Ez volt a 40 órás munkahét bevezetésének valódi oka, amit Henry Ford intézményesített

Ma a munkavállalók magától értetődőnek tekintik, hogy a szokásos munkahét 40 óra, öt napra elosztva. Természetesen vannak ennek a képletn...

Ma a munkavállalók magától értetődőnek tekintik, hogy a szokásos munkahét 40 óra, öt napra elosztva. Természetesen vannak ennek a képletnek variációi, és a munkavállalók bizonyos százaléka egy bizonyos mennyiségű túlórát is ledolgozik. Ugyanakkor a 40 órás munkahét egy viszonylag nemrég óta alkalmazott gyakorlat.

Az Egyesült Államokban volt néhány korlátozott nyolc órás törvény, amelyek nem sokkal a polgárháború után kerültek bevezetésre. 1867-ben az egyiket Illinois államban fogadták el, a következő évben pedig egy szövetségi alkalmazottakra vonatkozó szabályozás lépett hatályba, de a végrehajtás gyenge volt, és a legtöbb ember még mindig 10 és 12 órát dolgozott egy munkanapon, különösen a gyártás területén. Akkor hogyan alakult ki a jelenlegi modellünk?

A negyven órás, ötnapos munkahetet nem a szakszervezeteknek, hanem Henry Fordnak, a Ford Motor Company alapítójának köszönhetjük.

A 19. század végén a munkanap hossza egyre inkább kérdéssé vált a növekvő munkásmozgalmak szempontjából. A munkanap nyolc órában történő korlátozásának követelésére először 1884-ben került sor, amely arra szólított fel, hogy 1886. május 1-jéig minden munkásra vonatkozzon a nyolc órás munkanap. A határidőt nem tartották be, így a munkásvezetők tüntetések szervezésével igyekeztek kihangsúlyozni a kérdést.

Időnként a békés tüntetések erőszakossá váltak, például amikor a chicagói Haymarket téren 1886. május 4-én egy robbanás történt, ami többek halálát okozta. Ez az eset tartotta a felszínen a kérdést a nyilvános társadalmi és politikai diskurzus terén, de nem történt döntő változás. Mindez jóval azelőtt történt, hogy Henry Ford képbe került volna.

1914-ben Henry Ford bejelentette, hogy összes férfi dolgozójának bérét 2,34 dollárról 5 dollárra emeli óránként, vagyis megduplázza az órabért, és az akkor 48 órás munkahetet 40 órára csökkenti.

Ford úgy vélte, hogy az alkalmazottak túldolgoztatása károsan hat a termelékenységükre, és ha több szabadidőt adnak számukra a pénzügyi jólétük veszélyeztetése nélkül, ez növeli a munkavállalók lojalitását és elkötelezettségét a Ford Motor Company iránt.

Más vállalatok is elkezdték követni Ford munkaidőre vonatkozó politikáját, amikor látták, hogy a Ford Motor Company nyeresége majdnem megduplázódott az elkövetkező két évben.

Fordnak természetesen voltak más okai, melyek kevésbé összpontosítottak a munkavállalókra, amikor bevezette ezeket a változtatásokat. Egy 1926-os interjúban Henry Ford azt sugallta, hogy motivációit a tőke is befolyásolta.

Az interjúban Ford kijelentette, hogy ezt a szabadidőt nem szabad "elveszített időnek" tekinteni, és nem csak a kiváltságos osztály számára jár. Úgy vélte, hogy a munkavállalóknak szabadidőre van szükségük ahhoz, hogy vásárolhassanak és használhassák a fogyasztási cikkeket, amelyek növelik az üzleti forgalmat.

Henry Ford fia, Edsel később elmondta a New York Timesnak, hogy "Minden embernek hetente egynél több napra van szüksége a pihenéshez és a kikapcsolódáshoz. A Ford Company mindig is igyekezett elősegíteni alkalmazottainak ideális otthoni életét. Hisszük, hogy a megfelelő élet érdekében minden embernek több időt kell hagyni, amit a családjával tölthet."

Ford ezen a téren bevezetett újításai lendületet adtak az amerikai munkásmozgalomnak, ösztönözve a további szakszervezetek növekedését és fejlődését, miközben az ötnapos, napi nyolc órás munkahét ötletére támaszkodtak.

Ford munkája és az új szakszervezetek sok erőfeszítése 1937-ben érte el csúcspontját, amikor a General Motors munkavállalói ülősztrájkba kezdtek a michigani Flintben.

A sztrájkot két különböző szakszervezet egyesülése hozta létre, majd a General Motors és a szövetségi kormány végül javított a GM dolgozóinak munkakörülményein, ami előkészítette az utat a "Tisztességes munkaügyi normákról szóló törvény" 1938-as elfogadásához.

A törvény nemcsak a munkahét hosszát határozta meg. Foglalkozott a túlórák kifizetésével, a gyermekmunka korlátozásával és a minimálbér bevezetésével, amelyek mindegyike forradalmi változás volt az ipari forradalom során kialakult szokásos gyakorlathoz képest.

Végül Ford elhatározását, hogy megváltoztassa a gyártás modelljét, elsősorban az alkalmazottaival való törődés és az a vágy hajtotta, hogy több autót adjanak el, ám ez sokkal kevésbé számított a végeredmény szempontjából. Ezzel a sokkal tisztességesebb és kedvezőbb munkafeltételeknek kövezte ki az utat az ország valamennyi dolgozója számára.