A halálközeli élmények legbizarrabb formája: találkozás azzal, akiről azt hitted, otthon vár rád

A halálközeli élmények régóta foglalkoztatják a kutatókat és a laikusokat egyaránt. Világszerte emberek milliói számoltak be arról, hogy kli...

A halálközeli élmények régóta foglalkoztatják a kutatókat és a laikusokat egyaránt. Világszerte emberek milliói számoltak be arról, hogy klinikai halál közeli állapotban különös, gyakran rendkívül élénk tapasztalatokat éltek át: fényeket láttak, elhunyt hozzátartozókkal találkoztak, vagy úgy érezték, kívülről szemlélik saját testüket.

Bár maga a jelenség széles körben dokumentált, végső magyarázata továbbra is nyitott kérdés. Ezen a már eleve nehezen értelmezhető területen belül azonban létezik egy különösen zavarba ejtő esetkör, amely még inkább próbára teszi a megszokott magyarázatokat.

Ezeket az eseteket a szakirodalom "Peak in Darien" élményeknek nevezi. A kifejezés John Keats híres szonettjére utal, amelyben a költő a Csendes-óceán első európai megpillantását írja le: a váratlan felismerés, a meglepetés pillanata áll a metafora középpontjában. A halálközeli élmények ezen alcsoportjában az érintett olyan személlyel találkozik az "elhunytak között," akiről meg van győződve, hogy még életben van. A meglepetés itt nem utólagos értelmezés, hanem az élmény szerves része.

Egy nemrég dokumentált eset jól példázza ezt a jelenséget. Egy Egyesült Államokban élő nő hosszabb európai utazásról tért haza, majd röviddel ezután súlyos betegséggel intenzív osztályra került. Halálközeli élménye során találkozott már elhunyt édesapjával és nagymamájával, valamint – saját megdöbbenésére – egy idős unokatestvérével, akit élőnek hitt, és aki egy másik államban lakott.

Amikor magához tért, azonnal beszámolt erről a családtagjainak. Ekkor az édesanyja közölte vele, hogy az unokatestvér valóban meghalt, körülbelül három héttel korábban. A halálhírt azért nem mondták el neki, mert hosszú ideig külföldön tartózkodott, majd közvetlenül hazatérése után kórházba került.

Az ilyen történetek azonban sosem mentesek a problémáktól. Az unokatestvér 91 éves volt, halála – még ha hirtelen szívroham okozta is – orvosilag nem volt váratlan. A haláleset és az élmény között eltelt néhány hét, ami időt hagyhatott arra, hogy az információ valamilyen módon eljusson a nőhöz, akár olyan csatornákon keresztül, amelyekre később nem emlékezett. A férje ugyan határozottan állította, hogy sem ő, sem a felesége nem tudott a halálról, és hogy az édesanya szándékosan hallgatta el a hírt, de az ilyen kijelentések függetlenül nem ellenőrizhetők.

A szkeptikus magyarázatok ezért kézenfekvőek: elfelejtett beszélgetések, félfüllel hallott megjegyzések, vagy tudattalan következtetések az idős rokon állapotáról. Ezek mind sokkal hétköznapibb lehetőségek, mint az a gondolat, hogy az élmény valamiképpen túllép a megszokott információs csatornákon. Mégis vannak elemek, amelyek elgondolkodtatóak.

A nő meglepetése az élmény során azonnali és erőteljes volt, és ezt a kórteremben jelenlévő tanúk is megerősítették. Nehezen elképzelhető, hogy ilyen reakció születik, ha az érintettek már tudtak volna a halálesetről. Ráadásul a családtagok beszámolói az évek során viszonylag következetesek maradtak, bár ez akár egy közösen kialakított narratíva eredménye is lehet.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem egyedi esetről van szó. Az ilyen típusú élményeket több mint egy évszázada gyűjtik és elemzik. A viktoriánus gondolkodó Frances Power Cobbe már a 19. században feljegyzett hasonló beszámolókat, majd Edmund Gurney és Frederic Myers a Pszichikai Kutatások Társaságának kiadványaiban ismertettek több esetet. William Barrett külön fejezetet szentelt a jelenségnek halálos ágyon látott víziókról szóló munkájában, míg Karlis Osis és Erlendur Haraldsson nagyszabású, kultúrákon átívelő vizsgálatukban is dokumentáltak ilyen tapasztalatokat.

A modern összegzést Bruce Greyson készítette el 2010-ben, aki az eseteket aszerint csoportosította, hogy milyen viszonyban áll a látomás az érintett személy halálának időpontjával és az erről való tudással. A legérdekesebb esetekben a halál közvetlenül az élmény előtt következik be, gyakorlatilag kizárva a hagyományos információátadást. Bár ezek az élmények ritkák, újra és újra felbukkannak, olyan rendszerességgel, amely nehezen söpörhető félre.

A jelenség különösen fontos kérdést vet fel: mennyiben alakítják a halálközeli élmények tartalmát az előzetes elvárások? A Peak in Darien esetek definíció szerint olyan találkozásokat írnak le, amelyekre az érintett nem számíthatott, hiszen nem tudott az illető haláláról. Ez arra utal, hogy az elvárások önmagukban nem magyarázzák teljesen, amit a haldoklók átélnek.

Természetesen mindez narratívákra épül, és a narratívák esendők. Az emlékezet torzul, a tanúk hatnak egymásra, az értelemkeresés pedig észrevétlenül formálhatja a visszaemlékezéseket. Jelenleg azonban ez az adataink természete. Azok a körülmények, amelyek egy esetet igazán meggyőzővé tennének – független tanúk, azonnali dokumentáció, percekkel vagy órákkal korábban bekövetkezett halál – ritkán esnek egybe.

Éppen ezért a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatócsoportja strukturált protokollt dolgozott ki az ilyen esetek szisztematikus gyűjtésére. Bár ezek továbbra is egyedi történetek maradnak, az egyedi eseteknek komoly hagyománya van a tudományban.

Broca híres páciense, Leborgne, Oliver Sacks esettanulmányai vagy az amnéziás H.M. mind olyan egyedi életek voltak, amelyek egész kutatási irányokat indítottak el. Olyan területeken, ahol ellenőrzött kísérletek nem végezhetők, a megértés gyakran tökéletlen esetek sorozatán keresztül halad előre. Ezek együtt rajzolhatnak ki egy összetettebb képet arról, mi történik a tudattal a halál peremén. (1)

(1) - https://www.psychologytoday.com/us/blog/