Amikor a spiritualitás félrecsúszik - A megvilágosodás rejtett csapdái

Ha körülnézünk a világban, a spirituális élet legalább annyi zsákutcát és tévutat rejt, mint bármely más életterület.

Ha körülnézünk a világban, a spirituális élet legalább annyi zsákutcát és tévutat rejt, mint bármely más életterület.

Gyakran él az a feltételezés, hogy aki öt éve meditál, vagy tíz éve jógázik, automatikusan magasabb szinten áll másoknál. Legjobb esetben mindez csupán annyit jelent, hogy valamivel tudatosabb a saját problémáira – de csak kis mértékben.

Ez a felismerés vezetett oda, hogy az elmúlt másfél évtizedben számos írás és könyv született a spirituális utak árnyoldalairól és buktatóiról. A témák között szerepel a hatalom, a szexualitás, a megvilágosodás, a guruk világa, a botrányok, a pszichológia és a neurózisok kérdése is.

Ugyancsak ide tartozik az a jelenség, amikor a fejlődni vágyó emberek hiányos önismeretük miatt zavaros, tudattalan motivációkkal indulnak el.

Ennek során spirituális tanítók százai és gyakorlók ezrei váltak megismerhetővé. Eközben erőteljes felismerést jelentett annak megértése, hogy a spirituális nézeteket, élményeket és világlátást milyen alattomos és észrevétlen módon képesek "megfertőzni" a fogalmi tévedések – a nemi úton terjedő betegségek működéséhez hasonlóan. Ezek a torzulások többnyire a spirituális tanításokhoz való éretlen viszonyból és a félreértett alapelvekből fakadnak.

Az alábbiakban tíz olyan jelenség szerepel, amelyek spirituális úton terjedő betegségeknek tekinthetők. A felsorolás nem teljes, de fontos tudatosítani a jelenlétüket:

Instant spiritualitás: egy olyan kultúrában, ahol a gyorsaságot, a párhuzamos cselekvést és az azonnali eredményeket értékelik, a spiritualitás is könnyen "instant" formát ölthet. Megjelenik az a kollektív elképzelés, hogy az emberi létből fakadó szenvedések gyorsan és fájdalommentesen megszüntethetők. Egy azonban biztos: a valódi spirituális átalakulás soha nem zajlik gyors tempóban.

Hamis spiritualitás: amikor valaki úgy beszél, viselkedik és öltözködik, ahogyan szerinte egy spirituális embernek kellene. Ennek az utánzásnak annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárdmintás anyagnak az igazi leopárdbőrhöz.

Zavart motiváció: a fejlődés iránti vágy alapvetően tiszta, mégis gyakran keveredik hozzá a szeretet és elfogadás iránti igény, a valahová tartozás szükséglete, a belső üresség kitöltésének vágya, az a hit, hogy a spirituális út megszünteti a szenvedést, valamint a törekvés arra, hogy valaki különlegesnek, jobbnak vagy kiválasztottnak érezze magát.

Azonosulás a spirituális élményekkel: ebben az esetben az ego spirituális tapasztalatokra építi önazonosságát, és az élmény tárgyát azonosítja önmagával. Ezek az állapotok többnyire átmenetiek, ám egyes esetekben – különösen azoknál, akik megvilágosodottnak tartják magukat vagy tanítói szerepbe kerülnek – hosszú időre rögzülhetnek.

A spiritualizált ego: akkor jelenik meg, amikor egy eleve erős egót spirituális eszmék és fogalmak erősítenek tovább. Az eredmény egy szinte áttörhetetlen személyiségszerkezet: a spiritualizált ego elzárja az egyént az új hatásoktól, a segítségtől és az őszinte visszajelzésektől. Az érintett személy megközelíthetetlenné válik, miközben mindez a spiritualitás nevében történik.

Önjelölt spirituális tanítók tömege: napjainkban számos népszerű spirituális irányzat működik, amelyek futószalagon termelik ki a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, miközben tényleges tudatszintjük ettől messze elmarad. A mechanizmus egyszerű: rövid élmény, erős hatás, majd a tanítói szerep felvétele. A probléma nem a tanításokkal, hanem azzal van, hogy a tanítók mesterekként pozicionálják magukat.

Spirituális gőg: akkor alakul ki, amikor valaki hosszú évek munkájával elér egy bizonyos bölcsességszintet, majd ezt pajzsként használja minden további tapasztalattal szemben. A spirituális felsőbbrendűség érzése abban nyilvánul meg, hogy az érintett személy különbnek és bölcsebbnek tartja magát másoknál pusztán azért, mert spirituális úton jár.

Csoportszellem – más néven ashram betegség: egy spirituális közösség idővel kimondott vagy kimondatlan normákat alakít ki a helyes gondolkodásról, viselkedésről és megjelenésről. A csoportszellem által vezérelt közösségek hajlamosak elutasítani mindazt, ami nem illeszkedik ezekhez a szabályokhoz.

A kiválasztottság érzése: annak hite, hogy egy adott csoport spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb áll az igazsághoz – vagyis jobb, mint a többi. Jelentős különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a számára megfelelő utat vagy közösséget, illetve aközött, amikor valaki az egyetlen igaz útra vél rátalálni.

A halálos vírus: "én már megérkeztem". Ez a legveszélyesebb mind közül, mivel végzetes lehet a spirituális fejlődés szempontjából. Amint kialakul az a hit, hogy az út végére érkezett valaki, a fejlődés azonnal megáll.

Marc Gafni filozófus és író tanítása szerint "a szeretet lényege az elfogadás," és ugyanez érvényes az önszeretetre is: alapja az önelfogadás. "Csak azt lehet igazán szeretni, aki teljes valójában tisztán látható – önmagunkat is beleértve."

E szemlélet mentén a spirituális tájékozódás egyik legkritikusabb pontja annak felismerése, hogy milyen mélyen hatják át a személyiséget a zavarok és az önáltatások. Ehhez elengedhetetlen a humorérzék és néhány valódi, őszinte kapcsolat támogatása.

Amikor akadályok jelennek meg a spirituális úton, könnyen teret nyerhet a kétely, a kétségbeesés vagy az önleértékelés, mégis szükséges megőrizni a bizalmat abban, hogy valódi változás hozható létre a világban.