Csillagközi "alagút" köti össze Naprendszerünket más csillagokkal – Új felfedezés a világegyetem rejtett szerkezetéről

A világegyetem még a legelhivatottabb csillagászokat is képes meglepni. Sokáig hajlamosak voltunk a Naprendszert úgy elképzelni, mint néhány...

A világegyetem még a legelhivatottabb csillagászokat is képes meglepni. Sokáig hajlamosak voltunk a Naprendszert úgy elképzelni, mint néhány bolygót, amelyek a Nap körül keringenek a nagy semmi közepén. Ám a legújabb kutatások szerint az a "semmi" korántsem üres.

A tudósok most egy olyan, eddig ismeretlen szerkezetre bukkantak, amely egyfajta csillagközi csatornaként vagy alagútként kötheti össze a Naprendszert távoli csillagokkal.

Egy forró, ritka "buborékban" élünk

A Max Planck Intézet asztrofizikusai az eRosita nevű röntgen-űrteleszkóp adatait elemezve jutottak erre a meghökkentő következtetésre. Dr. L. L. Sala és munkatársai az Astronomy & Astrophysics folyóiratban közölték tanulmányukat, amely részletesen leírja, miként sikerült feltérképezniük a Naprendszer környezetét kitöltő, forró és ritka anyagot. (1)

A kutatás szerint bolygóink egy "Helyi Forró Buborék" (Local Hot Bubble) nevű, körülbelül 300 fényév átmérőjű régióban helyezkednek el. Ez a buborék ősi szupernóvarobbanások eredménye: amikor több közeli csillag felrobbant, a lökéshullámok felforrósították és ritkává tették a környező gázokat. Az így keletkezett, alacsony sűrűségű, de magas hőmérsékletű térség ma is körülveszi Naprendszerünket – mint egy láthatatlan, forró köd.

Dr. Sala szerint a buborék hőmérsékleti eloszlása nem egyenletes: "A Helyi Forró Buborék északi és déli irányban eltérő hőmérsékletet mutat, ami arra utal, hogy a szerkezete bonyolultabb, mint korábban gondoltuk."

Az eRosita küldetése: a forró Univerzum feltérképezése

A eRosita a Spectrum-Roentgen-Gamma űrmisszió részeként működik, és feladata, hogy feltérképezze a kozmosz röntgensugárzását – különösen a forró gázfelhőket, szupernóvák maradványait és a galaxisok közötti teret. Az eszköz képes érzékelni azokat a "lágy" röntgensugárzásokat, amelyek a forró plazmából érkeznek.

A kutatók az új adatokat korábbi mérésekkel – például a ROSAT műhold felvételeivel – kombinálták, hogy részletesebb térképet készítsenek Naprendszerünk közvetlen kozmikus környezetéről. A munka rendkívül aprólékos volt: az égboltot több ezer kis szektorra osztották, és minden egyes területen külön-külön vizsgálták a meleg gáz, a porfelhők és az intersztelláris üregek röntgenspektrumát.

A rejtélyes csillagközi alagút

Ami a legnagyobb meglepetést okozta, az az "alagút" vagy "csatorna" észlelése volt. A mérések szerint egy alacsony sűrűségű, forró plazmából álló folyosó húzódik ki a Naprendszerből a Kentaur (Centaurus) csillagkép irányába. Úgy tűnik, ez az alagút mintegy átfúrja a Helyi Forró Buborék anyagát, és kapcsolatot létesít távoli csillagrendszerek között.

Egy másik, hasonló útvonal a Nagy Kutya (Canis Major) csillagkép irányába mutat. Az adatok arra engednek következtetni, hogy ezek a csatornák nem elszigetelten léteznek, hanem egy összefüggő, elágazó hálózatot alkothatnak, amely a csillagkeletkezési régiók és a forró gázbuborékok között húzódik.

Ezek az intersztelláris "hátsó utak" a csillagközi tér dinamikus folyamataiban gyökereznek – olyan ösvények, amelyeket a múltban lezajlott szupernóvarobbanások és mágneses mezők formáltak.

Régi elméletek, új bizonyíték

A tudományos közösség már évtizedekkel ezelőtt felvetette a lehetőséget, hogy a Naprendszer körül összekapcsolt, üreges terek rendszere húzódhat. Korábban azonban nem állt rendelkezésre elég pontos mérés ahhoz, hogy ezt alátámasszák. Az eRosita most ezt a régi elképzelést végre megerősíteni látszik.

A forró plazmával kitöltött, pormentes üregek jelenléte azt mutatja, hogy a szupernóvák által létrehozott lökéshullámok összekapcsolt "cellákból" álló hálózatot hozhattak létre a csillagközi térben. A Naprendszer pedig éppen e hálózat egyik központi csomópontjában helyezkedik el.

A kozmosz nem üres – csak bonyolult

Az űr nem a semmi birodalma. A csillagok közötti tér anyaga rendkívül ritka ugyan, de nem üres. Por, plazma, sugárzás és mágneses mezők alkotják azt a láthatatlan "szövetet," amely az egész Tejútrendszert átszövi. A Helyi Forró Buborék ennek a szövetnek egy különleges, extrém állapota: forró, de laza, és folyamatosan változik.

A Max Planck Intézet tanulmánya szerint a buborékban mért átlagos nyomás alacsonyabb a vártnál, ami arra utal, hogy a struktúra nyitott lehet bizonyos irányokban – például éppen ott, ahol az eRosita a csatornákat észlelte. Ez pedig azt jelentheti, hogy a Naprendszerünkből valóban vezetnek "járatok" a galaxis többi részébe.

Miért fontos ez a felfedezés?

A csillagközi csatornák megértése nem pusztán elméleti kérdés. Ezek a struktúrák befolyásolják, hogyan áramlanak a kozmikus sugarak, hogyan terjed a csillagközi por, és miként hat a csillagszél a környező anyagra. Ha jobban feltérképezzük ezeket a járatokat, közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, miként hatnak a távoli szupernóvák közvetlenül a Naprendszerre – például a Földet elérő sugárzási viszonyokra is.

A múlt árnyai és a jövő kérdései

Körülbelül néhány millió évvel ezelőtt "lépett be" a Naprendszer ebbe a forró buborékba. Ugyanebben az időszakban több közeli csillag is felrobbant, és ezek a robbanások alakították ki a most megfigyelt szerkezetet. A Napunk jelenlegi pozíciója – valahol a buborék középpontja körül – csupán a véletlen műve.

Olyan ez, mintha egy ősi kozmikus vihar elcsendesedett volna, és mi a nyomait vizsgálnánk: forró gázörvények, elpárolgott porfelhők és egymásba nyíló üregek maradványai. Az emberiség pedig most kezdi megérteni, milyen események játszódtak le itt, jóval azelőtt, hogy a Föld vagy az élet megszületett volna.

A jövő távcsövei

A kutatók szerint a következő lépés még érzékenyebb műszerek bevetése lesz. Új generációs röntgenteleszkópok és mélyebb égboltfelmérések révén pontosabb képet kaphatunk a forró gáz eloszlásáról, a mágneses mezők szerkezetéről és a csillagközi anyag mozgásáról.

Az is lehetséges, hogy a jövőben a csillagközi csatornák kozmikus "sztrádákként" szolgálhatnak a részecskék, sőt talán az emberi képzelet jövőbeli űrutazásai számára.

Új szemlélet a "kozmosz térképén"

Ez a felfedezés arra emlékeztet, hogy a világegyetem nem statikus és nem homogén. A látszólag üres térben láthatatlan összeköttetések és szerkezeti minták húzódnak, amelyek újraírhatják a csillagközi környezetünkről alkotott képünket.

A Naprendszer tehát nem elszigetelt sziget a semmiben, hanem egy dinamikus hálózat része – egy hatalmas, kozmikus szerkezeté, amelyet régi csillagok halála és új csillagok születése alakított.

Ahogy a technológia fejlődik, és a világegyetem egyre több titkát fedi fel, talán rájövünk: nemcsak a csillagok között, hanem velük is kapcsolatban állunk – a fizika és az idő szövedékén keresztül. (2)

(1) - https://www.aanda.org/articles/aa/
(2) - https://www.earth.com/news/inter