Mérgezett vadon: Neonkék vaddisznókra bukkantak Kaliforniában

Kalifornia vadászai az utóbbi hónapokban egészen szürreális jelenségre lettek figyelmesek: több elejtett vaddisznó belseje élénk, szinte vil...

Kalifornia vadászai az utóbbi hónapokban egészen szürreális jelenségre lettek figyelmesek: több elejtett vaddisznó belseje élénk, szinte világító kék színben pompázott. A "neonkék" zsír és kötőszövet elsőre akár természetfelettinek is tűnhet, ám nagyon is földi, és egyben riasztó magyarázat áll a háttérben.

A különös elszíneződést ugyanis nem genetikai mutáció, nem is valamilyen természetes pigment okozta, hanem egy mezőgazdaságban széles körben használt, ám Kaliforniában már erősen korlátozott rágcsálóirtó vegyszer, a difacinon.

A jelenségre elsőként Dan Burton, egy vadkárok elhárításával foglalkozó helyi szakember lett figyelmes, aki azt nyilatkozta, hogy nem egyszerűen enyhe elszíneződést látott, hanem igazi neonkéket, olyat, amelyet jobban el tudna képzelni egy mesterségesen színezett édességben, mint egy vadállat belső szerveiben.

Burton beszámolója szerint a kék szín több hónapon át ismételten megjelent a térségben elejtett vaddisznókban, ami arra utalt, hogy nem elszigetelt esetről van szó, hanem egy terjedő problémáról.

A helyi hatóságok vizsgálata gyorsan eljutott a difacinonhoz, amelyet a gyártók rendszerint élénk kék pigmenttel látnak el annak érdekében, hogy a csalik jól felismerhetők legyenek a mezőgazdaságban dolgozók számára. A mérgezett csalétek azonban nemcsak a célzott kártevők - például a mezei rágcsálók - számára vonzó.

A térség vaddisznói, amelyek híresen falánk, mindenevő állatok, gyakran ugyanúgy csipegetik a mérgezett magvakat és gabonát, mint az egerek vagy mókusok. Dan Burton saját beszámolója szerint többször látta, hogy a vaddisznók kimondottan keresték a mókuscsapdákhoz kihelyezett, mérgezett zabot, ami magyarázatot ad arra, miért bukkan fel a toxin ilyen gyakran a húsukban.

A difacinon működése alattomos és különösen veszélyes. A szer megakadályozza a K-vitamin újrahasznosulását az állatok szervezetében, ezáltal a máj nem képes előállítani a véralvadáshoz szükséges fehérjéket. A folyamat lassú, napok alatt kialakuló belső vérzéshez vezet, amely végül a mérgezett állatok pusztulását okozza.

Csakhogy a méreg nem áll meg a tápláléklánc első szintjén: a vegyület hosszabb ideig megmarad az elhullott vagy legyengült állatok szöveteiben, és másodlagos mérgezést okozhat azoknak a ragadozóknak, amelyek a tetemeket elfogyasztják.

A szakemberek több alkalommal is megtalálták a difacinon nyomait ragadozó madarakban, pumákban, hiúzokban, rókákban és más, a kaliforniai vadonban élő fajok szervezetében, köztük olyan veszélyeztetett állatokban is, mint az északi pettyes bagoly vagy a San Joaquin-sivatagi róka.

Különösen aggasztó, hogy az ember sem marad érintetlen. Bár a difacinon gyorsabban lebomlik, mint a második generációs rágcsálóirtó szerek, még így is hosszabb ideig jelen lehet az állatok szöveteiben. Mivel a kék szín többnyire a zsírszövetben halmozódik fel, amelyet sok vadász nem is tart meg, a hús gyakran látszólag érintetlen marad.

A vadász tehát könnyen úgy gondolhatja, hogy tiszta, fogyasztható hús került a kezébe, miközben a toxin még mindig jelen van a szervezetben. A California Department of Fish and Wildlife szakemberei ezért hangsúlyozzák, hogy minden vadásznak különösen óvatosnak kell lennie, amikor olyan területen ejtenek el vadat, ahol rágcsálóirtókat alkalmaznak. A vadon élő állatok húsa ilyenkor rejtett veszélyeket hordozhat.

A probléma túlmutat a vaddisznókon és túlmutat Kalifornián is. A modern mezőgazdaság gyakran a gyors és hatékony vegyszerekre támaszkodik, anélkül hogy a hosszú távú ökológiai következményeket kellő súllyal vizsgálná. A növényvédő és rágcsálóirtó szerek világszerte komoly hatást gyakorolnak az élővilágra, csökkentik a természetes ragadozóállományokat, rombolják az ökológiai egyensúlyt, és még az emberi egészséget is veszélyeztetik.

Kutatások kimutatták, hogy több gyakran használt vegyszer összefüggésbe hozható idegrendszeri károsodással, hormonális zavarokkal, termékenységi problémákkal és egyes daganatos megbetegedésekkel. A szakértők egyetértenek abban, hogy a peszticidek túlzott használata olyan összetett és messzire ható következményekkel jár, amelyeket a modern társadalmak csak most kezdenek megérteni.

A megoldást egyre több szakember az úgynevezett integrált kártevőkezelésben látja. Ez a szemléletmód nem egyetlen gyors, kémiai megoldásra épít, hanem a megelőzésre, a természetes ragadozók szerepének erősítésére, a környezet átalakítására és olyan kíméletes technikákra, amelyek együttesen képesek visszaszorítani a kártevőket anélkül, hogy mérgeznék a tágabb ökoszisztémát. A módszer nem mindig olyan gyors vagy látványos, mint a vegyszerek alkalmazása, de hosszú távon sokkal biztonságosabb az ember, az állatvilág és a környezet számára is.

A kaliforniai eset jól példázza, milyen könnyen és észrevétlenül gyűrűzhet tovább egyetlen emberi beavatkozás hatása a természetben. A neonkék vaddisznók nem furcsa természeti kuriózumot jelentenek, hanem figyelmeztetést arra, hogy a modern ökológiai egyensúly mennyire érzékeny, és milyen könnyű akaratlanul is felborítani.

A hatóságok arra buzdítanak mindenkit, aki a természetben különös színű vagy szokatlan viselkedésű állattal találkozik, hogy értesítse a Wildlife Health Lab szakembereit. A pontos adatok nélkül ugyanis lehetetlen megérteni és hatékonyan kezelni azt a problémát, amelynek látványos, kék árnyalatú lenyomata most a vadon élő állatok testében bukkant fel. (1)

(1) - https://www.sciencealert.com/wild-pigs