A következő 900 nap: összeomlás vagy újjászületés? – Amit Emad Mostaque szerint az emberiségnek tudnia kell az MI-korszakról

Valami különös, megrázó és visszafordíthatatlan korszakváltás közepén állunk. Legalábbis ezt állítja Emad Mostaque, a Stability AI alapítója...

Valami különös, megrázó és visszafordíthatatlan korszakváltás közepén állunk. Legalábbis ezt állítja Emad Mostaque, a Stability AI alapítója, aki szerint a világ olyan gyors technológiai robbanás előtt áll, amelyet sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem tudunk majd a régi szabályokkal kezelni.

Mostaque szerint nagyjából 900 napunk maradt arra, hogy átgondoljuk, miként irányítsuk a mesterséges intelligencia által felerősített átalakulást – különben nemcsak a munka, de a civilizáció mai formája is visszavonhatatlanul megváltozik.

A tudós és matematikus egy interjúban részletesen kifejti, hogy az MI sebessége nem lineáris, hanem robbanásszerű. A ChatGPT három év alatt jutott el a kezdetleges, bizonytalan válaszoktól a nemzetközi diákolimpiákon aranyérmes szintet teljesítő intelligenciáig, miközben a működtetés költsége a töredékére esett.

A verseny az úgynevezett "ügynökök" felé tart: olyan MI-rendszerek születnek, amelyek nemcsak válaszolnak, hanem terveznek, ellenőrzik saját munkájukat, és többórás, összetett feladatokon dolgoznak emberi felügyelet nélkül. Mostaque szerint az a pillanat, amikor a cégek ráébrednek, hogy az MI nem "segédeszköz," hanem "csapattag," és bizonyos feladatokban jobb, gyorsabb és megbízhatóbb, mint bármely alkalmazott, egyik napról a másikra következik be.

Ez a felismerés pedig lavinaszerű következményekhez vezet. Ha egy cég olcsóbban és hatékonyabban tud virtuális dolgozókat "bérelni," akkor miért alkalmazna hús-vér embert? Miért venne fel friss diplomásokat, ha néhány kattintással egy tapasztalt, hibátlanul dolgozó MI-ügynök is rendelkezésre áll?

A gazdasági logika könyörtelen, és Mos­taque szerint a munkaerőpiac 1–5 éven belül történelmi sokkot él át. Nem azért, mert a vezetők rosszat akarnak, hanem mert a verseny kényszeríti ki a változást: aki nem alkalmaz MI-t, az lemarad. A vállalatok egyre nagyobb része már most befagyasztja a munkaerő felvételt. A következő hullámban pedig elmaradnak a visszavárható munkahelyek is, mivel "nincs miért visszavenni" az embereket – az MI egyszerűen hatékonyabb.

A fenyegetettség különösen erős a távmunkában végezhető, képernyőn át irányítható feladatok esetében. Adóbevallás, adminisztráció, ügyfélszolgálat, kódolás, tartalomgyártás, projektmenedzsment – mindezek az "általános kognitív" kategóriába tartoznak, és Mostaque szerint a legtöbbjükben hamarosan jobb lesz egy MI-munkatárs, mint egy hús-vér dolgozó.

A gond nem csupán az, hogy az emberek elveszíthetik a munkájukat, hanem hogy a fiatal generációknak eleve nem lesz hova belépniük. A friss diplomások ellehetetlenülése pedig mindig társadalmi feszültségeket szül.

Mostaque ennek kapcsán beszél arról is, hogy a munkanélküliséggel párhuzamosan a társadalmi feszültség, a radikalizáció és a politikai erőszak veszélyesen növekedhet. A történelmi példák nem kedvezőek: ha fiatalok tömegei érzik úgy, hogy nincs számukra hely a társadalomban, az gyakran szélsőséges mozgalmak felemelkedéséhez vagy akár háborúkhoz vezet.

A modern államok eközben óriási technológiai erőforrásokat kapnak a kezükbe: drónok, megfigyelőrendszerek, algoritmikus megfigyelés, MI alapú rendészeti előrejelzések – mindezek olyan mértékű kontrollt tesznek lehetővé, amelyet a történelemben még soha nem láttunk.

Mostaque úgy fogalmaz: ha a mesterséges intelligencia nem a lakosságot, hanem a hatalmat szolgálja, akkor az "MI-kolonializmus kora" köszönt be, amelyben néhány nagyhatalom vagy óriáscég meghatározza, hogy a világ népei milyen értelmeket, gondolatokat és döntéseket fogyasztanak.

Az egyik legaggasztóbb jelenségnek azt tartja, hogy a jelenleg vezető MI-modellek átláthatatlanok. Nem tudjuk, hogyan tanultak, milyen adatokon, milyen szűrők és döntési logikák alakították őket. Mostaque ezt a "láthatatlan befolyás" veszélyeként írja le: a jövőben a társadalom nagy része egy olyan digitális társsal él majd együtt, amely mindennap tanácsot ad, beszél, segít, emlékeztet.

Ha ez a társ valakinek a vállalati érdekeit szolgálja, nem pedig az egyénét, akkor a manipuláció határai beláthatatlanokká válnak. Egy gyermek például könnyen lehet, hogy jobban megbízhat egy MI "barátban," mint bármiben, ami eddig létezett – ha a rendszer rejtetten reklámokat vagy politikai üzeneteket sulykol, azt észrevenni szinte lehetetlen.

Ezért sürgeti Mostaque az "univerzális alap-MI" bevezetését, amely minden ember számára elérhető, nyílt forráskódú, és egyetlen vállalati vagy állami érdek sem irányítja. Egy olyan személyes intelligenciát képzel el, amely velünk nő, ismeri az értékeinket, és kizárólag minket szolgál.

Szerinte ez lenne a modern kor legnagyobb esélye az egyenlőségre: minden gyermek kapna egy privát, intelligens tanárt, minden időskorú egy segítőt, minden dolgozó egy olyan társat, amely képessé teszi arra, amire a körülményei önmagukban nem.

A probléma azonban az, hogy közben a vállalatok és a kormányok nem várnak. Az MI-fejlesztés óriási energia- és erőforrásigénye már most jelentős környezeti terhet ró a világra. Vízhiány, szennyezés, a bányászati területeken bekövetkező tragédiák, mint a kongói kobaltbányákban – mindezek rávilágítanak arra, hogy az MI nem lebeg a levegőben, hanem nagyon is fizikai valóságot követel meg.

Mostaque ugyanakkor azt állítja, hogy hosszú távon az MI olyan hatékonyságnövekedést okozhat, amely összességében csökkenti az ökológiai lábnyomot, ám ehhez szabályozásra, átláthatóságra és felelősségvállalásra van szükség.

A jövő tehát egyszerre ígéretes és félelmetes. Mostaque szerint vagy egy Star Trek-szerű világ felé tartunk, ahol a technológia felszabadítja az emberiséget a szűkösségből, vagy egy Star Wars-szerű valóság felé, ahol kevés szereplő uralja a galaxist, és a többség kiszolgáltatottá válik.

A különbséget az dönti el, hogy a következő 900 napban milyen döntéseket hozunk: a szabadság, a nyitottság, az átláthatóság és a közjó felé fordítjuk-e az MI-t, vagy hagyjuk, hogy a profit és a hatalom logikája kényszerítse térdre a társadalmat.

A történelem ritkán ad olyan pillanatot, amikor néhány év valóban sorsdöntő lehet. Mostaque szerint most pontosan ez történik. A kérdés már nem az, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatja-e az életünket, hanem az, hogy mi döntjük-e el, hogyan – vagy helyettünk dönt majd valaki más.