Megmérték egy kék bálna pulzusát, ami megdöbbentette a kutatókat

A tudósok a közelmúltban először rögzítették egy vad kék bálna pulzusát, és megállapították, hogy a világ legnagyobb emlősének szíve olyk...

A tudósok a közelmúltban először rögzítették egy vad kék bálna pulzusát, és megállapították, hogy a világ legnagyobb emlősének szíve olykor mindösze kettőt ver percenként.

Egy évtizeddel ezelőtt a kutatócsoport tagjai nyomkövetőket helyeztek a császárpingvinekre az Antarktiszon található McMurdo Állomáson, figyelemmel kísérve pulzusszámukat, miközben a madarak a Déli-óceán jeges vizeibe merültek. Innen jött az ötlet, hogy vajon használhatják-e ugyanazt a technológiát a kék bálnák esetében, amelyek elérhetik a 33 méter hosszúságot, és akár 500 méter mélyre is képesek lemerülni.

A bálna pulzusának rögzítése azonban sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint a pingvinek esetében. A bálna szívének monitorozására a csapatnak négy tapadókoronggal egy érzékelőt kellett elhelyeznie, amelyek közül kettőben elektródák voltak, amelyek megfigyelhették az állat szívét.

A kék bálnáknak azonban harmonikaszerű bőrük van, amely nyúlik és azonnal leválnak róla a tapadókorongok. Emellett, szemben a fogságban élő bálnákkal, amelyeken az érzékelőt tesztelték, a vad kék bálnák nem fordulnak a hasukkal felfelé, főleg nem emberek jelenlétében, vagyis a csapatnak úgy kellett elhelyezni az érzékelőt, hogy csak reménykedhettek abban, hogy olyan helyre kerül, ahol adatokat képes gyűjteni. (1)

Amikor a csapatnak kék bálnák egy csoportját sikerült lokalizálni a kaliforniai Monterey-öböl közelében, David Cade, a Goldbogen laboratórium munkatársa fogta a műszert, hogy megtegye az első kísérletet, és egy 15 éves hím bálnához rögzítse egy 6 méter hosszú rúd segítségével. Végül az uzsonnás doboz méretű adatgyűjtő a helyére került a bálna uszonya közelében, és elkezdett adatokat gyűjteni az állat szívéről.

Az érzékelő 8,5 órán keresztül maradt a bálnán, miközben több tucatszor lemerült és felszínre emelkedett táplálkozása során. Miután a műszer leesett, a Monterey-öböl felszínén lebegett, ahol a csapatnak sikerült megtalálnia.

Az adatok azt mutatják, hogy a bálna leghosszabb merülése 16 és fél percig tartott, és 180 méteres mélységet ért el. Az óriás állat soha nem töltött négy percnél többet a felszínen, miközben levegőt vett.

Az adatok azt is kimutatták, hogy a merülés legalacsonyabb pontján a bálna szíve átlagosan 4-8-at ver percenként, és néha akár 2-re lassul a legmélyebb ponton. Amikor elkezdi a kilégzést és a víz alatti táplálkozást, a pulzusszáma emelkedni kezd. Amikor eléri a felszínt, a szívverés 25-37 ütem/perc sebességre gyorsul, amikor friss oxigént szív a tüdejébe.

Az eredmények meglepőek voltak. A kutatók sajtóközleménye szerint a bálna legalacsonyabb pulzusa 30-50 százalékkal kevesebb volt a vártnál. A csapat azt gyanítja, hogy az állat nyúlékony aortaíve, a szívbe érkező fő artéria rész továbbra is lassan húzódik össze a szívverések között, fenntartva az állat testében a véráramot. A bálna maximális pulzusszintje szintén magasabb volt, mint amit a kutatók előre jeleztek.

A csapat szerint a bálna szíve a normál táplálkozás során a fiziológiai határán működik, és ez talán magyarázza, hogy a hatalmas állatok miért nem fejlődtek még nagyobbá.

A csapat most azt reméli, hogy egy gyorsulásmérővel is kiegészíthetik az érzékelőt, hogy megértsék, hogy a különböző tevékenységek hogyan befolyásolják a kék bálna pulzusát. Továbbá szeretnének azonos típusú érzékelőket csatlakoztatni az ugyanabba a családba tartozó többi bálnához, valamint hosszúszárnyú és csukabálnák esetében is tervezik, hogy méréseket végeznek. (2)

(1) - https://www.pnas.org/content/early/2019/11/19/19
(2) - https://www.smithsonianmag.com/smart-news/res