A kísértetek nyomában: Miért érezzük azt, amit tudományosan eddig senki sem tudott bizonyítani?

A szellemek évszázadok óta kísértik az emberi tudatalattit, és nemcsak a halloween idején válnak beszédtémává. Mindannyian elgondolkodtunk m...

A szellemek évszázadok óta kísértik az emberi tudatalattit, és nemcsak a halloween idején válnak beszédtémává. Mindannyian elgondolkodtunk már azon, hogy egy hirtelen, megmagyarázhatatlan hidegrázás, egy homályos jelenés a szoba sarkában, vagy egy testetlen hang valóban a szellemvilágból származik-e.

A népszerű paranormális tévéműsorokat leszámítva azonban a tudománynak mindeddig nem sikerült kézzelfogható bizonyítékot találnia a szellemek létezésére. Lehet, hogy a halottak hátrahagyott nyomairól van szó, de az is elképzelhető, hogy mindez csupán a saját képzeletünk szüleménye, amely megtréfál minket a sötétben.

A szellemek észlelését a szakemberek egy különleges jelenségként, úgynevezett megélt jelenlétként határozzák meg. Pszichológusok, neurológusok és neuropszichológusok hosszú ideje próbálják megfejteni, miért éreznek az emberek valakit maguk mellett, amikor a szobában valójában senki más nem tartózkodik.

A vizsgálatok eredményei azonban a legtöbb esetben bizonytalanok és nem nyújtanak egyértelmű magyarázatot. Bizonyos esetekben a jelenlétérzet a gyász természetes mellékhatása, vagy egy hipnagóg illúzió, amelyet közvetlenül az elalvás előtti pillanatokban, az ébrenlét és az álom határán tapasztalunk meg. Máskor a pszichózis során fellépő szenzomotoros zavarok tünete is lehet.

Hogy közelebb kerüljenek a rejtély megoldásához, a kutatók radikális lépésre szánták el magukat, és három egymástól rendkívül eltérő embercsoport adatait kezdték el vizsgálni és összehasonlítani. (1)

Az ilyen jellegű összehasonlító kutatások rendkívül ritkák a tudományos világban, pedig a szakemberek szerint a megélt jelenlét különböző kontextusainak vizsgálata segíthet azonosítani azokat a közös és egyedi folyamatokat, amelyek a háttérben meghúzódnak. Ez nemcsak a jelenség megértését segítené, hanem a klinikai beavatkozások és kezelések hatékonyságát is növelhetné.

A kutatócsoport tagjai ezért három nagyon különböző hátterű csoportból toboroztak résztvevőket. Az első csoportba olyan emberek tartoztak, akik hangokat hallottak, vagy valamilyen pszichiátriai, illetve neurológiai diagnózissal, például skizofréniával éltek. A második csoport tagjait spirituális szervezeteken keresztül találták meg; nekik nem volt klinikai diagnózisuk, de sokan számoltak be tisztánlátásról, különleges testi megérzésekről vagy testetlen hangok észleléséről. A harmadik csoportot pedig olyan állóképességi és extrémsportolók alkották, akik gyakran teljesen egyedül vágtak neki a megpróbáltatásoknak, és szinte egyikük sem küzdött pszichiátriai betegséggel.

Minden résztvevőnek részletes online kérdőíveket kellett kitöltenie, amelyekben leírták a szellemekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Az eredmények meglepő átfedéseket mutattak. Amikor a megfoghatatlan lények észleléséről kérdezték őket, a válaszadók körülbelül fele úgy írta le a jelenést, mint ami egyértelműen emberi formát öltött. A résztvevők fele a tapintáson keresztül, míg majdnem ugyanennyien a hallásuk segítségével érzékelték a entitást.

Bárhol is bukkant fel a kísértet, szinte mindig közvetlenül a hátuk mögött vagy a közvetlen közelükben lebegett. Azok, akik gyakran tapasztalták ezt, hajlamosak voltak a jelenséget angyalinak vagy démoninak minősíteni. Az élmények intenzitása a skála két végpontja között mozgott: a "mintha valaki mögöttem állna és figyelne" enyhe feszültségétől egészen a "bénító rettegésig" terjedt, ahol a jelenlétnek kézzelfogható, ártó ereje volt.

Ezek a szellemek sokszor saját identitással és történettel rendelkeztek, és gyakran elhunyt szeretteikhez kapcsolódtak. Voltak azonban teljesen megmagyarázhatatlan esetek is. Egy alanyt például egy éteri fiatal nő kísértette, akivel úgy érezte, hogy az élete összefonódott, és képes volt átvenni a nő érzelmeit, szavait és képeit. A kísértet szinte rávetült a szobára, magával hozva a saját túlvilági környezetét is.

Egy extrémsportoló arról számolt be, hogy a verseny közepén, a kihűlés határán egy megmagyarázhatatlan, erős fény jelent meg előtte. Ez a fény adott neki erőt a folytatáshoz, és meggyőződése volt, hogy ha az a jelenés nincs ott, akkor a verseny az életébe került volna.

Egy másik alany alig tudta szavakba önteni az érzést: egy olyan jelenlétről beszélt, amelynek láthatónak vagy hallhatónak kellett volna lennie, de abban a pillanatban, hogy odafordult vagy fülelni kezdett, azonnal szertefoszlott, és csak a hirtelen rátörő, fojtogató rettegés maradt utána.

A kutatás rávilágított arra, hogy a megélt jelenlét leggyakrabban azoknál fordult elő, akik eleve hajlamosak voltak a hallucinációkra, és ehhez gyakran társult paranoia is. A hangokat halló betegek számoltak be a leggazdagabb érzékszervi részletekről, beleértve a fizikai érintést és a testi változásokat.

A spiritualisták különösen meditatív állapotban érezték a szellemeket, amikor tudatosan próbáltak kapcsolódni a túlvilággal, ami nagyban hasonlít a mély mentális elmerüléshez. Az elalvás vagy ébredés közbeni kísérteties találkozások mindhárom csoportban megjelentek.

A komoly tudományos előrelépés ellenére a kutatók még mindig nem tudják pontosan megnevezni, hogy mi okozza ezeket a jelenéseket. Úgy tűnik, hogy a szellemek, bármik is legyenek valójában, ismét kisiklottak a tudomány kezéből, és a megfoghatatlan, illuzórikus jelenlétek további vizsgálatokat követelnek. (2)

(1) - https://www.cambridge.org/core/jour
(2) - https://www.popularmechanics.com/