a tölteteket, hogy a földbe kerülő magok azonnal megkapják a szükséges nedvességet. A hatóságok jelentése szerint az akció átütő sikert hozott, és állítólag 31 millió tonna plusz csapadékot eredményezett tíz, szárazsággal küzdő tartományban.

Kína nem ma kezdte a természet átformálását. Az ország már az 1950-es évek óta próbálja mesterségesen növelni a csapadék mennyiségét egy jól ismert, ám a mai napig heves vitákat kiváltó módszerrel, amelyet felhővetésnek vagy felhőmagvasításnak neveznek. A technológia lényege, hogy mikroszkopikus részecskék – leggyakrabban az jégszemcsékhez hasonló alakú és súlyú ezüst-jodid – segítségével bírják rá a felhőket a bennük lévő nedvesség kibocsátására.

Bár a világ legnépesebb országa gőzerővel fokozza a tevékenységét, a tudományos világ és a nemzetközi közösség aggódva figyeli a folyamatokat, miközben szakértők sora kérdőjelezi meg, hogy a módszer valóban olyan hatékony-e, mint ahogy azt Peking állítja.

Az elmúlt években Kína drámai módon növelte a felhővetési műveletek számát, amihez a dróntechnológia és a radartechnika gyors fejlődése biztosított szilárd alapot. Mára az ázsiai óriás a szárazföldi területének több mint felén végez valamilyen időjárás-módosító tevékenységet. Bár az elsődleges cél az esőcsinálás, bizonyos esetekben az ellenkezőjére is használják a technológiát: például a felhők idő előtti "kifakasztásával" akadályozzák meg, hogy a fontos állami eseményeken eleredjen az eső.

Így tettek a 2008-as pekingi nyári olimpián, valamint a Kínai Kommunista Párt centenáriumi ünnepségén is 2021-ben. A meteorológiai hivatal vezetői nyíltan hirdetik, hogy az időjárás-módosítás stratégiai fontosságú projekt, amely a nép jólétét szolgálja, és amelynek célja Kínát a globális piacvezető pozícióba repíteni ezen a területen.

A csapadék ellenőrzése iránti vágy mögött komoly gazdasági kényszer áll. Kína az 1950-es évek óta egyre gyakoribb és súlyosabb aszályokkal küzd, amelyek térdre kényszeríthetik a mezőgazdaságot és hatalmas károkat okoznak a gazdaságnak. Az első sikeres hazai kísérletet 1958-ban jegyezték fel Csilin tartományban, magát a technológiát azonban egy évtizeddel korábban, az Egyesült Államokban fedezték fel, méghozzá a tudománytörténet oly sok más nagy mérföldkövéhez hasonlóan: teljesen véletlenül.

Az 1940-es években Vincent Schaefer, a General Electric kutatója azon dolgozott, hogyan lehetne megakadályozni a repülőgépek jegesedését repülés közben. Épített egy speciális hűtőládát, hogy laboratóriumi körülmények között modellezze a felhőkben zajló jékképződést. Egy nap a laborba lépve látta, hogy a berendezés kikapcsolt és felmelegedett. Annak érdekében, hogy gyorsan lehűtse a belső teret, bedobott egy darab szárazjeget (szilárd szén-dioxidot), és ekkor lenyűgöző dolog történt: a hűtőládában azonnal csillogó jégkristály felhő keletkezett.

Schaefer akaratlanul is létrehozta a mesterséges csapadékot. Egy évvel később, 1946-ban már egy repülőgépből szórt szárazjeget a New York állambeli Adirondack-hegység feletti túlhűvös felhőkre, és sikeresen havazást idézett elő. A felfedezést követően a felhővetési kísérletek futótűzként terjedtek el a világban, ám az eredmények évtizedeken át vegyesek és tudományosan nehezen bizonyíthatók maradtak.

A felhővetés működési elve a természet fizikai törvényein alapul. Leggyakrabban a hegyvidéki területeken alkalmazzák a hótakaró vastagítására, mivel a havat sokkal könnyebb látni és mérni, mint az esőt. A tudósok radarral keresnek olyan felhőket, amelyek túlhűvös, vagyis a fagypont alatti, de még folyékony halmazállapotú vizet tartalmaznak. Amikor ezekbe bejuttatják az ezüst-jodid részecskéket, a folyékony víz ráfagy ezekre a magvakra, jégkristályokat képezve. Amint a kristályok elég nehézzé válnak, hó formájában a földre hullanak.

A meleg időjárás melletti felhővetés hasonlóan működik, de ott sót használnak, hogy a parányi vízcseppeket egyesülésre és növekedésre késztessék. Ez utóbbi módszer kevésbé elterjedt, mivel a meleg felhők gyorsabban mozognak, kevesebb bennük a megfogható nedvesség, és az esőcsöpögést sokkal nehezebb nyomon követni, mint a megmaradó hótakarót.

Kína 2013-ban alapította meg az első hivatalos felhővető bázisát, mára pedig már hat nagy kutatóközpont koordinálja a világ legnagyobb időjárás-módosító programját. Az ambíciók monumentálisak: a "Tianhe" (Égi Folyó) nevű projekt keretében például egy gigantikus vízgőz-csatornát szeretnének létrehozni a Tibeti-fennsíktól egészen Kína száraz északi vidékeiig, több ezer földre telepített generátor segítségével.

Ezek a grandiózus tervek azonban komoly aggodalmat keltenek a nemzetközi porondon. Geopolitikai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Tibeti-fennsík feletti ilyen mértékű beavatkozás lehetővé tenné Kína számára, hogy egyoldalúan ellenőrizze a szomszédos országokkal, például Indiával megosztott vízkészleteket.

Bár egy Kínában végzett, 27 000 kísérletet vizsgáló elemzés szerint a szomszédos államokra gyakorolt hatás minimális, a határokon átnyúló környezeti hatások szabályozására jelenleg semmilyen nemzetközi egyezmény vagy politikai irányelv nem létezik. Egyes kutatók attól tartanak, hogy a technológia akár burkolt fegyverként is használható, amellyel egy ország finoman és észrevétlenül ronthatja riválisai környezeti feltételeit és élhetőségét a csapadékmintázatok megváltoztatásával.

A potenciális veszélyeket ugyanakkor hajlamosak túlozni is a laikusok. Légkörkutatók rámutatnak, hogy a felhővetés nem képes a semmiből pusztító viharokat generálni; a közhiedelemmel ellentétben a dubai vagy a texasi hatalmas árvizekért sem a felhőmagvasítás volt a felelős.

Van azonban egy sokkal profánabb probléma is a kínai sikertörténetekkel: sok tudós szerint az adatok egyszerűen nem támasztják alá a bejelentett eredményeket. Bár a kínai meteorológiai ügynökség büszkén jelentette be, hogy 2021 óta a mesterséges műveletek 168 milliárd tonna plusz csapadékot hoztak – ami körülbelül 67 millió olimpiai úszómedence vizének felel meg –, a nemzetközi szakértők szkeptikusak. Felhívják a figyelmet arra, hogy a kormányzati szervek és a technológiából profitáló cégek hajlamosak túlozni, és a kínai állítások többsége tudományosan nem ellenőrizhető.

A jég megtörésére – szó szerint és képletesen is – 2017-ben került sor, amikor az amerikai Idaho állam hegyei felett végrehajtott "Snowie" projektnek sikerült először megkérdőjelezhetetlen, közvetlen bizonyítékot gyűjtenie a felhővetés működéséről. A kutatók képesek voltak mérni a felhőben pontosan ott, ahová a vetőanyagot juttatták, és az adatokat összehasonlították a mindössze egy-két kilométerrel arrébb lévő, kezeletlen felhőrészekkel. Ez volt a legközelebbi dolog a természetben végzett ellenőrzött kísérlethez, és a tanulmányt a kínai szakemberek is hivatkozási alapként használják.

Ugyanakkor a "Snowie" projekt arra is rávilágított, hogy a felhővetés valós hatásfoka meglehetősen csekély. Éppen ezért volt olyan nehéz évtizedeken át kimutatni az eredményeket. Ráadásul a technológia alkalmazása messze megelőzte a tudományos háttér megértését. Mivel a legtöbb programot olyan kormányok finanszírozzák, mint a kínai vagy az egyesült arab emírségekbeli, hiányzik a független elemzés.

Rendkívül nehéz különválasztani, hogy a lehulló esőből mennyi keletkezett a vetés hatására, és mennyi esett volna le magától is. A technológia korlátai is tiszták: ha nincsenek eleve csapadékhordozó felhők az égen, a semmiből a felhővetés sem tud esőt csinálni. A repülőgépes eljárások ráadásul rendkívül drágák, a földi generátorok pedig bár olcsóbbak, sokkal kiszámíthatatlanabbak.

Az emberiség előtt álló új kihívás az, hogy a klímaváltozás miatti növekvő vízhiány és az egyre gyakoribb aszályok világszerte arra késztetik a kormányokat, hogy ész nélkül fejest ugorjanak a felhővetési technológiákba anélkül, hogy megvárnák a működés gazdaságosságát és biztonságosságát igazoló kutatásokat.

Kína ma már a mesterséges intelligenciát és a legmodernebb drónokat is beveti az ezüst-jodid pontosabb célba juttatására, és olyan új módszerekkel kísérletezik, mint a felhők negatív elektromos töltéssel való bombázása. Ám amíg a független adatok hiányoznak, addig a felhővetés inkább marad drága politikai demonstráció és bizonytalan szerencsejáték, mintsem a globális felmelegedés okozta szárazság végleges ellenszere. (1)

(1) - https://www.bbc.com/future/article/20260203