A halál torkából visszatérni önmagában is olyan élmény, amely gyökeresen megváltoztatja az embert, ám amikor a túlvilág kapuját egy bűntény ...
A halál torkából visszatérni önmagában is olyan élmény, amely gyökeresen megváltoztatja az embert, ám amikor a túlvilág kapuját egy bűntény következtében lépi át valaki, a történet még megrázóbbá válik.
Ana Christina esete nem egy átlagos klinikai halál beszámolója. Az ő utazása a sötétség legmélyebb bugyraiból, a legszorosabb emberi bizalom elárulásából indult ki, hogy végül a tiszta fényben, a megkérdőjelezhetetlen szeretet és a megnyugvás birodalmában érjen véget.
Története egyszerre hátborzongató krimi és felemelő spirituális tanúbizonyság arról, hogy a földi szenvedéseken túl létezik egy olyan valóság, amely minden emberi képzeletet felülmúl.
Minden egy látszólag békés, mindennapos helyzetben kezdődött. Ana Christina sikeres, anyagilag független nőként élt, aki a családja motorja és legfőbb eltartója volt. Amikor akkori férjével, Sammel úgy döntöttek, hogy békésen elválnak, a nő jóindulatból beleegyezett, hogy a férfi még három hétig a közös lakásban maradjon, amíg rendezni tudja az életét. Nem akarta, hogy az utcára kerüljön. Ez a jóhiszemű döntés azonban majdnem az életébe került.
Nem sokkal a válási papírok aláírása után Ana Christina furcsa, megmagyarázhatatlan tüneteket kezdett tapasztalni. Egész testét kínzó fájdalom járta át, a feje olyan elviselhetetlenül hasogatott, hogy mozdulni sem bírt. Napokig feküdt a kanapén, képtelen volt kinyitni a szemét, vagy akár csak egyet is pislogni anélkül, hogy ne okozott volna gyötrelmet.
Férje kezdetben elutasító volt, majd amikor végre elvitte egy klinikára, az orvosok felületes vizsgálat után egyszerű megfázással hazaküldték. Sam ekkor felajánlotta a saját vérnyomáscsökkentő gyógyszereit, amelyek átmenetileg enyhítették a nyomást a fejében, így Ana újra képes lett funkcionálni.
Úgy döntött, bemegy az irodájába, hogy elrendezze a dolgait, mielőtt Egyiptomba utazik, hogy meglátogassa a testvérét. Útközben az autópályán azonban egy különös, látomásszerű figyelmeztetést kapott: egy fehér szövetbe csavart, múmiaszerű testet látott, akit a családja gyászol. Azt hitte, a fivérét fenyegeti veszély, nem is sejtette, hogy a látomás saját magáról szólt.
Miután elrendezte a szabadságát az irodában, a fejfájás újult erővel tért vissza. Alig tudott hazavezetni. Ahogy a lakása felé sétált, egy tiszta, belső hangot hallott a fejében, amelyet a Szentlélek hangjaként azonosított. A hang azt súgta neki, hogy ne gondolkodjon, menjen haza, és senkinek se beszéljen arról, ami éppen történik vele.
Otthon a férje a kedvenc egyiptomi ételével, egy zöldbabos-rizses egytálétellel várta. Ana Christinának nem volt étvágya, a rizs száraznak tűnt, de a belső hang arra utasította, hogy vegyen ki a hűtőből natúr joghurtot, és tegye rá. Amikor a nő magában megkérdőjelezte, hogy a teremtőnek valóban számít-e a joghurt a rizsen, a hang így válaszolt: "Gyermekem, én ott vagyok az életed minden apró részletében."
Ez a mondat mély szégyennel és egyben megvilágosodással töltötte el. Negyvenkilenc évesen azt hitte, már mindent tud a hitről és a világról, mégis most döbbent rá, milyen közel van hozzá az isteni jelenlét. Vacsora közben a hang még viccelődött is vele, amin annyira kuncogott, hogy a férje gyanakodva megkérdezte, ivott-e valahol. Ő nem válaszolt, nem akarta megtörni a csodálatos párbeszédet. Miután lefeküdt az ágyba, a hang újra megszólalt, és kimondta a rideg valóságot: "Gyermekem, nem a testvéredről van szó. Hanem rólad."
A nő szíve elnehezült a bánattól. Nem állt készen a halálra. Csak a kislányára, Colleenra tudott gondolni, aki reggel majd bejön a szobába, és holtan találja az édesanyját. A hang azonban megnyugtatta, emlékeztette egy régi álmára, ahol Jézus a gyermekeit oltalmazta, és biztosította róla, hogy a fia és a lánya biztonságban lesznek.
"Ne félj, egy utazásra indulsz, de vissza fogsz térni, hogy a nagykövetem légy" – mondta a hang. Ez a mondat azonnali megkönnyebbülést hozott. Megértette, hogy nem a végleges megsemmisülés vár rá, hanem egy feladat. A szobát hirtelen ragyogó, vakító fény árasztotta el, amely az ablakokat is megremegtette. Bár a szeme csukva volt, a fény ereje áthatolt a szemhéján. A folyamat kétszer játszódott le, mert elsőre megijedt a heves szívveréstől, de másodjára már átadta magát a békének.
Ezután a hang figyelmeztette, hogy a következő lépés csak egy kellemetlenség lesz. Hirtelen borzalmas, csonttörő fájdalom hasított a lábaiba és a testébe, mintha egy pöröllyel zúzták volna szét a csontjait. A belső vezettetés azonban folyamatosan ismételgette: "Ez csak egy kellemetlenség, el fog múlni." És valóban, a fájdalom megszűnt, de vele együtt minden érzékelés is. Ana Christina teljesen megbénult.
Miközben tehetetlenül feküdt az ágyban, a férje bejött a szobába és lefeküdt mellé. Bár váltak, a helyhiány miatt még egy ágyban aludtak. A nő nem aludt az éjszaka; a Szentlélek tökéletes tanítóként egész éjjel mellette maradt, szentírásokat magyarázott meg neki, és választ adott az élet nagy kérdéseire. A legszörnyűbb megpróbáltatások azonban reggel kezdődtek, amikor Sam felébredt. Miután látta, hogy a felesége nem reagál, felnyitotta a szemhéjait, felemelte a karjait, majd hagyta őket élettelenül visszaesni. Bizonyossá vált számára, hogy a nő magatehetetlen.
Ekkor a férfi módszeresen leszedte róla az összes ékszerét, majd Xanax tablettákat passzírozott át a nő összeszorított fogai között, végül egy mentolos cukorkát tett a szája szélére. Ezt követően, kihasználva felesége teljes kiszolgáltatottságát, megerőszakolta a magatehetetlen nőt. Ana Christina képtelen volt mozdulni vagy kiáltani, miközben a teste leállt, és a legsúlyosabb megaláztatást kellett elszenvednie attól az embertől, akiben korábban bízott.
Sam ezután megpróbálta a fürdőkádba vonszolni, de a nő kicsúszott a kezéből, és az ágy mellé esett. A férfi jéghideg vizet öntött rá, ami sokkot okozott a testében, de a belső hang és egy látomás Jézus átszúrt kezéről segített neki felülemelkedni a fizikai kínokon.
A férfi nem állt meg itt. Mivel látta, hogy a nő még él, visszatért, és befogta az orrát és a száját, hogy megfojtsa. Ana Christina ekkor döbbent rá a szörnyű igazságra: elfelejtette törölni az egymillió dolláros életbiztosítását, aminek a fele Samre szállt volna a válás után. A férfi sietett, mert a nő másnap Egyiptomba utazott volna, és ez volt az utolsó esélye.
Ahogy a tüdeje összeomlott, és a fizikai halál elkerülhetetlenné vált, a nő meglátta Jézus alakját. Lelki szemeivel kinyújtotta felé a kezét, és már nem akart visszatérni. El akarta hagyni ezt a kegyetlen földi világot. Abban a pillanatban, ahogy a lelke elszakadt a testétől, olyan érzése volt, mintha egy nehéz, vastag télikabátot vett volna le magáról. Nem volt sötétség, nem volt átmenet, csak a tiszta, folyamatos létezés és a leírhatatlan szabadság érzése.
Ana Christina hirtelen ragyogó, hófehér felhők között találta magát. A felhők lassan szétnyíltak, és mögöttük egy olyan végtelen, mély kék égbolt tárult fel, amilyen színt a földi világban soha nem látni. Hatalmas, pompás, többszínű szárnyas lények repkedtek az égen, amelyeknek élénk színei a legszebb mitologikus teremtményekre emlékeztették.
Egy gyönyörű, zöldellő réten találta magát egy domb tetején, ahonnan letekintve egy esküvői előkészületet látott. Végigfutott egy monumentális, hatalmas belmagasságú folyosón, ahol egy fátyollal letakart, fenséges székben ülő alakot látott, akit a környezete a "legáldottabbnak" nevezett.
Ahogy továbbhaladt ezen a csodálatos túlvilági helyen, egy bejárathoz ért, ahol egy tiszta fényből álló lény várta. A lelke azonnal felismerte őt: az édesanyja volt az, aki egy évvel azelőtt halt meg. Az anyja kézen fogta, és miközben a fényes folyosókon sétáltak, egy másik fénylény is csatlakozott hozzájuk – a nővére, Nadia.
Nadia harmincöt évesen, mély depresszió következtében önkezével vetett véget az életének. Ana Christinát földi életében mindig is gyötörte a kérdés, hogy mi lett a testvére sorsa, hiszen a vallásos dogmák szerint az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn, amely a pokolra juttatja a lelket. De ott, a mennyországban ráébredt, hogy a mennyei Atya sokkal könyörületesebb, és nem úgy ítéli meg az embereket, ahogyan mi ítéljük meg egymást. Ismeri a szívet és a fájdalmat, és a szeretetével átöleli a szenvedőket.
A találkozás olyan mérhetetlen boldogsággal és extázissal töltötte el, hogy szinte alig bírta elviselni. Nadia megnyugtatta, hogy Jézussal minden csak még jobb lesz. Ebben a pillanatban megjelent az édesapja is, akit huszonkét éves korában, egy autóbalesetben veszített el, és akinek a halálát soha nem tudta igazán feldolgozni. A család újraegyesülése a tiszta szeretetben tökéletes megnyugvást és lezárást hozott a számára.
Bár Nadia sürgette őket, hogy induljanak, mert el fognak késni a Jézussal közös lakomáról, Ana Christina valahogy lemaradt a folyosókon, eltévedt, és az útja lassan visszafelé vezetett.
Hirtelen újra a magasból látta a földi valóságot: a száraz, zsúfolt autópályát, majd a saját hálószobáját. Látta a férjét az ágyon, és mellette a saját élettelen testét. Abban a pillanatban, ahogy a lelke visszatért a hús-vér valóba, felpattant az ágy végébe. A bénulás teljesen megszűnt. A férje arcára fagyott döbbenet és rémület leírhatatlan volt; nem hitte el, hogy a felesége visszatért az életbe.
A visszatérés utáni időszak azonban nem volt könnyű. Senki sem hitt a nőnek, elmegyógyintézetbe zárták, és elvették tőle a lányát. Hosszú jogi csatát kellett vívnia, hogy bebizonyítsa az igazát. Három hónappal az eset után az ügyvédje javaslatára igazságügyi hajelemzést végeztek rajta.
Az eredmény megdöbbentette az orvosokat: a hajában a normális érték 60-szorosát mutatták ki higanyból, a szelén a 69-szerese, az ólom a 286-szorosa, a bárium pedig a felfoghatatlan 2750-szerese volt a megengedett határértéknek.
Mindezek a nehézfémek a patkányméreg tipikus összetevői. Kiderült, hogy a férje szisztematikusan mérgezte, és azon az estén a rizses ételbe kevert hatalmas adag patkányméreggel akarta végleg kioltani az életét.
Ana Christina túlélte a gyilkossági kísérletet, és tisztázta a nevét. Amikor ma arról kérdezik, mi volt a túlvilági élményének legfontosabb tanulsága, nem a borzalmakat említi, hanem azt a tudatot, hogy Isten a legkisebb részletekben is jelen van az életünkben. Azzal a bizonyossággal tért vissza, hogy senki sincs egyedül, és senki sem hal meg egyedül.
A túlvilág békéje és szeretete mérhetetlenül nagyobb, mint a haláltól való bármilyen földi félelem. Végső soron a halálos ágyunkon nem az fog számítani, hogy mennyi vagyont halmoztunk fel, vagy hogy elég sikeresek voltunk-e. Az egyetlen kérdés, ami ott számít, az az, hogy eleget szerettünk-e, hány ember életére voltunk jó hatással, és mennyi kedvességet adtunk a világnak.
