A magyar náci miniszterelnök kivégzése, aki 330 000 férfit, nőt és gyermeket ölt meg Auschwitzban

A második világháború viharos éveiben Magyarország a történelem egyik legsötétebb fejezetének színterévé vált. A náci Németország szövetsége...

A második világháború viharos éveiben Magyarország a történelem egyik legsötétebb fejezetének színterévé vált. A náci Németország szövetségeseként az ország vezetése nehéz döntések előtt állt, miközben a zsidó lakosság üldöztetése egyre kegyetlenebb méreteket öltött.

Ebben az időszakban emelkedett kulcsszerepbe Sztójay Döme, akinek neve örökre összeforrt a magyar holokauszt borzalmaival. Miniszterelnöksége alatt, 1944 tavaszán és nyarán, közel 440 000 magyar zsidót deportáltak, többségüket az Auschwitz-Birkenau haláltáborba, ahol mintegy 330 000 ember vesztette életét.

A háborús Magyarország helyzete

1944. tavaszára a második világháború fordulópontjához érkezett. A náci Németország veresége egyre valószínűbbé vált, különösen a sztálingrádi csatában elszenvedett katasztrofális vereség után (1943. február). Magyarországon Horthy Miklós kormányzó és Kállay Miklós miniszterelnök felismerték, hogy Németország bukása elkerülhetetlen, és titkos tárgyalásokat kezdtek a nyugati szövetségesekkel egy külön fegyverszünet reményében. Ezek az erőfeszítések azonban nem maradtak titokban a német hírszerzés előtt.

1944. március 19-én a Margarethe-hadművelet keretében a német csapatok ellenállás nélkül megszállták Magyarországot. Hitler ultimátumot intézett Horthyhoz: vagy kinevez egy németbarát miniszterelnököt, aki teljes mértékben együttműködik a náci vezetéssel, vagy Magyarország teljes megszállással és szuverenitása elvesztésével néz szembe. Horthy, aki a lengyel és francia megszállás példáját látva féltette az országot, vonakodva bár, de eleget tett a követelésnek. Bár a németek Imrédy Bélát, a szélsőségesen németbarát és antiszemita volt miniszterelnököt javasolták, Horthy egy látszólag mérsékeltebb figurát, Sztójay Dömét választotta. Ez a döntés azonban katasztrofális következményekkel járt.

Sztójay Döme: Egy szerb származású magyar tábornok

Sztójay Döme, eredeti nevén Dimitrije Stojaković, 1883. január 5-én született Versecen, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia területén, szerb családban. Katonai pályára lépett, Pécsett és Bécsben tanult, majd az első világháborúban az Osztrák-Magyar Hadsereg hírszerző szolgálatában tevékenykedett a Balkánon. Az 1918-as vereség és a trianoni békeszerződés (1920) mély nyomot hagyott Magyarországon, amely területének 72%-át és lakosságának jelentős részét veszítette el. Sztójay ebben az időszakban magyarrá vált, nevét 1927-ben Sztójayra változtatta, és a berlini magyar követségen szolgált katonai attaséként (1927-1933), majd 1935-től Magyarország berlini nagykövete lett.

Sztójay nagyköveti évei alatt szoros kapcsolatot épített ki a náci vezetéssel, és gyakran kifejezte támogatását a német politikák iránt. A harmincas évek végén, amikor Németország és Olaszország támogatásával Magyarország visszaszerezte elvesztett területeinek egy részét (például Dél-Szlovákiát 1938-ban és Észak-Erdélyt 1940-ben), Sztójay pozíciója tovább erősödött. 1940-ben Magyarország csatlakozott a tengelyhatalmakhoz, 1941-ben pedig részt vett a Szovjetunió elleni invázióban. Sztójay németbarát álláspontja és antiszemita politikák iránti hajlandósága miatt ideális jelöltnek tűnt a németek számára, amikor Horthy kénytelen volt új miniszterelnököt kinevezni.

Sztójay miniszterelnöksége: A holokauszt magyar fejezete

Sztójay 1944. március 22-én lett Magyarország miniszterelnöke, és azonnal nekilátott a náci érdekek kiszolgálásának. Legalizálta a Nyilaskeresztes Pártot, Szálasi Ferenc radikálisan antiszemita mozgalmát, amely korábban Horthy tiltása alatt állt. Emellett fokozta a magyar csapatok részvételét a keleti fronton, betiltotta a szakszervezeteket, bebörtönzött baloldali politikusokat, és korlátozta a polgári szabadságjogokat.

A legnagyobb tragédia azonban a zsidó lakosság üldöztetésének drámai eszkalációját jelentette. Már 1944. március 31-én rendeletet hoztak, amely minden hat év feletti zsidót sárga csillag viselésére kötelezett április 5-től. Áprilisban a Budapesten kívüli zsidó lakosságot - mintegy 500 000 embert - kijelölt városokba koncentrálták. Május 15. és július 9. között nyolc hét alatt a magyar csendőrség, a nyilaskeresztesekkel és az SS irányításával, közel 440 000 zsidót deportált több mint 145 vonattal, többségüket Auschwitz-Birkenauba. A deportáltak közül körülbelül 100 000-et kényszermunkára választottak ki, de a többieket - mintegy 330 000 embert - azonnal a gázkamrákba küldték.

A deportálások brutalitása döbbenetes volt. Rudolf Höss, Auschwitz parancsnoka még arra is kérte a magyar hatóságokat, hogy lassítsák a transzportok ütemét, mert a tábor krematóriumai nem tudták feldolgozni az érkező holttestek mennyiségét. Otto Moll, a krematóriumok igazgatója tűzrakó gödröket ásatott, ahol a "felesleges" embereket - férfiakat, nőket és gyermekeket - tarkón lőtték, vagy esetenként élve dobták a lángokba.

Horthy és a nemzetközi nyomás

Horthy, bár kezdetben tehetetlen volt a német megszállás alatt, egyre nagyobb döbbenettel figyelte Sztójay tetteit. 1944 júniusában a Vrba-Wetzler-jelentés, amelyet két szlovák zsidó szökevény készített Auschwitz borzalmairól, eljutott a szövetséges vezetőkhöz. A jelentés részletei nemzetközi felháborodást váltottak ki. XII. Piusz pápa, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és más vezetők sürgették Horthyt, hogy állítsa le a deportálásokat. Roosevelt katonai megtorlással fenyegetett, ha a transzportok nem szűnnek meg. Horthy végül 1944. július 2-án elrendelte a deportálások leállítását, amely július 7-én lépett hatályba, bár Budapest környékéről még két napig folytatódtak a transzportok.

Horthy emellett levélben tiltakozott Sztójaynál, "embertelennek, ostobának és a magyar jellemhez méltatlannak" nevezve a deportálásokat. Sztójay azonban figyelmen kívül hagyta a kormányzó utasításait, és tovább szította az antiszemita politikát. Horthy végül Sztójay eltávolítását követelte, de Hitler kezdetben elutasította a kérést. Csak 1944 augusztusában, a nemzetközi nyomás és Horthy kitartása miatt engedték meg a németek, hogy Sztójayt Lakatos Géza vezérezredes váltsa fel.

Sztójay bukása és halála

Sztójay egészsége megromlott, és amikor Horthyt 1944. októberében a németek megbuktatták, nem tért vissza a hatalomba. A Vörös Hadsereg előrenyomulása elől menekült, de az amerikai erők elfogták, és kiadták Magyarországnak. 1946-ban a magyar népbíróság háborús bűnök miatt halálra ítélte. 1946. augusztus 22-én, 63 éves korában Budapesten kivégezték. Halála nem keltett együttérzést; Sztójay neve a magyar történelem egyik legtragikusabb időszakának szimbólumává vált.

A magyar holokauszt öröksége

A magyar holokauszt során elpusztult zsidó közösségek vesztesége máig fájó seb a magyar társadalomban. A deportálások gyorsasága és brutalitása, amelyben Sztójay kulcsszerepet játszott, a náci gépezet hatékonyságát és a magyar államapparátus cinkosságát mutatja. A túlélők és az áldozatok emléke azonban arra figyelmeztet, hogy a gyűlöletpolitikának és a közömbösségnek soha többé nem szabad teret engedni.

Sztójay története nemcsak egy ember bukását meséli el, hanem egy nemzet morális válságát is, amely a háborús kényszerek és a rossz döntések súlya alatt roppant össze. A magyar holokauszt tanulságai ma is relevánsak, emlékeztetve minket az emberség és az igazságosság fontosságára a legsötétebb időkben is.