Egy elveszett világot fedeztek fel a Jáva-tenger mélyén: 140 ezer éves fosszíliák mesélnek óriási állatokról és kihalt emberfajokról

A Jáva-tenger felszíne alatt olyan világ rejtőzött, amelyről eddig csak találgatni mertünk: egy földdarab, amely valaha hemzsegett az óriási...

A Jáva-tenger felszíne alatt olyan világ rejtőzött, amelyről eddig csak találgatni mertünk: egy földdarab, amely valaha hemzsegett az óriási állatoktól, az eltűnt emberfajoktól és egy virágzó ökoszisztémától.

Most, miután a tenger fenekén zajló feltárások során több ezer fosszíliára és két Homo erectus koponyatöredékre bukkantak, egy mindeddig ismeretlen fejezet kezd kibontakozni az emberiség őstörténetében. (1)

A felfedezés nemcsak elképesztő koránál fogva – 162 000 és 119 000 év közöttire datálják – különleges, hanem azért is, mert olyan területről származik, amely a pleisztocén korban még szárazföld volt. A Szunda-föld néven ismert hatalmas kontinensdarab Indonéziát, Malajziát és Délkelet-Ázsia jelentős részét kötötte össze, mielőtt az emelkedő tengerek elnyelték. Most, hogy a tengerfenékről előkerültek az első víz alatti hominin maradványok, egy új korszak kezdődhet az őskori kutatásban.

Koponyák, stegodonok és az egykori szavanna a tengerfenéken

A fosszíliákra először a Madura-szorosban végzett üledékkiemelés során figyeltek fel. A holland Leideni Egyetem kutatói később megerősítették: két koponyatöredék egyértelműen a Homo erectushoz tartozik, ahhoz az emberfajhoz, amely több mint egymillió éven át volt jelen Ázsiában. A maradványokat ráadásul rendkívül pontosan lehetett datálni, így tisztán kirajzolódik, hogy a homininok ebben az időszakban még mindig aktívan jelen voltak a térségben.

A két koponyadarab azonban csak a kezdet volt. A helyszínen eddig több mint 6000 állatcsontot tártak fel, legalább 36 különböző faj maradványaival. Komodói sárkányok ősei, szarvasfélék, vízibivalyok és a hatalmasra növő, elefántszerű stegodon csontjai kerültek elő. Ez a változatosság azt mutatja, hogy a mai tengerfenék egykor szárazföldi élőhely volt, nyílt füves pusztákkal és gazdag vadállománnyal – olyan környezettel, amely ideális lehetett a korai emberek számára.

A csontok némelyikén tisztán láthatóak a vágásnyomok, amelyek egyértelműen kőeszközök használatára utalnak. A Homo erectus nemcsak jelen volt, hanem aktívan vadászott és feldolgozta zsákmányát, ami szervezett csoportmunkát és alkalmazkodóképességet feltételez. A pleisztocén végének élővilága tehát sokkal élénkebb és összetettebb lehetett ezen a vidéken, mint azt korábban gondoltuk.

Egy elsüllyedt kontinens nyomában

A Szunda-föld létezését régóta valószínűsítik a geológusok. A jégkorszakok idején a tengerszint akár 120 méterrel is alacsonyabb lehetett, így az Indonéz-szigetvilág jelentős része összefüggő szárazföldet alkotott. Ahogy azonban a klíma melegedni kezdett, és a gleccserek visszahúzódtak, a tenger szintje lassan, de könyörtelenül emelkedett, végül pedig elnyelte ezt a hatalmas földdarabot.

A mostani felfedezés bizonyítja, hogy Szunda-föld valóban gazdag és kiépült élőhely lehetett, amely hosszú ideig adott otthont különböző emberfajoknak. A Homo erectus valószínűleg jóval tovább fennmaradt itt, mint Ázsia más területein, talán éppen a part menti élőhelyek nyújtotta bőséges erőforrások miatt. A kutatók szerint lehetséges, hogy a homininok olyan ökológiai rést találtak, amely védelmet nyújtott a környezeti változásokkal szemben.

A Leiden Egyetem kutatócsoportja a vizsgálat során arra is rámutatott: könnyen elképzelhető, hogy számos hasonlóan gazdag lelőhely rejtőzik még a régió tengerei alatt, érintetlenül és megőrizve az elmúlt százezer évek történetét. Ezek a területek valódi időkapszulaként őrizhetik a klíma, a növényzet és az őskori állatvilág nyomait.

Az új víz alatti régészet születése

A felfedezés egyik legizgalmasabb következménye, hogy új lendületet adhat a víz alatti régészetnek. A hominin maradványok és nagytestű állatok csontjainak fennmaradása a tengerfenék alatt korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, részben az erős áramlatok, részben a sós víz okozta erózió miatt. Most azonban bebizonyosodott, hogy ha a fosszíliák gyorsan üledék alá kerülnek, akár kiváló állapotban is fennmaradhatnak.

A kutatók szerint a sekélyebb tengeri medencék – mint amilyen a Szunda-self is – valóságos aranybányát jelenthetnek az őskutatás számára. A modern technológia, a víz alatti szkennerek, robotizált merülőrendszerek és precíz geokémiai elemzések együttesen teszik lehetővé, hogy olyan helyszínekre is kiterjesszék a kutatást, amelyek korábban elérhetetlenek voltak.

A vizsgálatot ismertető elemzések rámutatnak: a jövőben valószínűleg egyre több ilyen lelőhely kerül felszínre, főként ott, ahol a modern partvonalat fokozatosan erózió pusztítja vagy ahol új ipari beruházások zajlanak.

Válaszok és új titkok a tengerfenék alatt

A feltárás ugyan számos kérdésre választ adott, de legalább ugyanennyit vetett fel. Meddig élhetett a Homo erectus Délkelet-Ázsiában? Vajon voltak-e olyan adaptációk, amelyek segítették a part menti életmód kialakítását? És ami talán a legizgalmasabb: mennyi rejtett világ lehet még a tengerek mélyén, amelyeket nem ismerünk?

A Jáva-tenger alatti lelőhely arra figyelmeztet, hogy az emberi evolúció történetének jelentős része ma víz alatt rejtőzik. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk őseink útjáról, nem elég a szárazföldi lelőhelyeket vizsgálni – a tengerfenék őrzi azokat a fejezeteket, amelyek nélkül a történet egyszerűen hiányos.

A felfedezés nemcsak tudományos szenzáció, hanem egy új kutatási irány nyitánya is. Az elsüllyedt tájak kutatása talán a következő évtizedek egyik legfontosabb régészeti kihívása lesz. A tenger alatt rejtőző fosszíliák pedig minden bizonnyal még sokat mesélnek majd arról a világról, amelyet a víz emelkedése örökre elnyelt – de amely most, több százezer év csend után, újra megszólal. (2)

(1) - https://www.sciencedirect.com/science/
(2) - https://dailygalaxy.com/2025/12/archae