Az időjárás szabályozása és egy amerikai esőcsináló furcsa története

Az emberiség régóta törekszik arra, hogy uralja a világot és irányítsa a minket körülvevő természeti erőket és minden természeti törvényt, a...

Hírek 2014 - Összeesküvések, természeti katasztrófák és más furcsa jelenségek

Hírek 2014 - Összeesküvések, természeti katasztrófák és más furcsa jelenségek

Hírek 2014 - Összeesküvések, természeti katasztrófák és más furcsa jelenségek

Az emberiség régóta törekszik arra, hogy uralja a világot és irányítsa a minket körülvevő természeti erőket és minden természeti törvényt, amely az utunkba áll.

Látszólag semmi sem volt biztonságban a világ teljes uralma felé vezető utunk során, a környezet megvátoztatásától az élet építőköveinek bütyköléséig, és ennek a tájnak az egyik jellemzője az, hogy magát az időjárást is megpróbálja uralni.

Ez a vágy már régóta erős bennünk, az elmúlt évszázadok misztikus esőtáncaitól a modernebb technika felé haladva, melyekkel mind magát az időjárást akarták irányítani.

Itt elérkeztünk az időjárás manipulálásának és irányításának furcsa világába, és sok mese született azokról, akik megpróbálták, köztük egy olyan emberről, aki esőcsinálóként vált híressé.

Az időjárás szabályozásának komoly próbálkozásai nem jelentenek újdonságot. Már a 19. század végén és a 20. század elején is rengeteg kísérlet történt az eső mesterséges előidézésére, változó sikerrel.

"Pluviculture"-nek hívták, vagy alapvetően az esőcsinálás "tudományának". Tudománynak nevezni nem szerencsés kifejezés, mivel többnyire ingatag, vagy akár egyenesen hamis állításokon alapult, így mindez jól illeszkedik a különféle sarlatánok, csalók és utazó árusok területéhez.

A későbbi években tudományosan elfogadottabbá vált a "felhőmagvasítás," vagyis a felhők kémiai összetételének megváltoztatása és a csapadék előidézése érdekében különféle vegyszerekkel való feltöltése, ami a mai napig ellentmondásos módszer.

Ám a 19. és 20. században nagyon is érdekelte az embereket, ahol a varázslat és az esőtáncok egymás mellett léteztek, és ez volt az a világ, amelyben egy James Hatfield nevű férfi bukkant fel, hogy hírnevet szerezzen magának, mint hatalmas esőcsináló, aki vagy zseni, vagy sarlatán, vagy mindkettő volt.

Charles Mallory Hatfield 1875-ben született a kansasi Fort Scottban, akinek korai élete és pályafutása nem utalt arra, hogy az időjárás szabályozásának önjelölt mestere lesz. Szerény földművesekből álló családban született, majd a New Home Sewing Machine Company eladója lett, és nem úgy tűnt, hogy bármi köze lenne az esőcsináláshoz.

Szabadidejében növénytermesztéssel foglalkozott, lenyűgözték az abban rejlő lehetőségek. 1902-ben, miután sok kísérletet végzett szülei tanyáján, azt állította, hogy felfedezett egy 23 vegyszerből álló titkos formulát, amelyről azt hirdette, hogy cölöpökön ülő magas fatornyokból a levegőbe szórható, hogy még a legszárazabb és legdurvábbb körülmények között is esőt idézzen elő.

Hatfield elkezdte árulni a kaliforniai kiszáradt körülmények között küzdő gazdálkodóknak titkos receptjét, amit "nedvességgyorsítónak" nevezett, és megígérte, hogy elképesztő módszerével az esőt 3-5 órán belül elő tudja állítani a felhőkből, miután felszabadította bűzös kémiai főzetét.

Ezért a szolgáltatásért 50 dollárt kért, de csak akkor kellett fizetni neki, ha eljött az ígért eső, és sokak meglepetésére úgy tűnt, gyakran sikeres. A hír hamar szárnyra kapott Hatfield állítólagos képességeiről, és 1904 decemberében meggyőzte a Los Angeles-i cégvezetőket, hogy 1000 dollárért cserébe öt hónapon keresztül 18 hüvelyk esőt kaphatnak a technológiájával, és amikor úgy tűnt, hogy valóban bevált, hírneve az egekbe szökött, és számos kiadványban és magazinban jelent meg országszerte, és egyre többen keresték.

Két testvére segítségével elkezdett szerződéseket kötni, hogy az egész országban esőt csináljon, és több ezer dollárt kért mindössze néhány hüvelyknyi csapadékért.

"A rendszerem huszadik tesztje tökéletesen sikeresnek bizonyult. Azt hiszem, egyértelműen bebizonyosodott, hogy tudok esőt hozni, nem csinálok esőt. Ez abszurd állítás lenne. Egyszerűen csak bevonzom a felhőket, a többit ők végzik el," - mondta magáról Hatfield.

Hatfieldnek nemsokára rengeteg támogatója lett, és még a kudarcai sem tudták megingatni. 1906-ban a kanadai Yukon területén alkalmazták 10000 dolláros esőcsinló szerződéssel, de megbukott, 1100 dollárt kapott a semmiért, és visszaköltözött az Államokba.

Azonban még ezzel a kudarccal sem rendült meg a hírneve. Vállalkozása fellendült, rengeteg pénzt és elismerést szerzett, és ez volt az, ami felhívta a kaliforniai San Diego városának figyelmét 1915-ben.

Akkoriban San Diego rettenetes szárazság közepén volt, a kiéhezett város a valaha tapasztalt legszárazabb időszakot élte át. A gazdálkodás szenvedett, a víztározó kiszáradt, és San Diegóban megnyílt a Panama-California Kiállítás, ahol kétségbeesetten várták, hogy minden szükséges eszközt bevetve esőt csináljanak, nem csak szükségből, hanem azért is, hogy a kiállításon a legjobb fényben mutassák meg városukat a világnak.

A San Diego-i városi tanács bevonta Hatfieldet, aki megígérte, hogy egy tornyot építve a kiszáradó Morena-gát tározója mellé, amely akkor csak egyharmadáig volt tele, rövid időn belül újra meg tudja tölteni, hüvelykenként 1000 dollárért.

Azt állította, hogy meg fogja tölteni a tározót, és hogy ez egy éven belül megtörténik, és munkához lát. Abban az időben rengeteg szkeptikus volt és ellenzője az egész ambiciózus tervnek, de tekintettel arra, hogy eredmény nélkül nem fizetnek pénzt, nagyrészt megengedték, hogy akadálytalanul haladjon előre.

Az újságírók figyelték Hatfield minden lépését, így a közvélemény is nyomon követhette az izgalom, a csoda és a hitetlenség keverékével. Hatfield hamarosan bebizonyította, hogy a gyűlölködők tévednek, de minden jel szerint talán túlságosan is jó abban, amit tett.

Egy hónapon belül a torony felállítása és a titokzatos folyamat megkezdése után San Diego megyében elkezdett esni az eső, és nem csak egy kicsi, hanem teljes özönvíz. Valójában ez volt az egyik legcsapadékosabb időszak, amelyet San Diego valaha is átélt feljegyzett történelme során, amikor az öt napon át tartó heves esőzések 17 hüvelyknyi esővel hatalmas áradásokat okoztak az egész régióban.

Összesen 3,5 millió dolláros anyagi kár keletkezett és legalább 22 ember halálát okozta, egyes becslések szerint a halálos áldozatok száma elérte az 50-et. A végén 30 hüvelyk eső hullott egy hónap alatt, megdöntve minden rekordot, és a mai napig az egyik legrosszabb időjárási eseménynek tartják a városban.

Természetesen mindezek időzítését tekintve minden szem Hatfieldre szegeződött, de nem volt hajlandó magára vállalni a károkat, és ragaszkodott ahhoz, hogy a szerződés lejártát tiszteletben kell tartani, mivel a víztározó most már egészen biztosan megtelt.

A városi tanács elutasította, bírósághoz fordult, Hatfield pedig megpróbált megegyezni 4000 dollárban, majd beperelte a tanácsot. Az ügy évtizedekig húzódott, amin nem segített az a tény, hogy soha nem volt hivatalos szerződés, mielőtt 1938-ban végre Isten cselekedetének tekintették, felmentve Hatfieldet minden jogsértés alól, de gondoskodtak arról is, hogy ne kapja meg a pénzét.

Mindez nem sokat ártott Hatfield hírnevének, és valójában csak megerősítette a helyét szakértő esőcsinálóként. A bírósági eljárás ideje alatt továbbra is számos jövedelmező szerződést kapott például Hondurasban, köztük egy 25 000 dolláros megállapodást, hogy öt hüvelyk esőt hozzon a kanadai Alberta állambeli Medicine Hatbe, de a nagy gazdasági világválság betett az üzletének.

Hatfieldet egy sor csapás érte, beleértve azt, hogy az esőcsináló üzlete befuccsolt és a felesége is elhagyta őt, mielőtt 1958 januárjában meghalt, hogy a sírba vigye titkos esőcsináló formuláját.

Bár sokan dicsérték Hatfieldet, mint a felhőmagvasítás és az időjárás-szabályozási technológia úttörőjét, az is tény, hogy az akkori esőcsinálók közül sokan csalók voltak. Járatosak voltak a meteorológiában és az időjárási mintákban, és ezt a tudást felhasználva időzítették eljárásaikat, és ezt, a véletlent és a puszta szerencsét felhasználva eladták azt az illúziót, hogy ők okozták az esőt.

Hatfield a San Diego-i árvizek esetében valószínűleg nagyon is tudatában volt annak, hogy a régiót nagyjából 11 évente áradások érik, és akkoriban már esedékes volt, ezért ezt a tudását arra használta, hogy a demonstrációját pontosan időzítse.

A meteorológia alapos ismerete és az időjárási feljegyzések alapos vizsgálata feltétlenül segíthetett eladni az illúziót, de hogy valóban így volt-e vagy sem, az továbbra is rejtély. (1)

(1) - https://mysteriousuniverse.org/2021/12/