Az "Elveszett Tenger": Egy 13 éves fiú fedezte fel Észak-Amerika legnagyobb földalatti tavát

A történelem legjelentősebb felfedezései közül sokat tapasztalt kutatóknak, neves tudósoknak vagy vakmerő expedícióknak tulajdonítunk. Néha ...

A történelem legjelentősebb felfedezései közül sokat tapasztalt kutatóknak, neves tudósoknak vagy vakmerő expedícióknak tulajdonítunk. Néha azonban a véletlen és a gyermeki kíváncsiság olyan titkokat tár fel, amelyek évezredekig rejtve maradtak az emberiség elől.

Pontosan ez történt 1905-ben Tennessee államban, amikor egy tizenhárom éves fiú, Ben Sands, úgy döntött, hogy mélyebbre merészkedik a Craighead-barlangok labirintusában, mint előtte bárki más. Játéknak induló kalandja végül Észak-Amerika legnagyobb földalatti tavának felfedezéséhez vezetett, amelyet ma csak "Elveszett Tengerként" (The Lost Sea) ismer a világ.

A Craighead-barlangrendszer már jóval Ben érkezése előtt is ismert volt. A Sweetwater és Madisonville között elterülő óriási barlangokat eredetileg a cherokee indiánok használták. A barlang mélyén, az úgynevezett "tanácsteremben" – amely több mint egy kilométerre található a bejárattól – a régészek számos leletet, köztük kerámiákat, ékszereket és fegyvereket találtak.

Később, az 1800-as években az európai telepesek is felfedezték a helyet, de ők inkább gyakorlatias célokra használták: a barlang állandó hűvösében burgonyát és egyéb zöldségeket tároltak. A polgárháború idején katonák is megfordultak itt; egy konföderációs katona például fáklyával égette a falra az 1863-as évszámot, amit a későbbi radiokarbonos vizsgálatok is megerősítettek.

A barlang azonban nemcsak az emberek, hanem az élővilág számára is menedéket vagy éppen csapdát jelentett. A kutatók egy pleisztocén kori óriásjaguár lábnyomaira is rábukkantak a mélyben. A szerencsétlen állat nagyjából húszezer évvel ezelőtt tévedhetett el a sötét járatokban, és miközben kétségbeesetten kereste a kijáratot, egy hasadékba zuhanva lelte halálát. Maradványai ma is a barlang történetének néma tanúi.

Ezeken a történelmi és geológiai rétegeken hatolt át Ben Sands 1905-ben. A fiú gyakran játszott a barlangokban, ismerte a járatok nagy részét, de azon a napon egy olyan szűk nyílásra bukkant, amelyet addig elkerült a figyelem. Mai ésszel, a barlangászati biztonsági szabályok ismeretében vakmerőségnek tűnik, amit tett: egy rendkívül szűk, tizenkét méter hosszú alagúton kúszott át a teljes sötétségben. A járat végén azonban nem egy újabb fal, hanem a semmi várta.

Amikor Ben kiért a szűk folyosóból, egy hatalmas teremben találta magát, amelynek a felét víz borította. Nála lévő lámpája túl gyenge volt ahhoz, hogy bevilágítsa az óriási teret, így nem látta a szemközti falat, sem a vízmélységet. Hogy felmérje a hely nagyságát, a barlang alján lévő sárból golyókat gyúrt, és minden irányba elhajította őket. Bármerre dobott, csak a víz csobbanását hallotta a távolból. Akkor még nem tudhatta, hogy egy olyan víztömeget talált, amelynek határait még a modern búvárok sem tudták teljesen feltérképezni.

Az Elveszett Tenger nemcsak méretei, hanem ritka geológiai képződményei miatt is különleges. Itt találhatók meg a világ legszebb "barlangi virágai," az úgynevezett anthoditok. Ezek a törékeny, tüskés kristályszerkezetek aragonitból és kalcitból állnak, és csak nagyon kevés barlangban fordulnak elő a világon. A szivárgó víz és a különböző ásványi anyagok keveredése hozza létre ezeket a különleges alakzatokat, amelyek úgy festenek a falakon, mintha megkövült fehér virágok lennének.

Bár a tó elszigetelt volt, ma már népes élővilággal büszkélkedhet, köszönhetően az emberi beavatkozásnak. Jelenleg körülbelül háromszáz szivárványos pisztráng úszkál a vízben. Ezeket az állatokat eredetileg azért telepítették be, hogy segítsenek a tó határainak felderítésében; a kutatók azt remélték, hogy a halak találnak majd más kijáratokat vagy összeköttetéseket.

Ez a terv végül nem vált be, de a pisztrángok maradtak, és alkalmazkodtak a különleges körülményekhez. Mivel a barlangban nincs természetes táplálékforrásuk, megtanulták megvárni a turistákat szállító csónakokat, akiktől élelmet kapnak. A fényhiány miatt az évek során elveszítették látásuk egy részét és jellegzetes pigmentációjukat is, így testük színe halványabbá vált.

Ma a tó látható része körülbelül 243 méter hosszú és 67 méter széles, de ez csak a jéghegy csúcsa. A vízfelszín alatt hatalmas, elárasztott csarnokok rejtőznek. Búvárok eddig több mint öt hektárnyi vízfelületet térképeztek fel, de a tó végét még mindig nem érték el.

Az Elveszett Tenger jelenleg Észak-Amerika legnagyobb ismert földalatti tava, és az Egyesült Államok nemzeti természeti örökségének része. Ben Sands bátorsága és kíváncsisága nélkül talán még ma is érintetlenül pihenne a mélyben ez a földalatti birodalom, messze a napfénytől és az emberi szemektől.