A császár, aki túlzabálta magát sajttal és más különös történetek a római uralkodók életéből

A Római Birodalom hallatán legtöbbünknek kardok, légiók, a Colosseum, mérnöki csodák jutnak eszébe. Pedig a császárok élete korántsem csak d...

A Római Birodalom hallatán legtöbbünknek kardok, légiók, a Colosseum, mérnöki csodák jutnak eszébe. Pedig a császárok élete korántsem csak diadalmenetekből és szenátusi ülésekből állt.

Voltak, akik néhány hét után vérben fürödve végezték, mások testőrök vagy saját családtagjaik keze által haltak kegyetlen halált.

Akik tovább maradtak trónon, azok gyakran furcsa, néha beteges szenvedéllyel élték ki korlátlan hatalmukat: egyikük száműzte a lányát, másik új betűket akart bevezetni, a harmadik saját koncertjeire zárta be alattvalóit. Volt, aki rabszolgakereskedelemmel és vizeletadóval gazdagodott, és akadt olyan is, aki egyszerűen halálra ette magát alpesi sajttal. Íme néhány meghökkentő történet a világ leghíresebb birodalmának uralkodóiról.

Augustus és a család, amit maga tört szét

Kr.e. 18-ban Octavianus – akit már Augustus néven ismer a történelem – radikális erkölcsjavító törvénycsomagot léptetett életbe. A lex Julia célja az volt, hogy visszaállítsa a régi római erényeket: jutalmazta a házasságot, büntette a házasságtörést. Először vált a hűtlenség közüggyé, nem magánbotránnyá: a vétkest száműzhették és vagyonától is megfoszthatták.

A törvények legfájdalmasabb áldozata éppen a császár egyetlen lánya, Julia lett. A kor ünnepelt szépsége, szellemes társaságkedvelő asszony, akinek szerelmi kalandjairól pletykált az egész város. Suetonius, Cassius Dio és Velleius Paterculus egybehangzóan írják: Augustus személyesen ítélte száműzetésre Pandataria (ma Ventotene) szigetére, egy kopár, alig lakható sziklára. Öt év után engedélyezte, hogy a szárazföldre költözzön, de Rómába soha nem hívhatta vissza. A szégyen túl nagy volt.

Amikor Julia egyik bizalmasa, a felszabadított rabszolganő Phoebe felakasztotta magát, Augustus állítólag ezt mormolta: "Bárcsak Phoebe apja lettem volna."

A császár kontrollmániája nem állt meg a családnál. Suetonius szerint Augustusnak sajátos, egyedi kézírásstílusa volt, és ragaszkodott hozzá, hogy utódai is pontosan úgy írjanak, mint ő. Tom Geue, az ausztrál Nemzeti Egyetem professzora "scriptory micromanagement"-nek nevezi ezt a furcsa szokást: a császár mintha saját DNS-ét is kézzel akarta volna örököseibe másolni.

Claudius, aki új betűket akart a latin ábécébe

Claudius császár (i.sz. 41-54) dadogott, sántított, a családja bolondnak tartotta – mégis ő volt az egyik legműveltebb uralkodó. Szerette a történelmet, írt etruszk és karthágói nyelvű könyveket, és komolyan gondolta, hogy tökéletesítheti a latin ábécét.

Három új betűt talált ki:

• az antiszigmát (Ↄ) a bs- és ps-hangokhoz,
• egy fél H-ra hasonlító jelet (Ⱶ) a rövid magánhangzókhoz,
• és a digammát (Ⅎ) a "w" hangra.

Suetonius szerint külön könyvet is írt az elméletről, Tacitus pedig hozzáteszi: Claudius arra hivatkozott, hogy a görög ábécé sem egyik napról a másikra alakult ki, tehát a latin is fejlődhet.

A "claudiusi betűk" néhány feliraton valóban megjelentek, de a császár halála után gyorsan eltűntek. Még a világ leghatalmasabb embere sem tudta ráerőltetni a nyelvre saját elképzeléseit.

Nero színpadra lép – akarata ellenére is

Nero (i.sz. 54-68) nem akart császár lenni. Költő, énekes, színész és kocsihajtó szeretett volna lenni. Művészi ambícióit azonban nem tudta hobbiszinten tartani: az egész birodalmat kényszerítette, hogy csodálja.

Suetonius szerint koncertjei alatt senki nem hagyhatta el a színházat "még a legsürgősebb okból sem". Terhes nők a padsorok között szültek, férfiak a falról leugrálva próbáltak menekülni, mások halottnak tetették magukat, hogy kivigyék őket. A történet valószínűleg túl van színezve, de a lényeg igaz: Nero fogságba ejtette saját közönségét.

Ugyanez a kegyetlen követelőzés jellemezte magánéletét is. Anyjával, Agrippinával először méreggel próbálkozott, majd hajótörést rendezett neki – az asszony kiúszott a partra. Végül egyszerűen karddal ölette meg. Első feleségét, Octaviát száműzte, majd kivégeztette. Második feleségét, Poppaeát állítólag halálra rúgta, amikor terhes volt. (Ezt a sztorit sokan Suetonius rágalmának tartják.)

64-ben Róma nagy része leégett. A pletyka szerint Nero maga gyújtotta fel a várost, hogy helyet csináljon fényűző palotájának, a Domus Aureának. Cassius Dio szerint lírakosztümben állt a palota tetején, és Trója bukásáról énekelt. Ebből lett a "Nero hegedült, miközben Róma égett" legenda – bár hegedű akkor még nem létezett.

Vespasianus mocskos üzletei

Nero halála után 69-ben négy császár váltotta egymást egy év alatt. A káoszban egy egyszerű katonacsaládból származó ember, Vespasianus szerezte meg a hatalmat, és megalapította a Flavia-dinasztiát.

Fiatal korában azonban nem volt fényes a helyzet. Suetonius szerint Afrika proconsuljaként tönkrement, hitelét elvesztette, és "mulioként" – öszvérkereskedőként – próbált meggazdagodni. 2002-ben A. B. Bosworth oxfordi professzor meggyőzően bizonyította: a "mulio" eufemizmus volt az eunuch-kereskedőkre. A kasztrált fiú rabszolgák óriási pénzt értek, és ez magyarázza, hogyan tudott Vespasianus ilyen gyorsan talpra állni.

Császárként sem lett finnyás. A kiürült kincstár miatt újra bevezette a vizeletadót (vectigal urinae). A közvécékből és az ablakból kiöntött éjjeliedényekből gyűjtötték be a vizeletet, amit a tímárok és a mosodák ammónia előállítására használtak. Amikor fia, Titus undorodott az ötlettől, Vespasianus egy aranyérmét tartott az orra alá: "Non olet" – "Nem büdös". Innen származik "a pénznek nincs szaga" mondás.

Antoninus Pius és a végzetes alpesi sajt

Nem minden császári különcség végződött tragikusan vagy véresen. Antoninus Pius (i.sz. 138-161) az öt "jó császár" egyike volt: békés, kiegyensúlyozott, 23 évig tartó uralkodása alatt alig volt háború. Otthonülő ember volt, szerette a vidéki birtokait és – mindenekelőtt – a sajtot.

A Historia Augusta szerint 161 márciusában túl mohón fogyasztott alpesi sajtot egy lakomán. Rosszul lett, és három nap múlva meghalt. A mű egyébként tele van kitalációkkal, de ez a rész olyan emberi és hihető, hogy a történészek többsége elfogadja: a római császárok közül ő az egyetlen, aki dokumentálhatóan túlevés miatt halt meg. Ráadásul sajttól.

Valerianus, az élő zsámoly

A legkegyetlenebb császári vég azonban Valerianusé (i.sz. 253-260). A 3. századi válság közepén a perzsák ellen harcolt, de Emesszánál fogságba esett, majd I. Sápúr király élő trófeaként tartotta fogva.

A keresztény szerző, Lactantius szerint amikor a király lóra vagy harci kocsira akart szállni, Valerianusnak kellett négykézlábra állnia, hogy Sápúr a hátára lépjen. Éveken át ez volt a szerepe: emberi zsámoly lett belőle. Végül állítólag élve nyúzták meg, bőrét vörösre festették, kitömték és egy perzsa templomban állították ki.

Bár Lactantius gyűlölte Valerianust (keresztényüldöző volt), a fogság és a megaláztatás tényét más források és egy Naqsh-e-Rustam-i dombormű is megerősíti. A nyúzást valószínűleg kitalálták – de a szégyen valós volt.

Örökség

A római császárok története tele van vérrel, őrülettel, hiúsággal és néha szinte megható emberi gyarlósággal. Van, aki a saját lányát zárta szigetre, van, aki új betűket erőltetett a nyelvre, és van, aki egyszerűen nem tudott lemondani egy jó alpesi sajtról. Hatalmuk abszolút volt, mégis ugyanazokkal a szenvedélyekkel, féltékenységgel, mohósággal és ostobasággal küzdöttek, mint bármelyik halandó.

Talán éppen ezért olyan izgalmasak még ma is: mert a bíbor köpeny alatt ugyanolyan emberek voltak, mint mi – csak éppen egy egész birodalom sorsát tarthatták a markukban, amíg egy tál sajt vagy egy perzsa király másként nem döntött. (1)

(1) - https://www.nationalgeographic.com/history/